Dawson & Beckett

9. Rész

Már régen sötét volt odakint amikor végre befejeződött a vacsora. Apa felettébb kínos kérdése után szerencsére már nyugodtan telt az étkezés, elvégre már nem Sebastian és én voltunk a középpontban. 

Brianna mesélt egy kicsit arról, hogy mit tervez a nyárra, és hogy el kellene mennünk családosan kirándulni, ami nekem természetesen nem tetszett. Miért is tetszett volna, amikor a legutóbb legalább hatvan szúnyogcsípéssel és kibicsaklott bokával értem haza. Nem mintha apa annyira élvezte volna ezeket a kis kirándulásokat, de ő még játszotta magát Brianna kedvéért. 

Na igen, Brianna és Logan meglepően szerették ezeket a családi kiruccanásokat, főleg az olyanokat amelyeken kényelmetlen, eléggé gyorsan beázó sátrakban tölthettük az éjszakát a vadonban. Nekem ez túl idegen volt, annak ellenére is, hogy a kirándulás része néha meglepően szép helyekre vezetett.  

És ha már az öcsém is szóba jött, akkor illő megemlítenem, hogy újra meghívott a hétvégén rendezett kosármeccsére, ráadásul nem csak engem, de Sebastiant is. Apánál meg sem próbálkozott, tudta, hogy nem fog ráérni. Arra pedig nem volt semennyi lehetőség, hogy az anyjával büszkén mutatkozik, elvégre gimnazista. 

Sebastian és én kint ültünk a kertben, a függőágyon, és még beszélgettünk. 

Vacsora után apa és Brianna elköszönt és felmentek a szobájukba, míg Logan a nappaliban maradt a tévé előtt, hogy megnézze az egyik sorozat legújabb részét. Így nekünk maradt a szobám, vagy a kert. A szoba túl intimnek tűnt, főleg a megállapodásunk értelmében, így csak egy pulóverért szaladtam fel, hogy ne fázzak meg a kinti lehűlt időben. 

A kertbe menet azonban megakadt a szemem egy valószínűleg Brianna által odakészített üveg boron, így azt és két poharat felkapva léptem ki a hűvösbe. Nem túl nagy meglepettség látszódott Sebastian szemeiben, mintha számított volna valami hasonlóra. 

- Rendben, most te kérdezel. - húztam magam alá a lábam, és kissé oldalt fordultam a hintaágyban, hogy a szemébe nézzek. 

A még félig teli borospohár a kezemben volt, benne minden mozdulatommal lötykölődve a vörös folyadék. 

- Hogy-hogy nem állsz olyan közel a családodhoz? - vonta fel a szemöldökét érdeklődve. 

Történetesen tudta, hogy nem szoktam ilyenekről beszélni, de a bor mellett, illetve mivel előbb-utóbb úgyis megismerjük egymás kisebb titkait, így válaszoltam.

- Apám mindig elfoglalt volt amikor kicsi voltam, anyám pedig, mint már mondtam, nem volt a közelben. - sóhajtottam fel - Persze, szeretem őket, de Brianna is nem sokkal azután esett teherbe, miután a család tagja lett, így nem én voltam a középpontban. Nem mintha vágytam volna rá, de azért egy kicsit több figyelmet is szentelhettek volna rám. 

- És az öcséd? 

- Őt sokáig hibáztattam - kortyoltam bele a borba mosolyogva - Régen nem volt jó a kapcsolatunk. Nem olyan egészségesen rivális testvérek voltunk, hanem a "hogyha egy légtérben vagyunk, akkor legalább egyvalami összetörik" típusúak. 

Nem mondott semmit, csak nyújtotta a poharát, hogy töltsem újra. 

- Én voltam a lázadó tini, akivel mindig baj volt, ő pedig éppen akkor kezdte az iskolát, és természetesen minden ment neki, sőt, még a kosárlabda is érdekelte. - folytattam vállvonogatva. Már nem különösebben érdekeltek a régi sérelmeim, de jó volt beszélni róla. - Aztán talán két éve amikor rájött, hogy mégsem olyan jó a szülei gyerekének lenni. Elkezdték kihasználni, megbántották, és apához vagy Briannához nem tudott fordulni ilyenekkel. Így hozzám jött.