Ana Benson
- Helló srácok! Köszönt Lando mellőlem.
Mire azt mindenki hangosan viszonozta.
- Pont időben, nem? Suttogta a fülembe a fiú.
Megszólalására egy szó sem jött ki a számon ezért inkább csak bólogattam neki válasznként.
Lando elengedte a vállamat és a kajájával együtt helyet foglalt a többi pilóta mellett, ahova én is követtem őt.
A fiúk hangosan nevettek és beszélgettek, egyik témáról a másikra váltva. Egy kettő sztorin még én is elmosolyodtam, de volt egy érzékeny téma. MI!
Igen MI, én és Lando. A két legfiatalabb, persze, hogy nincs kegyelem.
- Szóóóóval, mi van a gerle párral? Nem hallottam még a szerelmi történeteket. Kérdezte George lazán, mintha ez egy olyan természetes kérdés lenne.
Egy falat rántotta a torkomon akadt ahogy a fiú a szavakat ejtette ki a száján. A fulladás határán voltam, de még is olyan drámaian hatott.
- Mi nem vagyunk együtt! Felelte komolyan Lando a kíváncsiskodó pilótáknak.
- Még! Köhögött bele Carlos a beszélgetésbe.
- Jól mondja Mr. Sianz! Szólt közbe egy újabb ember, Charles személyében.
- Fiúk! Elég! Szólaltam meg magabiztosan a fiú társaság kellős közepén és folytattam a mondani valóm. - Nem vagyunk együtt, csak barátok vagyunk, ennyi! Emeltem ki nekik a CSAK szót.
- Jól van Ana! Nyugi, tudunk titkot tartani. Felelte Pierre.
- Haha röhög a májam Gasly. Feleltem neki egy apró mosollyal az arcomon. - Viszont én most megyek srácok. Ja! És lehet nektek sem ártana. Mutattam a hátuk mögött lévő faliórára, mi szerint mindannyian elég nagy késésben vannak.
- Uhh Ana, egyszer még nagy hasznunkra válsz. Szólalt újra meg George.
George megszólalására megforgattam a szemeim ,majd összeszedtem a cuccaimat és feláltam az asztaltól.
- Örültem a találkozásnak fiúk és sok sikert a sajtónapon! Köszöntem el tőlük.
...
Nem nagyon volt programom csütörtökre, így úgy döntöttem összetoborzom a baráti társaságunk, hátha nekik is üres mára a naptárjuk, de valahogy mindig ráhibázok amikor senkinek sem jó.
Így hát nem nagyon tudtam magammal mit kezdeni ezért színte az egész napomat a szobámban az ágyamon töltöttem.
Úgy voltam vele, ha holnap úgy is szabadedzés lesz és rendesen ki kell pihenni magunkat rá.
Lefeküdtem. Az egész szobám sötétben úszott. Csend vett körül engem és szinte magába szippantott a takaró selymessége és a párna puhasága. A városból beszűrődő zajok teljesen magukkal vontak. A szemhéjam annyira ellazult, hogy képes lettem volna napokon keresztül úgy maradni.
Élveztem az egyedüllétet, a magányt. Jól esett, hiszen mindig olyan sok emberrel vagyok körbevéve. Akár a bárban a barátaimmal, akár itt Magyarországon Landoékkal.
Ekkor esett le!
Jézusom! Lando! Ültem fel az ágyamon idegesen. Nem keresett, nem hívott. Egy szót sem tudok róla. Nem hallottam róla egész nap, csak a reggelinél találkoztunk. Mi van, ha történt vele valami? Idegeskedtem, mint egy aggódó anyuka. Felhívjam, vagy ne? Gondolkodtam magamban, kattogott az agyam, mire kettő erős koppanást nem hallottam az ajtó felől.
Kikászálódtam az ágyból és egyből elkezdtem rohanni az bejárat felé.
Kinyitottam az ajtót és csodálkozva néztem a túloldalán állókra.
"HÁT TI MIT KERESTEK ITT?,,
Holaaaaa! Elhozam a következő részt is. Igen tudom, hogy kicsit zavaros lett, de megtettem minden tőlem telhetőt és remélem azért így is tetszik!
X Kate B. <3
-