-Istenemre mondom mijo,én próbálkoztam!De ennek a lánynak tehetsége van ahhoz,hogy a világ legunalmasabb témáira terelje a szót.
Annyit nevettem a vacsora alatt,amennyit az utóbbi időben egyszer sem.Volt,hogy még Marco is elmosolyodott egy-két megjegyzésen,mert tudta,az anyjának igaza van.Mégha soha nem is vallotta volna be.Volt,hogy Adriana rám terelte a szót,amitől aztán már én is kellemetlenül éreztem magam,de próbáltam úgy mosolyogni,mintha annyira jól esne,amit mond.Mintha esélye lenne annak,hogy valamit lát bennem Marco,amit Oliviában nem találhat meg.
-Matthew dolgozik?-tette fel Marco ártatlanul a lehető legrosszabb kérdést,mikor mindenki végzett a vacsorával,csak egy kicsit vártunk,hogy helye legyen a desszertnek.
Azonnal elcsendesedtünk mindhárman,ahogy felelevenítettük az előző este történteket magunkban.
-Nem,apának dolga volt sajnos.-próbáltam menteni a helyzetet,mert anya teljesen leblokkolt.-De szeretett volna itt lenni.
-Nem is igaz.-kotyogta ki durcásan a húgom.
A szemei villámokat szórtak és látszódott,mennyire meg van bántva apa viselkedése miatt.
-Amira!-néztem rá csúnyán,hogy hallgasson.
-Nem is akar itt lenni,utál minket.-emelte fel a hangját,mire mindenki meglepődve nézett rá.
Leugorva a székéről felrohant az emeletre,majd úgy becsapta maga után az ajtót,hogy a csattanás visszhangzott a házban.Mindenki némán bámult maga elé a hirtelen kialakult kínos csend miatt.
-Mindjárt felmegyek hozzá.-álltam fel egyből.
-Ki kér desszertet?-próbálta anyu újra visszahozni az előző hangulatot kétségbeesetten.
-Én szívesen megkóstolnám.-mosolygott rá bíztatóan Marco,mire én magamban hálálkodtam,hogy nem erőltetik a témát.
-Igen,én is.-folytatta a játékot Adriana is.
Anyu kimenekült a konyhába,én pedig felrohantam Amira szobájához és kopogás nélkül benyitottam.Szomorúan ült a babaháza mellett,amit előző este kapott,mikor pedig beléptem,rám emelte könnyekben úszó tengerkék szemeit.A boldogtalansága engem is elszomorított,sóhajtva ültem le mellé a földre.
-Miért haragszik ránk az apu?-biggyesztette le az alsóajkát.
-Nem haragszik ránk,prücsök.Csak mostanában kicsit rossz a kedve.-próbáltam menteni a helyzetet.
Nem akartam,hogy ilyen csalódott legyen.Utáltam,hogy a négy éves húgomnak azt kellett éreznie,hogy a saját apja nem szereti.Még én is alig birkóztam meg ezzel a hirtelen változással,elképzelésem sem volt,mi zajlódhatott le egy kisgyerekben,akinek a világ összes szeretete is kevés volna.
-Szerinted meg tudom vigasztalni?-nézett rám reménykedve.
Nagyot nyeltem,a nyelvemen volt a hazugság,de a kegyes hazugság talán még nagyobb fájdalommal végződhetne.Olyan ártatlan bizalommal nézett rám,hogy képtelen voltam elmondani neki,hogy ehhez már túl késő,szerintem.
-Nem tudom,Lux.-vontam meg a vállam szomorúan.-Talán csak idő kell neki.
-Miért?Miért kell neki idő?
-Azért,hogy jobb kedve legyen.Lehet,hogy meg tudja vigasztalni magát.-simítottam ki az arcából a búzaszőke tincseket,amik a könnyektől az arcához tapadtak.
-Hiányzik.-szipogott,majd csendesen a derekam köré fonta a karját,hogy hozzám tudjon bújni.
-Nekem is Mira,nekem is.
Két halk kopogást hallottunk,majd lassan kinyílt az ajtó és Marco lépett be rajta.Leülve mellém törökülésbe hajolt Amirához,aki sírva az ölébe gubózott,szeretethiányosan.Olyan szívszorító volt sírni látni őt,mikor máskor olyan boldog,hogy az egész világot a feje tetejére állítottam volna,hogy vidám legyen újra.
-Ne sírj chiquita.-simogatta a haját,miközben szorosan körbeölelte a karjaival,hogy minden apró porcikáját szeretet járja át.
Magam elé bámulva gondolkodtam,hogy mégis hogyan juthattunk ide.Nem értettem egyszerűen apát mióta nem érdekelte,hogy a gyerekeinek és a feleségének szükségük lenne rá.Nem tudtam felfogni,hogy nem érzékelte,mit tesz a családdal.Amirát és anyát sajnáltam az egészben a legjobban;anya elveszíti lassan a szerelmét,azt az embert,aki régen annyit törődött vele,míg Amira az egyetlen férfit,aki valaha is jelentett valamit az életében.Nekem legalább a gyerekkoromat széppé varázsolta,mikor még jelentettünk neki valamit,azt viszont egyáltalán nem akartam,hogy Amira még ezt se tapasztalhassa meg.Nem akartam,hogy úgy nőljön fel,hogy nem tudja,milyen az apai szeretet.
Marco a meztelen hátamra vezetve a kezét,végigsimított a csupasz bőrömön,amitől azonnal kirázott a hideg.Reflexszerűen hunytam le a szemeimet a kellemes érintésre és örültem,hogy a hajam eléggé az arcomba hullott,hogy ne lássa a reakciómat.A karjaimon libabőr táncolt,az arcom pedig egyből felhevült a fiú közelségétől.A derekamat ölelve magához húzott engem is fél karral,így a vállára hajtva a fejemet hagytam,hogy nyugtatóan simogasson.
-Minden rendben lesz.-nem tudtam,hogy nekem,vagy Amirának szólt,mindenesetre hallgattam.
Már nem nagyon hittem ebben az egészben.
-Aput akarom.-szipogott Amira,nekem pedig megszakadt a szívem.
Próbáltam mélyre eltemetni magamban a haragot,amit most Matthew Flores iránt tápláltam,hogy ne Amira előtt szakadjon ki belőlem minden.Nem lehet fültanúja a szavaimnak.
-Tudom,prücsök.Nemsokára haza jön és vele lehetsz,jó?
Csendesen megtörölve az arcát bizonytalanul bólintott.
-Jó.
Kezdett lassacskán megnyugodni,ezért felegyenesedve Marco ölében rá tette a kis kezét az arcomra,hogy megsimogasson.Hihetetlen,mennyire okos volt négy éves létére és hogy mennyi szeretet lapult a szívében.Rá villantottam a legszebb,legőszintébb mosolyomat,mire egy hasonlót kaptam válaszul,ezt pedig Marco egy édes,öblös nevetéssel reagálta le.
-Úgy hallottam van lent egy jó nagy adag tiramisu egy kislány részére.-jegyezte meg "csak úgy mellékesen" Marco,mire Amira szeme felcsillant.-Nem tudod kié lehet?
-Tiramisuuuu.-állt fel azonnal és rohanva kiment a szobából.
Nevetve néztük,ahogy pillanatok alatt eltűnt az ajtó mögött.
-Lassan,Lux!-kiáltottam utána,hogy ne rohangáljon,mert leesik a lépcsőn és baja esik.
-Oké.-jött a válasz.
Marco karja még mindig a derekam körül pihent,azonban egyáltalán nem bántam.Jól esett a meleg biztonságérzet,amit ezzel keltett bennem és furcsa módon ki tudtam zárni minden gondomat egy pillanatra ezzel.Egy gyengéd puszit nyomott a hajamba,úgy,ahogy régen,majd megfogva a kezemet felsegített a földről és megállt velem szemben.Láttam rajta,hogy millió kérdése van,de most képtelen lettem volna megválaszolni őket.
-Miért nem mondtad el?-kérdezte egy kis idő után.
Némán megvontam a vállamat.
-Nem beszéltünk másfél hónapig Marco.-nevettem fel erőltetetten,jelezve,hogy nem volt túl sok alkalmam rá.
-Ha tudtam volna...
-Ha tudtad volna,sem tehettél volna semmit ellene.-vágtam közbe kimondva a nyilvánvalót.-Az apám úgyis egy baromként viselkedett volna.
-De legalább meg tudtad volna beszélni valakivel.-dugta zsebre a kezeit zavartan.Bűntudata volt,hogy nem volt velem.-Úgy,mint harmadikban.
-Már nem állunk olyan kapcsolatban egy ideje.-fedtem fel a valóságot.-Nem én vagyok már az első.
Akármennyire fájt kimondani,ez volt az igazság.Már egy ideje nem én voltam a legfontosabb az életében,ahogy az régen volt,igazából nem is várhattam mást.Nekem is most tűnt fel utólag,mennyire kizártam őt,mikor Adrian és én még együtt voltunk.
-Istenem Luna,miért ne te lennél az?-csattant fel hitetlenül.-Mindig te voltál és te is leszel az első,Olivia ide vagy oda.
Hamiskás mosoly ült ki az arcomra és tudtam,hogy érzi,mennyire nem gondolom hitelesnek a szavait.Ő is tudta valahol,jó mélyen belül,hogy erre semmi esély nincs már.Egy kapcsolat mellett nem.
-Megértem Marco,komolyan.Barátnőd van,ez normális és nem akarok tőle egy percet sem elvenni.
-De vedd el Luna.-fogta a kezébe az arcomat a kezeivel,mire azonnal elpirultam.Az arcom felforrósodott az érintésétől és az orromba kúszó illata sem segített a helyzetemen.-Vedd el,ha szükséged van rám,ezért vannak a legjobb barátok.
Lehunyva a szememet vettem egy mély levegőt.Legszívesebben elmondtam volna neki,hogy nekem másképp lenne szükségem rá,azonban hallgattam és vártam,hogy folytassa,mert ezt már a bulin megbeszéltük.Barátságnál többnek nincs helye köztünk.
-Tudom milyen szar érzés ez.Átéltem,mikor azzal a seggfejjel voltál.-az arcára kiült a düh,ahogy Adrianről beszélt.-De próbálok mindig itt lenni neked.
-Rendben.-suttogtam megadóan.
Úgysincs értelme újra belemenni.Barátok,hisz megbeszéltük.
Olyan szorosan öleltem,amennyire csak bírtam,mire kuncogni kezdett.Olyan boldog volt és ez boldoggá tett engem is,mégha én ezért egész életemben szenvedni is fogok,mert nem lehettem vele.A lényeg,hogy ő boldog.Én pedig,kihasználhatom az ilyen alkalmakat,mikor egy kis időre,ha csak barátként is,de újra csak az enyém.Aztán,majd újra összezuhanok,ha elmegy miatta,de ez addig úgyis jelentéktelen.
-Gyere,menjünk le.-adott egy csókot a homlokomra.
Lent anyáék már ránk vártak a desszerttel,amit én most kihagytam.Nem volt étvágyam,de a forralt boromat kortyolgatva,amit anya még az érkezésük előtt készített,beszélgettem velük,miközben ők ettek.Amira újra vidám volt,feltételezem,a sok cukor hatására,meg már alig bírt a fenekén megmaradni az izgatottságtól,hogy újra ajándékozni fogunk.Igazi gyereknapnak felelt meg ez a karácsony egy négy éves kislány számára.
-Luna drágám,segítenél nekem a mosogatásban?-kérdezte Adriana.
-Persze.-álltam fel egyből,majd elkezdtem összeszedni a tányérokat,hogy neki is kezdhessünk.
A többiek addig átvonultak a nappaliba és bekapcsolták a tévét,amiben éppen a Reszkessetek betörők ment,körülbelül negyvenedjére csak a héten,azonban Amira boldogan mászott fel anyu ölébe és parancsolt rá Marcora,hogy nézze vele.A fiú egy nagyot sóhajtott ugyan,de megadta magát a kérlelő szemeknek.
-Mi történt veled és a fiammal?-vágott is bele mindenféle kertelés nélkül Adriana a kifaggatásomba,ami miatt az én segítségemet kérte.
Én közben pakoltam a mosogatógépből ki a cuccokat,hogy elfoglaljam magamat.Nem volt kedvem beszélni róla,de nem akartam a titkolózással megbántani,még a végén kételkedett volna a bizalmamban felé.Próbáltam úgy fogalmazni,hogy semmiképp se úgy hangzon,mintha Marcot hibáztatnám a dolgokért.
-Írtam neki egy dalt.-mondtam az első dolgot,ami eszembe jutott.-Elmondtam abban mindent,amit akartam,mert nem volt hajlandó meghallgatni.
Adriana csak hümmögött,hogy megértette és folytassam nyugodtan.
-Míg össze voltunk veszve,megismerkedett Oliviával.-meséltem tovább.-Nem mondott neked el ebből semmit?
-Nada.-rázta a fejét csalódottan.
Csendben felsóhajtottam.Hát persze,hogy nem mondta,nyilván számára egyáltalán nem volt olyan nagy jelentősége.Valószínűleg,mert volt öt éve beletörődni a helyzetbe.
-Azt hittem...átgondolja.Mármint,így kettőnket.
Nyomni kezdett a mellkasom,ahogy eszembe jutott az a kis remény,amit akkor éreztem.
-És?
-Másnap megkaptam a választ.Vagyis,inkább rájöttem magamtól.-nevettem fel erőltetetten.
Még beszélni is olyan nehéz volt róla.
-Tonto.-szidta a saját fiát,mire most őszintén nevettem fel.
-Arra kért,hogy legyen minden olyan,mint régen.-mondtam kicsit halkabban,tekintve,hogy akit most kibeszéltünk,épp a nappalinkban üldögélt.-De képtelen vagyok rá.Annyira nehéz.
Megtörölve a kezét egy konyharuhában,gyorsan az ölelésébe vont.Úgy éreztem magam,mint egy kisgyerek,de jól esett,hogy így bánt velem,mintha átérezné a fájdalmamat és csak a támogatását próbálná némán nyújtani.
-Mindig tudtam,hogy szeret téged.-súgta a fülembe,mire meglepetten néztem rá.Nekem ezt még sosem mondta,akkor sem,mikor bevallottam,mit érzek a fia iránt.-Úgy nézett rád,ahogy az apja rám,ugyanazzal a csodálattal teli tekintettel.Látni lehetett rajta,hogy képes lenne az egész világot felforgatni,hogy te boldog légy.
Éreztem,hogy lassan összeszorult a szívem.Annyira bántam,hogy nem vettem észre hamarabb.Annyira vak voltam és buta,mindig a barátomként tekintettem rá és most öt év után elege lett a várakozásból és én kerültem oda,ahol ő volt.Hat hónapig nézte,hogy mást szeretek,én pedig belehaltam már ebbe a három hétbe is.Nem tudom,képes leszek-e majd valaha ebbe az érzésbe beletörődni.Hirtelen minden annyira felfokozódott,mintha egész életemben őt szerettem volna.A szívem nem ismert mást,csak azt a szerelmet,ami most keservesen tombolt bennem.
-Ez nem egy olyan dolog,ami elmúlik,Luna.-mosolygott rám mindentudóan.-Ez itt van,legbelül.Akkor is ha véget ér,vagy el sem kezdődött,ez örök,mert ti ketten azzá teszitek.-tette a kezét a szívére.-Mindig veletek lesz és ezt ő is tudja.-suttogta meghatottan.-Nézz rá.
Szót fogadtam és a nappali felé fordítottam a fejem.Azonnal összekapcsolódott a tekintetünk,mintha egész idő alatt engem figyelt volna.Elvesztem a csokoládé színű tekintetében és a szívem egyből hevesen dobogni kezdett,ahogy rám mosolygott.
-Érzed ugye?-vonta újra magára a figyelmemet és az arcán óriási vigyor ült.-Egymáshoz tartoztok és ezt ő sem tudja letagadni.Sosem tudta.Mindig te leszel az első.
Ugyanazt mondta nekem,amit Marco nem sokkal korábban az emeleten.
Nem tudtam mit gondoljak,vagy érezzek,a tekintetemmel újból a fiút kerestem.Marco még mindig engem nézett én pedig olyan erős késztetést éreztem,hogy megérintsem őt,hogy képtelen voltam elnyomni.Erős ellenállást igényelt,hogy ne menjek oda hozzá és ne bújjak az ölébe,mint egy kiscica.Képtelenségnek tűnt távol maradni tőle.Miért kellett beleszeretnem?
-Menj ki nyugodtan,mija.-mosolygott rám kedvesen,mintha a gondolataimban olvasna.-Én majd befejezem.
A nappaliban azonnal Marco felé vettem az irányt.Éreztem a tekintetét,de nem néztem rá,tudtam,hogy mi érdekli,de ő nem kérdezett és én hallgattam,csak leültem mellé és a vállára hajtottam a fejemet.Mert a barátok csinálhatnak ilyet.Legalább ennyit megtehetek,ezt nem tudtam megvonni magamtól,mégha olyan érzés is volt,mint egy csepp víz a forróságban.Csak még nagyobbá nő tőle a szomjad.
-Na,ajándékozunk?-csapta össze a tenyerét Adriana,amikor végzett a mosogatással,visszarántva a valóságba.
Most is,ahogyan tegnap,Amira volt az első.A boldogsága mindenkit felvidított,beragyogta az egész szobát,még a karácsonyfán is túltett a mosolya.Adrianatól egy hercegnős pizsamát kapott,amihez még koronás hajgumi is volt és egy mamusz.Mellé pedig,hogy meglegyen a négyezredik játék az idei karácsonyunk alatt,berendező cuccokat kapott a babaházába.Marco egy akkora egyszarvút vett neki,ami még nála is nagyobb volt,ezzel alvótársat szolgáltatva neki és egy slime készítő szettet,amiben körülbelül tíz különböző színű csillámpor volt.
-Bocsi,Adette.-súgta anyának,aki szörnyülködve fogta a fejét,tudva,hogy egész évben a csillámport fogja porszívózni.
Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.
Amira először Adrianának adta oda az ajándékot,amit közösen választottunk neki.Egyből elmosolyodott a gyönyörű fülbevalót látva és magához ölelte szorosan a lány kicsi testét.Marco már vigyorogva várta az ajándékát,amikor Amira kissé szégyenlőssé vált és mögém bújva megkért engem,hogy inkább én adjam oda a fiúnak.
-Na,de én tőled szeretném.-játszotta meg magát rögtön,durcás képet vágva.
-Na jó,legyen.-sóhajtott fel,mintha nehezére esne,mire mindenkiből kitört a röhögés.
Hihetetlen,mennyire meg tudta játszani már most az igazi nőt.Előre rettegtem,mi lesz majd a férjével a jövőben.
-Honnan tudtad?-vigyorgott rá azonnal a húgomra,mikor meglátta a cserehúrokat a gitárjához.
Amira csak vigyorogva megvonta a vállát,mire Marco azonnal rám nézett.Cinkosan rákacsintottam a húgomra,ami persze alig volt feltűnő,de ő azért a biztonság kedvéért halkan megköszönte az ötletet.
-Kösz,prücsök.-nyomott egy nyálas puszit a homlokára,amit ő persze fujjogva letörölt.
Ez már amolyan rituálévá vált náluk.
Anya Adrianának megvette a kedvenc parfümjét,amire nemrég panaszkodott neki,hogy máris fogyóban van,Marco pedig egy új gitártokot kapott.Állítása szerint semmi baja a mostaninak,szerinte túlzásba estünk,mikor azt mondtuk,hogy azt már megvarrni sem lehetne.Kiderült,hogy igazunk volt,ugyanis Adriana megpróbálta és esélytelen volt.Az anyagból már itt-ott leszakadtak részek.
Anya Marcotól egy könyvet kapott (természetesen az én ajánlásommal),amit ő pontosan tudott,de azért nagyon szépen megköszönte Marconak.Adriana pedig egy csodaszép határidőnaplót adott neki és egy gyönyörű felsőt,amit már most tudtam,hogy néha kölcsön fogok kérni tőle,mert egyszerűen imádnivalóan puha volt.
Izgatott voltam,hogy mit szólnak majd az ajándékokhoz,az illatgyertyákkal tudtam,hogy nyert ügyem van,mert Adriana imádja őket,de a balzsamnak és a habfürdőnek is nagyon örült.A köténynél és sütőkesztyűnél még fel is nevetett,hisz a legutóbb,mikor nála voltam Marco miatt,megígértem,hogy újítunk és így is lett.Szorosan megölelve megköszönte az összes apróságot,majd átnyújtotta az ajándékomat.
-Te jó ég,ez...
-Ez az összes kedvenced egy receptkönyvben összerakva.-mosolyodott el befejezve a mondatomat,ahogy megpillantottam,mit készített nekem.
-Atya ég.-nyitottam ki az első oldalt,ahol egy apró üzenet állt a gyönyörű kézírásával.
Azt gondoltam,ha már úgyis annyira szereted őket,szívesen megtanítalak,hogy készítem ezeket az ételeket.Remélem örömöd leled majd a főzőcskézésben.
Szeretettel: Adriana
Ahogy az első recepthez értem,egyből potyogni kezdtek a könnyeim.Ez volt az első kolumbiai étel,amit készített nekem,mikor Marco meghívott hozzájuk és azóta is annyira imádtam.Mintha minden receptet idősorrendbe rakott volna,együtt a közös,gyerekkori kedvenceinkkel nekem és Marconak.
-Ez a legszebb ajándék,amit valaha kaptam.-öleltem át meghatódva.-Köszönöm.
Letörölve a könnyeimet kivettem a két apróságot a fa alól,ahogy azt velem egyidőben tette Marco is,az utolsó ajándékkal a fa alatt.Egymással szembe fordulva,zavartan néztük a másikat,mert nem tudtuk,melyikőnk kezdje.Gondoltam,mivel nekem úgyis két ajándékom van,így kezdhetnék én.
-Szóval...-szólaltunk meg egyszerre,mire kitört belőlünk a nevetés.
-Tehát.-folytattam végül én,ő pedig várakozva nézett rám.-Boldog karácsonyt.
-Köszönöm.-mosolygott rám édesen.
Azonnal elvigyorodott,ahogy megpillantotta a bőrkarkötőt és a kezembe nyomva megkért,hogy tegyem fel a karjára.A szívemet kímélve igyekeztem a lehető legkevésbé hozzá érni a kezéhez,ami a térdemen feküdt.
-Nagyon tetszik,köszönöm Lu.-mosolygott rám,majd elvette a másik ajándékomat is.
-Még egy?-vonta fel a szemöldökét,mire csak bólintottam.
-Apróság.
Lassan tépte fel az apró csomagolást,ami a dobozt rejtette.Felcsillant a szeme a pengetőt meglátva és vigyorogva emelte rám a tekintetét,amitől óriásit dobbant a szívem.Egy pillanaton belül a karjai közt találtam magam,ahogy szorosan magához húzott,én pedig elengedve magam a nyakába fúrtam az arcomat.
-Köszönöm,ez gyönyörű.-súgta a fülembe,mire az ajkaimra mosoly kúszott.
Egy gyengéd puszit nyomva az arcomra aztán elhúzódott,én pedig zavartan elfordultam,hogy ne lássa,hogy elpirultam.Bizsergett a bőröm az ajkai helyén.
-Boldog karácsonyt,princesa.-adta oda az én ajándékomat is egy gyönyörű,sötétkék csomagolópapírral beborítva.
Elképedve nyitottam ki a fehér dobozt,amiben a Pandora szemes karkötője volt,rajta egy mini charmmal.Felfelé kezdtem pislogni,hogy ne sírjam el magam,ahogy rájöttem,hogy jelentése van.
-Ez egy vagyon lehetett Marco,ezt nem fogadhatom el.-fordultam felé azzal a céllal,hogy bezárjam a dobozt,azonban a kezemet megfogva átfordította azt,hogy felcsatolhassa nekem a karkötőt.
A hangjegy medál a dalunk miatt volt rajta.Tudtam,ahogy a mutatóujjával végigsimítva rajta a szemeimbe nézett és ugyanúgy nézett rám,ahogy akkor a folyosón.Tudtam,hogyha más nem is,a dalunk a miénk marad,történjen bármi közte és Olivia között.És abban a pillanatban nem bántam,hogy kiraktam azt a videót,mert ez valami olyan dolgot adott nekünk,amit már utólag semmi és senki nem vehet el.Mert kerüljön az utunkba bármi,ezt soha sem fogjuk elfelejteni.