Hevesen dobogó szívvel kopogtam be a megadott szoba ajtaján.
A portától ide vezető úton legalább háromszor képzeltem el a lehetséges végkimeneteleket. A legdurvább az volt, hogy nem tudtam elképzelni, hogy Sebastian miért éppen most változtatta meg a véleményét és hagyta el a menyasszonyát értem. Mondjuk erre hamar megkaptam a választ.
Alig kettőt kellett kopognom, az ajtó máris kinyílt, én pedig szembe találtam magam Sophia Beckett személyével.
Életemben talán háromszor találkoztam vele még amikor Sebastiannal jártunk, és sikerült egészen megkedvelnem az akkor gimnazista lányt. Szókimondó volt és egy kicsit sem befolyásolta, hogy a bátyja híres színész. Ő azt hiszem orvos szeretett volna lenni, de azóta sok minden változhatott.
-Maya, milyen gyorsan megtaláltál. - húzta széles, önelégült mosolyra a száját, majd elállt az ajtóból és beinvitált. - Gyere be. Egy picikét meglepettnek látszol, csak nem Sebastianra számítottál? Sajnálom, vele nem szolgálhatok.
Lehunytam a szemeimet egy pillanatra, tudatosítva magamban a helyzetet. Sebastian nem hagyta el a menyasszonyát értem, nem jött el erre a nyomorult helyre miattam és már nem szeret. Kifújtam az eddig benttartott levegőmet és igyekeztem visszatartani a könnyeimet.
Hogyan jutottam el onnan, hogy nem randizok senkivel, odáig, hogy szinte kergetem Sebastiant?
Beléptem Sophie szobájába, aminek hasonló elrendezése volt, mint az enyémnek. Az ablak a tengerre nézett, és a függöny csak félig volt elhúzva.
- Miért vagy itt? - szegeztem neki a kérdést, még mielőtt túlságosan belemerül a gondolataiba.
Halkan felnevetett.
- Tudom, hogy beszéltél a bátyámmal.
- Valóban találkoztunk a filmpremieren még pár hete. - bólintottam, de Sophie csak megrázta a fejét.
- Igen, azt is tudom. Ahogyan láttalak is titeket nagy sietve a szertár felé tartani. - vigyorgott rám, nekem pedig öszeszorult a gyomrom. - De én arra gondoltam, amikor utána az éjszaka közepén találkoztatok. Nem tudom mit mondtál neki, de azóta valami megváltozott.
- Hogy én mit mondtam neki? - akadt fel a szemöldököm hitetlenségemben. - Megkértem, hogy gondolja át a dolgokat és hogy ne miattam ne vegye el Madisont, hanem maga miatt ne! Vagy csak nézzen magába és mondja meg, hogy mit is akar igazán. Nem tudom mégis miért bonyolítja túl a dolgokat amikor tudja, hogy szeretem és ő is szeret engem.
Sophie felém fordult, majd tett egy lépést, hogy közelebb legyen hozzám.
- Nem tudhatod, hogy még mindig szeret-e vagy sem.
- Dehogynem tudhatom - sóhajtottam fel, miközben ledobtam magam az egyik fotelbe. - Ő maga mondta nekem, mielőtt a szemembe hazudta, hogy Madisont jobban szereti, mint engem.
- Honnan gondolod, hogy hazudott?
Halvány mosolyra húztam az ajkaimat, visszagondolva arra a fél évre, amíg Sebastiannal jártunk.
- A füle. - mondtam halkan. - Ha hazudik, akkor mindig egy kicsit megrándul a füle. Mintha mosolyogni akarna. Alig vettem észre, elég jól megtanulta elfedni. De még ha nem is rándult meg a füle, tudom, hogy hazudott. Érzem!
- Ugye tudod, hogy három éve rettenetesen összetörted a szívét?
- Tisztában vagyok vele - bólintottam. - De ő hazudott. És akkoriban neki is tisztában kellett lennie a következményekkel.
Sophia nem válaszolt, csak megvonta a vállát, mintha ő nem értene hozzá. A szoba konyharészéhez sétált és elővett a kis hűtőből egy üveg előhűtött vizet. Két pohárba öntötte, és az egyiket a kezembe nyomta, majd leült az ágy szélére.
- Van terved?
Kérdőn pillantottam rá, mire felnevetett.
- Terved, hogy hogyan teszed tönkre a jegyességüket és éred el, hogy Sebastian újra a tiéd legyen. Van?
- Miért lenne? - vontam össze a szemöldökeimet.
- Miért ne lenne? - kérdeztett vissza. - Hiszen most mondtad, hogy szereted és ő is szeret téged. Vagy örökre sajnáltatni akarod magad?
- Nem fogom tönkretenni a jegyességét, főleg akkor nem, hogyha boldog.
- De mint mondtam, mióta beszéltetek, azóta nem olyan mint volt. - vágott vissza Sophie. - Persze, biztosan nagyon kedveli Madisont, de valami aggasztja. Látszik rajta. És azóta csak rosszabb lett, hogy beszéltetek.
Magamban átgondoltam a hallottakat. Nem lehettem biztos abban, hogy Sophie igazat mondott, de hinni akartam neki, mert úgy még volt remény, hogy megkapom a saját boldog befejezésem.
- Gondolom nekem teljesen véletlenül már van terved, ugye? - néztem rá kíváncsian, mire csak bólintott. - Ami mi is?
Sophia körbenézett, mintha valaki lehallgatna bennünket, majd suttogva megszólalt.
- Figyeltem Madisont az előző pár hétben. Pontosabban, mióta az eljegyzésük tart. Madisonnak nem nagyon vannak barátai a városban, és munkán kívül csak ritkán járt el a lakásáról, de akkor mindig ugyanoda ment. Nem kávézó, nem múzeum, nem színház. Csak egy épület, nem messze a munkahelyétől. Általában pár órát tölt ott, és mindig egy adott autó viszi oda és hozza vissza.
- Állj meg egy pillanatra. - szakítottam félbe, aminek láthatóan nem nagyon örült. - Te kémkedtél a csaj után?
- Én nem kémkedésnek mondanám, szimplán többször is ugyanazon a helyen jártam ahol ő. Teljesen véletlenül. - mosolyodott el, majd folytatta. - Sebastian sosem kereste fel a lakását abban az időpontban amikor nem volt otthon, viszont nem is volt vele. Amikor bemutatta Madisont, ő egyszer sem említett semmilyen elfoglaltságot a munkáján kívül.
- Ebből arra következtetsz, hogy megcsalja a bátyádat?
- Miért, te nem?
- Nem feltétlenül. - vontam meg a vállam.
- Bolond lenne nem megcsalni, amikor az a szerencsétlen annyira a munkájába szokott feletkezni, hogy néha hetekig velem sem beszél. Pedig csak két utcányira lakok tőle, de még egy telefonhívást sem kapok, hogy élek-e még abban a nagyvárosban. - kortyolt bele a vízbe, majd letette a poharat az éjjeliszekrényre. - Az eljegyzésük előtt talán négyszer látták őket együtt publikusan. Akkor is csak sétáltak, vagy valamilyen rendezvényre mentek együtt. Esetleg megittak egy kávét. És mindezt azért, mert Sebastian három filmet forgatott és már előre be volt írva neki a negyedik. Sokat volt külföldön és Madison nem ment vele...
Belegondoltam, hogy pont mielőtt szakítottunk, Sebastian akkor ajánlotta fel nekem, hogy menjek el vele Izlandra, hogy együtt legyünk, miközben ő forgat. És én akkor el is fogadtam az ajánlatát, boldog voltam, hogy együtt fogunk utazni.
Vajon felajánlotta ezt Madisonnak is? És ő csak amiatt nem fogadta el, mert olyan munkája van, amely nem engedhette volna meg neki?
Sophie még mindig beszélt, de én már rég nem figyeltem rá. Egész életemben igyekeztem, hogy soha ne legyen túlságosan önző. Persze, az emberek sokszor neveztek annak, főleg még akkor, amikor kifejezetten nem vágytam tartós kapcsolatokra. Aztán pár éve megfogadtam, hogy nem leszek többet önző, mert később nekem lesznek belőle gondjaim. De most, még egyszer utoljára annak kellett lennem.
- Mikor is lesz pontosan az esküvő? - szakítottam félbe Sophie elbeszélését.
Értetlenül pillantott rám, majd észhez tért és összeszedte a gondolatait.
- Eredetileg most hétvégén lett volna, de Madison szülei nem tudtak jegyet venni a megfelelő repülőjáratra, így eltolták néhány héttel. Március elejére azt hiszem.
- Addig van két hónapunk. - számoltam magamban, Sophie pedig bólintott. - Te segítessz?
- Még szép. Ahogyan szerintem a nővérem is. Sarah kifejezetten nem bírja Madisont. Mondjuk ő senkit sem bír, de téged még el fog viselni.
- Köszönöm? - húztam el a számat, nem tudva, hogy ez dícséret-e vagy sértés.
- Akkor, szerintem ideje lenne visszamennünk Los Angelesbe. Sajnálom, hogy ilyen rövidre sikerült a kiruccanásod, de sürgősen intézkednünk kell, hogy tönkre akarjuk tenni a jegyességüket.
- Mi lesz, hogyha nem sikerül? - vontam fel a szemöldökömet, kissé kétkedve.
- Sikerülni fog. - jelentette ki Sophie. - Utána lehet, hogy Sebastian egy kicsit haragudni fog, de végül meg fog bocsátani. Higgy nekem.
Magabiztosan bólintottam, majd felálltam a fotelből és átmentem a saját szobámba, hogy összepakoljak.
Voltak az életben olyan dolgok, amelyeket nem voltam hajlandó elegedni. Ilyen volt az utazás, a blogírás, a fogadalmam, hogy minden karácsonyt Londonban töltök, de legfőképpen ilyen volt Sebastian Beckett. Őt semmiképp sem voltam hajandó kicsúszni a karmaim közül. Harc nélkül biztosan nem.