Dawson & Beckett

2. Rész

Fáradtan érkeztem a hotelbe, azonban rögtön a recepciónál sikerült elérni, hogy elfelejtsem minden addigi gondomat. Amikor ugyanis jelentkeztem a kulcsomért, a hotelben dolgozó recepciós közölte, hogy üzenetem érkezett, amíg távol voltam.

- Egy nő várja a bárban, azt üzeni, hogy ha lehet, akkor siessen, mert nincs sok ideje. - mutatott a bár irányába mosolyogva a pult mögött álló fiatal férfi.

- Köszönöm - vettem el a szobakulcsot, és elindultam a mutatott irányba.

Volt egy-két tippem, hogy ki lehetett az a bizonyos nő, aki rám várt ilyenkor, többek között az anyámra is gondoltam, annak ellenére, hogy úgy tudtam éppen nincs az országban. Aztán szóba jöhetett, hogy valamelyik régi ismerősöm tudta meg, hogy éppen itt vagyok, bár nem igazán tartottam senkivel sem a kapcsolatot. Utolsó lehetőségnek a fejemben már csak a mostohaanyám maradt meg, őt mégsem tudtam elképzelni itt.

Ilyen dolgok jártak a fejemben, amikor beléptem az ajtón, és a bárpult mellett megláttam az amúgy legvalószínűbbnek mondható lehetőségek, akire igaz nem is gondoltam. Emily volt az, apám asszisztense. Ki más...

- Örürök, hogy látlak - ültem le mellé, majd csak megráztam a fejem, jelezve a pultosnak, hogy nem kérek semmit. - Nem gondoltam volna, hogy még ma találkozunk...

- Édesapád úgy gondolta, hogy biztos akar lenni benne, hogy ezúttal tényleg hazajössz, és nem kerülöd el a találkozást, mint múltkor. - vonta meg a vállát.

- És ezért küldött el idáig téged? - vontam fel a szemöldököm meglepve.

- Ezért is - bólintott, majd folytatta - Meg mert az egyik színész aki a filmjében szerepel, ide jött a hétvégére, és sürgősen el kell mondanom neki pár dolgot, amit csak szóban lehet. Vele még csak most fogok találkozni, ezért kell sietnem. - kezdett el hadarni.

Emily mindig is ilyen volt, legalábbis amióta ismerem, és amióta apám asszisztense, azóta nincs olyan dolog, amit nem intézett volna el neki. Mindig összeszedett volt, és egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy akár késett volna valahonnan. Még ha a forgalom rossz is volt, ő talált rövidebb utat. Apám úgy jellemezte, hogy asszisztensnek született, és teljesen meg volt elégedve vele.

Emily dióhéjban összefoglalta a történteket, és tájékoztatott róla, hogy ha úgy döntök, akkor holnap reggel menjek ki a reptérre, és együtt megyünk Los Angelesbe. Megköszöntem, és biztosítottam, hogy ott leszek, majd ő már szinte ott sem volt.

Összeszedtem minden megmaradt erőmet, és felvánszorogtam a szobámba. Nem volt túl sok kedvem semmihez, annak ellenére, hogy a nap még le sem ment a horizonton. Túlságosa hosszú volt az előző nap. Vagy inkább az előző év, ahogy így visszagondoltam rá.

'Megvetted a könyveket?' - villant fel a telefonom képernyőjén az értesítés abban a pillanatban amikor bekapcsoltam a televíziót. Természetesen Logan üzent.

'Persze' - írtam neki vissza - 'Te vettél valamit?'

'Nem találtam semmit, de gondoltam te úgyis annyi helyen jártál, biztosan hozol neki valami különlegeset'

'Azt gondolod nyaralni voltam?'

'Igen, pontosan azt gondolom. Tévedek?'

Megforgattam a szemem.

'Nekem ez a munkám'

'Ami igazából nyaralás.'

'Törődj bele' - gépeltem be a szavakat - 'Neked amúgy most nem éppen valami családi vacsorán kellene lenned?'