A karácsonyi vacsora kínos csendben telt,aminek az asztalfőn ülő személy volt az egyetlen oka.Ha fel is hoztunk valami témát,nem szólt hozzá egyszersem,vagy tett valami csípős megjegyzést,ami miatt egyikőnknek sem volt már kedve beszélgetni.Amirát sajnáltam a legjobban,ugyanis apának sikerült lelomboznia a gyermeki izgatottságát,ahogy rászólt,akárhányszor felhozta az ajándékozás témát a kíváncsisága miatt.Anyu és én megrökönyödve néztük,hogy a normális esetben csacsogó csöppség most síri csendben fogyasztotta a vacsoráját.
-Isteni finom lett a pulyka,anyu.-dícsértem meg a szakácsunkat,ugyanis idén is kitett magáért,hogy igazi karácsonyi vacsoránk legyen.
-Fincsi-mincsi.-nyalta le az ujjáról Amira a krumplipürét,mire mi felnevettünk.
Apa nem szólt egy szót sem,nem érzett késztetést arra,hogy megdícsérje anyut,ahogy azt mindig tette.Tudtam,hogy valami megváltozott ezalatt az egy év alatt,csak nem tudtam eldönteni,micsoda.Nem egyik napról a másikra hidegültek el egymástól,ez inkább ilyen lassú folyamat volt,azonban annál szemléletesebb.Anyu próbált ezellen harcolni,azonban még a vak is látta,hogy az apánk nem akar rendbehozni semmit.
A vacsora után segítettem anyunak letakarítani az asztalt,majd az ölembe ültetve Amirát letelepedtem az egyik fotelbe a nappaliban,várva,hogy anyáék is bejöjjenek.Apu velünk szemben ült a másik fotelben,anyu pedig a fa mellé állva elmosolyodott,majd lehajolt az első ajándékért,amit Amirának vettek.
-Ááá,ez Ariel,úr isten,köszönöm!-sikoltott fel,amint letépte a csomagolópapírt és odarohant anyuékhoz egy egy ölelésre a nagy boldogságában.
Körülbelül ugyanez volt a reakciója a nagyjából ötödik Monster High babára is,ami azonnal felkerült a többi mellé a polcra,de a legnagyobb ajándéka hátra volt még,ami előtt még én adtam oda az én meglepetéseimet neki.
A plüsskutyustól egyenesen majdnem sírva fakadt,én pedig annyira boldog voltam,hogy így örült neki.Amint megkapta a második ajándékát is,a nyakamba ugrott és megígértette velem,hogy kifesthet engem az újdonsült gyerek sminkkészletével,amit a csomagolás rejtett.
A szemei viszont akkor csillantak fel igazán,mikor anya kitolta a legnagyobb ajándékdobozt a fa alól,ami egy óriási babaházat rejtett.Innentől kezdve Amirát teljesen elvesztettük,úgy el volt foglalva a babaház kitöltésével és berendezésével,hogy számára véget is ért az ajándékozás.Mosolyogva figyeltük,ahogy halkan nevetgélve bontogatta a házikót a csomagolásból.
Én anyáéktól megkaptam a kedvenc írónőm új könyvsorozatát egészben,amit tudtam,hogy anyunak köszönhetek,aki készségesen felírta a karácsonyi listára,amikor még valamikor októberben megemlítettem neki,hogy november végén fog megjelenni.Adtam nekik egy-egy puszit köszönetképp,mielőtt kibontottam a többi ajándékomat.Kaptam még egy gyönyörű,fekete csillogós ruhát,aminek az ujja hosszú volt,azonban a háta teljesen nyitott.Hála az égnek a mellrészénél volt két szivacs,így nem kellett azon gondolkodnom,hogy vegyem ezt fel melltartó nélkül.A szoknya része a derekamtól lefelé bővült egészen a combom közepéig,ami miatt kicsit rövidnek éreztem,mégis biztos voltam benne,hogy egy vagyonba kerülhetett és ezért,meg mert ajándék volt,mindenképpen hordani fogom.
Amirától kaptam egy csomó scrunchiet és hajcsatot,amiért hálám jeléül összepuszilgattam a pufi arcocskáját.Ő csak hangosan kacagott és visítozva kért,hogy hagyjam abba,mert csikis.
Anyunak odaadtam a könyvet,amit már szeretett volna egy ideje,csak egy régiség volt,aminek a beszerzése felért egy küldetéssel.De a mosolya mindent megért,mert tudtam,mennyire örül neki,ahogy a csinos blúznak is,amit múlthéten,mikor kinézte magának,csak az ára miatt otthagyta,megvettem neki.Miután elmondta,mennyire hülye vagyok,hogy ennyi pénzt kiadtam rá,szorosan magához ölelt,hogy megköszönje.
Apának egy új irattáskát vettünk közösen Amirával,meg egy határidőnaplót,amit minden évben tőlünk kapott a következő évre,így sosem kellett azon aggódjon,hogy beszerezze magának.Amira még rajzolt is neki,amit egy erőltetett mosollyal reagált le,azonban a szeméig már nem ért fel.Szerencsére a húgom túl kicsi volt ahhoz,hogy ezt észrevegye.
Anyutól egy új laptoptáskát és pénztárcát kapott,ő azonban még a munkájához szükséges dolgokon kívül is megpróbált gondolkodni.Az egyetlen dolog,ami őt érdekelte a munkáján kívül,az a klasszikus zene volt,épp ezért anya beszerzett neki egy óriási koncertre,amit a jövő hónapban a szomszéd városban tartanak két jegyet.Apa illedelmesen megköszönte,még egy puszit is nyomott a homlokára,azonban ez volt minden.Az öröm apró jelét sem mutatta.
-Köszönöm lányok.-mondta nekünk is,mielőtt megcsörrent a telefonja.
Egyből anyára néztem,aki megdermedve figyelte a telefont,ami folyamatosan csörgött,mert apa is tanácstalan volt,felvegye-e.Nem nézett anyára,mert tudta,hogy nagyon rosszallaná most,ha felveszi,azonban úgy tűnt,a gondolat maga nem zavarta és egy "elnézést,ezt most fel kell vennem" mellett otthagyott minket,hogy bevonuljon a dolgozószobájába.
Félve néztem újra anyura,akinek végiggördült az első könnycsepp az arcán,amit követte a többi és ennyi is volt a karácsonyi,idilli hangulat a Flores házban;innentől vágni lehetett volna a feszültséget,ami a levegőben terjengett.A karjaimba zárva anyát hagytam,hogy kisírja magát,hogy kiengedje magából a dühét és hiába kérdeztem,történt-e valami,hogy tudja-e vajon apa miért viselkedik így,csak terelt.Sejtettem,hogy valami van a háttérben,azonban hagytam,mert tudtam,ha el akarja,elmondja majd.
Ezután egész este veszekedtek,anya többször is elsírta magát,én pedig akármennyire is akartam,nem folyhattam bele.Egyszer megpróbáltam,mert nem akartam,hogy anya egyedül küzdjön meg az egésszel,azonban azonnal felküldtek a szobámba,hogy hagyjam a felnőtteket beszélni.Ezért inkább azzal foglalkoztam,amire anya megkért:
Eltereltem Amira figyelmét a veszekedésről,így egész este az új babaházával játszottunk,hogy mégcsak ideje se legyen figyelni a lent zajló balhéra.Hát így telt a gyönyörű huszonnegyedike nálunk.
Másnap reggel ki sem akartam kelni az ágyból,mert az,hogy tudtam,hogy este Marcoval kell találkoznom,még az élettől is elvette a kedvem.Délig pont ezért az ágyban feküdtem,próbálva erőt venni magamon,hogy lemenjek és segítsek anyának előkészülni a vacsorához,amin szívem szerint részt sem vettem volna.
Egyig húztam az időt a reggelivel és a kávézással,aztán kettőkor sikerült végre nekiállnom lereszelni a sajtot és előkészíteni a darálthúsos paradicsomszószt,meg a bechamelt.Miután anyának még az enyémnél is lentebb volt az életkedve,így mondtam neki,hogy ő csak készüljön el,majd én elkészítem a lasanget,csak előtte gyorsan elmentem lezuhanyozni és megmosni a hajamat.Miközben a hajam száradt,olyan öt óra körül összedobtam azt az egy tepsi lasanget,amit tudom,hogy anyu csakis Marco miatt tervezett a vacsorára,mert ez volt a kedvence.Fél hat előtt betoltam a sütőbe egy negyven percre,majd felrohantam,hogy átöltözzek és varázsoljak valamit a fejemmel,ugyanis hatra vártuk Adrianáékat.
Meglepődve konstatáltam,hogy anyu kimosta az új ruhámat és rajta is az új blúz volt,az ajándék tőlem,ami tökéletesen passzolt sötét hajához.Most a szemüveg helyett kontaktlencsét tett be,ami kiemelte barna szemeit és még ki is sminkelte magát,aminek az egyetlen oka az volt,hogy eltüntesse a sötét karikákat a szeme alól.Mindentől függetlenül nagyon csinos volt és képzeletben megveregettem a vállamat,hogy megvettem azt a blúzt neki karácsonyra.Nagyon jól állt neki.
-Vedd fel az új ruhádat.-nyújtotta felém a fekete csodát.-Erre az estére tökéletes lenne.
-Nem tudom anyu,nem lenne sok egy családi vacsorához?-húztam el a számat.
Igazából a problémám inkább az volt,hogy Marco előtt kell így kiöltöznöm,maga a ruha gyönyörű volt.Tegnap,mikor felpróbáltam,óriási fájdalommal járt kibújni belőle,hisz olyan volt,mint hogyha rám öntötték volna,amit csak nagyon kevés ruhánál éreztem eddig.
-Egyáltalán nem.-nyomta a kezembe a kissé alacsonyabb tűsarkúját,ami a ruhához hasonlóan csillogott.
Egy halk sóhaj után megadtam magam,és habár kényelmetlenül éreztem magam már a gondolattól is,hogy vajon Marco mit fog gondolni a ruháról,de azért belebújtam.
Miután felvettem,a hajamra rászárítottam kicsit,nehogy nedvesen vasaljam ki.Amikor már a tincseim is elég egyenesen álltak,tettem fel egy kis sminket,mindössze szempillaspirált és egy halványabb vörös rúzst,majd beleszenvedtem magamat anyu cipőjébe.Lassan lesétáltam a lépcsőn,ahogy rájöttem,hogy lehet a lasagnet oda is égettem,azonban az már ott pihent a konyhapulton,egy alufóliával lefedve,nehogy kihűljön.
-Nagyon csinos vagy,drágám.-mosolygott rám anya,mire én hálásan rá pillantottam.
Amikor Amira is kijött végre a szobájából,a tütüs,rózsaszín ruhájában,gyorsan megterítettünk és anyu kipakolt pár gyertyát az asztalra,ami idilli hangulatot adott.Éreztem,hogy kezd jobb kedve lenni,aminek nagyon örültem,a vacsora valószínűleg feldobta kissé,ezért megígértem magamnak,hogy történjen bármi,Marco sem fogja tudni elrontani a kedvemet,mert most az a cél,hogy anyu jobban érezze magát.Jobban,mint tegnap,mert annyit készült rá és apa sikeresen tönkretette.
Hat óra után egy kicsivel csengettek,mire Amira azonnal leugrott a székről,hogy ajtót nyisson a vendégeinknek.Én és anya is odaálltunk a bejárat mellé,hogy illedelmesen fogadjuk őket,én pedig magamra erőltetve a legszebb mosolyomat készen álltam életem egyik legfurább estéjére.
-Sziasztok drágáim,boldog karácsonyt.-vigyorgott ránk azonnal Adriana,Amira pedig felkuncogott az akcentusán,ahogy mindig szokta,majd a lába köré fonta karjait.
Adriana csinos volt,mint mindig,egy gyönyörű szép,kék ruha volt rajta és szokatlan módon most még a haját is kiengedve hagyta,így göndör tincsei szabadon omlottak a hátára.Egyből elöntött a jókedv és a szeretet,ahogy szorosan magához ölelt,és minden aggodalmam elszállt az estével kapcsolatban.Sőt,így,hogy ő itt volt,alig vártam,hogy leüljünk az asztalhoz és beszélgethessünk kicsit,ugyanis az utóbbi egy hónapban egyszer sem volt lehetőségem meglátogatni őt,nehogy összefussak a fiával.
Marco persze pofátlanul jól nézett ki a fehér ingjében,ami rásimult a kreol bőrére és nagy erőt kellett vennem magamon,hogy ne sóhajtsak fel,amikor megéreztem az illatát,ahogy közel hajolt hozzám egy puszira.Imádnivaló volt az ezerwattos mosolya,és úgy,ahogy ezt milliószor megtettem már az utóbbi időben,újból feltettem magamnak a kérdést,hogy hogy nem vettem őt észre előbb.
-Milyen csinosak vagytok,díos mio.-nézett végig rajtunk Adriana,mire még anyu is felnevetett.
-Gyertek beljebb,a lányok már meg is terítettek,leülhetünk az asztalhoz.
Miután levették a kabátjaikat,az ajándéktáskákat bepakolták a fa alá,majd bejöttek utánunk az ebédlőbe.Most anyu ült az asztalfőre,és gonosz módon még azt is elérte,hogy mellém Marco kerüljön,hogy mindenféleképpen elkerülhetetlen legyen,hogy beszélgessünk.Csúnyán néztem édesanyáinkra,ahogy cinkosan összemosolyogtak,főleg Adrianara,amiért szövetkezik a lány ellen,aki együtt jár a fiával.Vette az adást ugyan,de láttam a mosolyát,amit a pohár mögé próbált rejteni.
-Nagyon csinos vagy.-hajolt a fülemhez Marco,mire a hátamon azonnal végigfutott a hideg,ahogy a lehelete csiklandozni kezdte a nyakamat.
Nagyot nyeltem,hogy valahogy eltűntessem a zavaromat,azonban éreztem,hogy az arcomra pír szökik.
-Köszönöm.
Amira vigyorogva nézett kettőnkre,mire felvettem a leggonoszabb nézésemet,hogy elhallgattassam,mielőtt esélye volna megszólalni.Úgy tűnt,felfogta,ugyanis egyből elfordult tőlem és inkább Adriananak kezdett mesélni,hogy miket kapott karácsonyra.
-Máris hozom az ételt.-készült anya felállni,azonban én gyorsabb voltam és egyből visszaültettem a helyére.
-Hagyd csak,majd én hozom.
A kesztyű már nem is kellett,a tepsi kihűlt már annyira,hogy megtudjam fogni,így óvatosan leszedtem róla a fóliát és egy szedőlapátot megfogva bevittem az asztalra.
-Te vagy a legjobb a világon,Adette.-vigyorgott hálásan Marco édesanyámra,miután megpillantotta a kedvencét.
Meg sem lepte,hogy az ő kedvéért lett ez az étel készítve,mindig különlegesen kezelte őt anyu,mint a sosem létező kisfiát.
-Köszönöm drágám,de Luna készítette.-mondta,mire én majdnem felestem a saját lábamban.-Tudta,hogy a kedvenced.
Hát erre ment ki a játék.Bosszúsan ültem vissza a helyemre és elpirulva figyeltem anyát,akinek magabiztos mosoly ült az arcán.Nem hiszem el,hogy anyáinknak kisiskolás módon kerítőnőt támadt kedve játszani és ilyen dolgokhoz folyamodtak.
-Valóban?-fordult felém Marco.
Én csak csendesen megvonva a vállamat jeleztem,hogy nem nagy ügy,mert tényleg nem volt az.Ez csak egy lasagne,bárki képes lenne elkészíteni.
-Nos,hát akkor jó étvágyat.-mondta végül Adriana,miután mindannyian kiszedtünk magunknak egy adagot.
-Mit változtattál rajta,drágám?-kérdezte anyu az első falat után.
Nem hittem volna,hogy ennyire érezhető lesz majd a különbség.Nagyon szerettem anyu lasagne receptjét,azonban tudtam,hogy az eredeti olasz recept más és nagyon szerettem volna kipróbálni.
-Bolognai alappal készítettem.Reszelt répa és zellerszárral pirítottam meg a hagymát.
-Nagyon finom lett,mi querida.-dícsért meg Marco anyukája egyből.-Sokkal finomabb,mint sima bolognai szósszal.Már ne vedd magadra drágám.-nevetett anyura,aki olyan "ugyan már" féle legyintéssel válaszolt.
-Igazad van.Tényleg nagyon jó.
Amira miután megette azt a kis adagot,amit anyu kiszedett neki,egyből azt kezdte kiabálni,hogy "még,még,még",mire rájöttem,hogy nem Marco az egyetlen lasagne mániás köreinkben.Egyből felálltam,hogy szedjek neki,amit anya egy hálás pillantással értékelt.
-Tényleg nagyon finom.-dícsért meg Marco is,amit én csak egy halvány mosollyal nyugtáztam.
Reméltem,hogy ízleni fog neki,hisz az ő kedvencéről volt szó.És habár régebben nem érdekelt úgy a véleménye a főzési tudásommal kapcsolatban,ahogy az sem,mikor azzal szívatott,hogy béna vagyok,most büszkén figyeltem,ahogy ő is egy második adagot szedett magának.
-Nektek hogyan telt a tegnap este?-érdeklődött anya vacsora közben,mire én halkan felsóhajtottam.
Semmi hangulatom nem volt most Oliviáról és a családjáról beszélgetni.
-A vacsora Robinsonéknál kellemes volt,bár az én ízlésemnek kissé unalmas.
Egyből felkuncogtam a nyers fogalmazásán.
-Mamá!-szólt rá azonnal Marco rosszalló hangnemben.
-Most miért?Én csak őszinte vagyok.-emelte fel a kezeit azonnal védekezően.-A szülők másról sem beszéltek,minthogy milyen tökéletes lányuk van és mennyire elégedettek a jegyeivel.Szerintem a lányban semmi élet nincs,minden idejét elveszi,hogy tökéletes legyen.
-Anyu,ezt már megbeszéltük.-próbálta lezárni a témát a fiú,én azonban egyre jobban vigyorogtam.-Csak visszahúzódó.
-Ó,valóban?-kérdezett vissza két falat között.-Egész idő alatt azt ecsetelte nekem,hogy hová tervez menni tovább tanulni,majd mindent ahhoz vezetett vissza,ha megpróbáltam elterelni róla a témát.Hol ismerted meg a fiamat?Együtt járunk spanyolra,amire szakosodni szeretnék majd a jövőben.-forgatta meg a szemét.-Miért kedveled a fiamat,kérdeztem.Kedves fiú és rendkívül szeretek vele spanyolul beszélgetni,ami fontos szerepet játszik majd az egyetemen nekem.Megdícsértem az ételt és jó ég,képzeljétek mi történt.-dörzsölte a homlokát.-Azt mondta sok spanyol ételt kóstolt már,ugyanis rendkívül fontos a kultúra,ha egy nyelvet tanul az ember.
A hasunkat fogva nevettünk,csak Marco érezte magát igazán kínosan az anyja mesélése közben.Önző módon boldoggá tett,hogy Olivia nem nyerte el Adriana tetszését,miközben engem ezzel szemben a lányaként szeretett.Ha minden másban a Robinson lány is a jobb,legalább ő jobban szeretett engem.