- Sebastian, mégis... mégis mit keresel itt? - kérdeztem, miközben egy lépést tettem felé.
- Téged. - válaszolta egyszerűen, mintha ez lenne a világ legérthetőbb dolga.
Beharaptam az ajkaimat, igyekezve, hogy ne egyszerre törjenek fel belőlem a kérdések.
- Neked nem az esküvődön kellene lenned?
- Ismerem annyira a húgomat, hogy tudjam, hogy már elmondott neked mindent. - mosolyodott el halványan.
- Sophie csak annyit mondott, hogy közös megegyezésen alapulva lefújtátok az esküvőt.
- Akkor?
Értetlenül néztem rá.
- Mi az, hogy 'akkor'? - emeletem fel eg kicsit a hangomat.
- Akkor, mit nem értessz?
- Semmit sem értek. - ráztam meg a fejem, majd a Leah lakásának ajtaja felé léptem. - Lehet, hogy bent kellene folytatnunk a beszélgetést. Mielőtt még valaki ránkszól, hogy hangoskodunk.
- Miért, kiabálni tervezel? - vonta fel a szemöldökét, visszatartva egy kisfiús mosolyt.
- Eddig nem terveztem, de eljuthatunk odáig.
A kulcs elfordult a zárban, majd kitárult az ajtó. Félreállva beinvitáltam Sebastiant, aki a nappaliba lépve leült a kanapé egyik felére.
Én vele szemben, az egyik fotelben foglaltam helyet, le sem véve róla a tekintetemet, miközben ő a bútorokat tanulmányozta.
- Nem az én lakásom, csak ideiglenesen vagyok itt. - mondtam egyfajta magyarázattképp.
Egy pillanatra megrándult az arca, de sikerült majdnem teljesen elrejtenie.
- Akkor ki lakik itt?
- A neve Leah, és még Londonban voltunk szomszédok. A barátjával laknak itt, de most éppen Angliában vannak. Vagy valahol Európában.
- Értem. - bólintott.
Pár pillanatnyi csend állt be kettőnk között. Végül én voltam az alső aki megszólalt.
- Miért jöttél ide?
Hitetlenül nézett rám, majd halkan felnevetett.
- Három napja megkeresett a húgom. A kisebbik. Sophie. Gondolom ismered. - nézet a szemembe, mire csak lesütöttem a szemeimet. - Elmondott mindent. Mindent.
- Ezért jöttél most? - vontam fel a szemöldökömet.
- Az elmúlt néhány napom arról szólt, hogy átgondoltam mindent, ami az elmúlt években történt. Alig tudtam aludni és arra jutottam, hogy ha kételkedek a dolgokban, akkor valamit rosszul csináltam. - túrt bele a hajába kissé idegesen. - Madisonnal viszont csak ma tudtam beszélni.
- És ő mit szólt ehhez az egészhez?
- Mint kiderült, ő is kételkedett, főleg mióta összefutott az egyik volt iskolatársával. Garantált arról, hogy nem haragszik, illetve, hogy az én helyemben ő is így döntött volna.
- Ezt nem értem. - ráztam meg a fejem.
- Nem fogom elvenni Madisont. Se ma, se holnap, se semmikor. - nézett Sebastian a szemembe, halvány mosollyal az arcán.
- Miattam? - kérdeztem halk, elhaló hangon.
Sebastian bólintott.
- Miattad.
Soha nem gondoltam magam érzelmes típusnak, ráadásul ez még csak nem is volt semmilyen hatalmas gesztus, én mégis éreztem egy könnycseppet legördülni az arcomon.
- Köszönöm. - suttogtam magam elé, miközben felpattantam a fotelből.
Sebastian is abban a pillanatban felállt, csak azért, hogy két másodperccel később, amikor szó szerint a nyakába ugrottam, együtt huppanjunk vissza a kanapé párnái közé.
Karjaimat összekulcsolva a tarkójánál, arcomat a nyakába fúrva igyekeztem magamba szívni az illatát, és hagytam magam átadni az érzésnek, hogy újra mellettem van. Éreztem ahogyan átkarol a derekamnál közelebb húzva magához.
Három órán keresztül beszélgettünk, el sem engedve a másikat. Sosem ragaszkodtam még senkihez sem ennyire, mint most őhozzá, mégsem éreztem, hogy ez probléma lenne.
A kanapén ültünk, már szinte félig elfeküdve, amikor megcsörrent a telefonom.
- Igen? - emeltem a fülemhez a készüléket, miközben Sebastian az egyik hajtincsemet tűrte a fülem mögé.
- Édes Istenem, láttam a híreket! - hallottam Leah hangját talán túlságosan is hangosan.
Kicsit távolabb tartottam a telefont, nehogy megsüketüljek.
- Mégis milyen híreket?
- Mi az, hogy milyen híreket??? Azokat, amelyek a volt barátodról meg az esküvőjéről szólnak! Pontosabban az esküvőjének a hiányáról! Nem hiszem el, hogy te még nem találkoztál ezekkel a cikkekkel.
Egy pillanat alatt egyenesedtem ki, mellettem Sebastian, aki szintén hallotta Leah mondandóját, szintén felült.
- Mit írnak? - tátogta felém a kérdést Sebastian, én pedig megismételtem hangosan.
Leah habozott egy pillanatig.
- Miért érzem azt, hogy nem tőlem tudod meg?
- Mert nem tőled tudtam meg. - mosolyodtam el. - Itt ül mellettem.
- Oh...
- Miről is van szó?
- Csak amiatt hívtalak, hogy tudsz-e a dolgokról, de úgy tűnik, hogy igen. Alig telt el néhány óra, és a sajtó máris rámászott az ügyre. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de ha meglátnak kettőtöket, akkor végetek van.
- Ezt hogy érted? - vontam fel a szemöldököm.
- Úgy érti, - szólt közbe Sebastian. - Hogy a sajtó azt fogja leszűrni, ami amúgy az igazság is, hogy miattad hagytam ott Madisont. Tele lesznek a lapok a magánéletünkkel, legfőképpen pedig azzal, hogy volt-e veled viszonyom, miközben Madisonnal jártam.
Átgondoltam a dolgokat. A felvázolt következmények lehetségesnek tűntek, sőt, ez tűnt a legvárhatóbbnak.
- Akkor mit tegyünk?
Természetesen a leglogikusabb az volt, hogy legalább egy kicsit tegyük félre a kettőnk közti dolgokat. Legalább néhány hétig ne mutatkozzunk együtt, és csak gondoljuk át, hogy pontosan mit is akarunk kezdeni magunkkal.
A kevésbé logikusabb megoldás a titokban találkozgatás lett volna, amely viszont túl kockázatos volt, így el vetettük.
Sebastian sötétedés után egy kicsivel el is köszönt, megígérve, hogy néhány hét múlva tényleg találkozni fogunk és utána már semmi sem fog félresikerülni. Miután bezártam mögötte az ajtót, még mindig nem tudtam elhinni, hogy mi történt, de egyre inkább kezdett valóságosnak tűnni.
Csak most ne csesszük el az egészet.
Alig két héttel később kaptam meg a hívást, amire azóta vártam, hogy Sebastian kilépett a lakás ajtaján. Dylan, akitől a lakókocsit szoktam kölcsönözni végre hazaért a családjával tett túráról, így újra megkaphattam az autót.
Sebastian lakáskulcsa még mindig nálam volt, és éppen hálát adtam amiért nem hoztam szóba korábban. A nap már lement, így az utcai lámpák fényében indultam keresztül a parkon, egészen a társasházig, ahol ő is lakott.
Szerencsére nem kellett felcsöngetnek, az egyik szomszédja éppen bement a kapun, így a lépcsőházba bejutottam. Jobb biztonsági rendszer kellene ebbe a házba.
A lift kitett a harmadikon, ahol a folyosó végén lévő ajtóhoz léptem. Ha simán kinyitottam volna az ajtót, akkor valószínűleg a szívbajt hoztam volna rá, így inkább csak bekopogtam.
Egy félmeztelen, álmos Sebastiannal találtam szembe magam, akinek egy pillanat alatt kikerekedtek a szemei.
- Mit keresel itt? - kapta el az alkaromat és rángatott be az ajtón, majd be is csapta mögöttem.
- Ugye jól emlékszem, hogy most nem lesz egy ideig semmilyen filmforgatásod?
- Legközelebb csak október környékén lesz. - bólintott.
- Remek. Ez esetben pakolj!
- Mégis minek? - ráncolta a homlokát.
- Eltűnünk innen. - mutattam fel a lakókocsi autókulcsát vigyorogva.