Az ajtócsukódásra keltem fel,fogalmam sincs mikor,igazából csak azt éreztem,hogy mindjárt kitörik a nyakam.Fogalmam sem volt,hogyan aludhattam el félig ülve,azonban végig ugyanabban a pózban maradtam,ami igen megerőltette a hátamat is.Ennél rosszabb igazából már csak az volt,hogy Amira még a takarót is lehúzta rólam,így a kezeim és a lábaim is szétfagytak teljesen,míg ő összegubózva maga alá gyűrte az anyagot.
Azonban kellett egy pár másodperc,míg észrevettem,hogy még mindig Marco mellkasának dőlve fekszek,a fél testemmel rajta és belegondolva nem is volt olyan rossz dolgom az övéhez képest,mert szerencsétlennek félig kitekeredett a gerince,ahogy megpróbált valahogy elfeküdni a szűk helyen,amit hagytunk neki.
Kirázott a hideg,ahogy a karját álmában felcsúsztatta a derekamon,mintha csak megérezte volna hogy fázom,majd a tenyerébe zárva a jobb kezemet aludt tovább csendesen.Az arca teljesen nyugodt volt,két oldalt egynapos borosta húzódott végig a bőrén,ami igazán markáns külsőt kölcsönzött neki.A dús ajkai elnyíltak egymástól,úgy szuszogott,mint egy kisgyerek.
Szépen lassan megpróbáltam kibújni a karja alól,hogy fel tudjak állni,azonban ez elég nehéz feladatnak bizonyult.A szoros tartásával,meg a súlyával akár fél kézzel is eléggé magához tudta volna szorítani a keskeny derekamat,mintha csak valami párnát ölelne.Amint sikerült enyhítenem a szorításán,anyáék szobájába benyitva a nagy szekrényhez léptem.
Apu az ágyon ülve pörgette a telefonján az emaileket,mint általában,mikor haza ért.Még ide is képes volt elhozni a munkáját,amit mindannyian már a fejéhez vágtunk,így ide bújt el a rosszalló tekintetek elől,hogy még itt is kizárhassa a családját.
Elmorogtam egy gyors sziát,amire valami hasonlót válaszolt,azonban többre nem méltatva újra a munkájának szentelte a figyelmét és teljesen megfeledkezett rólam.
Kinyitva az egyik szekrényajtót,alulról kivettem egy vékony takarót Marconak,hogy betakarhassam és ne fagyjon meg,majd ezzel ott is hagytam az apámat.
A nappaliba lépve,óvatosan a fiúra terítettem oldalasan az anyagot,hogy ne ébresszem fel,majd Amira vállán is feljebb húztam az övét.Ezután otthagytam őket,hogy tudjanak pihenni és kimentem a konyhába bevenni egy fájdalomcsillapítót,hátha lenyugtatja a sajgó fejemet egy kicsit.
Csak hétfőn mehettem iskolába,mert az orvos azt mondta,amíg lázam van,nem ajánlott kimozdulnom.Az őszintét megmondva azonban ezt egy cseppet sem bántam,hiszen egész nap az ágyamban fekhettem és pihenhettem a Netflixes sorozataimat nézve.A Bridgertont még csütörtökön befejeztem,péntekre és szombatra pedig megmaradt a The end of the f*cking world,szóval nem unatkoztam annyira.A délutánokat egyszer Sierrával,máskor Marcoval töltöttem,így a házifeladatokban sem szenvedtem hiányt és társaságom is volt,ha arra vágytam.
Persze még betegen is nekem kellett a francia házit megírni mindkettőjüknek,mert az ő szavukkal élve "én vagyok az utolsó reményük".Nem értettem,mit látnak olyan bonyolultnak a feltételes mód alakjaiban,de két fél-félórás magyarázat után sem fogták fel,hogyan építünk fel egy értelmes mondatot,így inkább feladtam és megírtam helyettük.
Az egyetlen negatívum az egészben az volt,hogy ahogy kis időre nem a suli és a sorozatok vették el a figyelmemet,eszembe jutott Adrian.Habár a cuccait visszaadtam neki,a telefonomban a közösképeinket továbbra is megtartva kínoztam magamat és a szívemet.
Akárhányszor volt egy kis csepp szabadidőm,eszembe jutott a fiú,és ahogy a sorozatok egyre jobban fogytak a Netflixen és a többiek sem értek már rá a próba miatt szombaton,miután készültek a következő fellépésükre,újra kezdtem magamba roskadni.
Adrian utolsó üzenetét olvastam el újra és újra,mintha ezzel bármin is változtathatnék.Bűntudatom volt,hogy Marco ölelésében aludtam,sokszor még az is az eszembe jutott,hogy esetleg én voltam aki a lány karjaiba vezette a fiút,hisz lehet csak több szeretetre vágyott,azonban igyekeztem minél jobban kiverni a fejemből az ilyeneket.Nem én voltam aki megcsalta,emellett Marco a viselkedésem ellenére is a szakításunk első percétől mellettem állt,így eszem ágában nem volt ellökni őt egy fiú miatt.
Ezért csak vártam.
Vártam,hogy enyhüljön a fiú hiánya és végre ne a képeinket nézegessem folyamatosan.Vártam,hogy képes legyek teljes mértékben elfelejteni őt és nem azon gondolkodni,mit csinálhatt volna másképp.
Aztán mire hétfő lett,végre újra képes voltam nagyjából kizárni a fejemből Adriant és a jegyeimre koncentrálni,amik nem voltak a legjobbak.Főleg a történelmet hanyagoltam el túlságosan,amiből a héten dolgozatot írunk,így az első délutánomat arra használtam,hogy bemagoljam a hidegháború legfontosabb eseményeit.Kedd reggelre a fejem úgy tele lett a két szuperhatalom viaskodásával,hogy lezsibbadt aggyal ültem le az öltözőben a legelső padra,ami szokás szerint zengett a többi lány csacsogásától.
Mindig ilyenkor jövök rá,mennyire utálom az embereket.
Serena mellettem hasonló véleményen lehetett,mert gyilkos szemmel nézett a visítozó osztálytársunkra,aki éppen a lehető leghangosabban,hogy mindenki feltétlen hallja;ecsetelte a barátnőjének a tegnapi élményét a barátjával.Még én is a számat húzva hallgattam a túl részletes beszámolóját,ami bárkit zavarba hozott volna,őt azonban ez egyáltalán nem foglalkoztatta.Sierrára néztem könyörgő tekintettel jelezvén,mikor mellette ülve a cipőm másik párját is sikerült bekötnöm,hogy haladjon,mert én ezt nem hallgatom tovább.
Szerencsére vette az adást,így nem kellett sokat várnom,pár percen belül már a teremben ülve vártuk a tanárt,miközben a fiúk szombati fellépéséről beszélgettünk.
-Elmegyünk,ugye?-kérdezte teljesen feleslegesen,miután tudta a válaszomat a múltkori kis incidense miatt,amikor feltöltötte rólam azt a hülye videót.
Hálát adtam az égnek,hogy az iskolában egy hét után mindenki gyorsan túllépett rajta és többé nem kellett a bámuló tekintetekkel foglalkoznom.Gyorsabban lecsendesedett ez az egész,mint számítottam rá,azonban ezt sosem vallottam volna be Sierrának.
Ő csak duzzogva nézte,ahogy rázni kezdtem a fejem és a puffogásával jelezte felém,hogy mennyire elege van belőlem.
-Már bocsánatot kértem párszor te nő.-emlékeztetett arra a pár alkalomra,mire én csak a szemeimet forgatva hallgattam.-Ne csináld már ezt,legalább egy jó kis elő-szülinapi bulid lehetne.
Felhorkantottam a kijelentésére,majd egy erőltetett nevetést hallattam,hogy rájöjjön,mennyire díjazom az ötletét,azonban ő rám se hederítve kijelentette,hogy már pedig elmegyünk.
Inkább rá hagytam,tudva,hogy úgysem száll le a témáról,azonban nem hittem,hogy még pénteken is ezzel fog nyaggatni.A hét folyamán legalább húszszor mondtam már neki nemet,elmagyarázva,hogy nincs kedvem bulizással tölteni a tizenhetedik szülinapom,ennek ellenére ő folyamat ezzel nyaggatott.
Mert a kedves barátnőm úgy rá pörgött a témára,hogy nem hagyott nyugodni,míg meg nem ígértem neki,hogy másnem legalább átgondolom.Mindössze ennyit mondtam neki,mégis úgy tűnt,meg volt elégedve a válasszal,mert ezekután nem hozta fel a témát egészen szombat estig.
A nagy őrület után,ami a töri dolgozatnak volt köszönhető,igazán jól esett kicsit kikapcsolni az agyamat végre.Teljes mértékben belemélyedve a Vámpírnaplók második évadába péntek délután,szinte alig vettem észre,hogy megrezzent a telefonom,ahogy elindítottam a negyedik részt.
Elvéve a készüléket az éjjeli szekrényről,már előre szemforgatva vártam Sierra újabb üzenetét,tudva,hogy úgysem bírja ki,hogy ne piszkáljon,azonban örömmel konstatáltam,hogy csak Marco írt.
Princesa,mi újság?
Elmosolyodva a megszólításon,gyorsan visszaírtam,hogy semmi különös,csak sorozatozok,majd újra elindítottam az epizódot.
Eljöhetnél velünk a partra.Anyám nagy grillezést tervez és gondoltam te is jöhetnél.
A falat nézve gondolkodtam,mit válaszoljak.Kissé antiszociális hangulatom volt,ezért elsőnek nemet akartam mondani,hiszen túl csábítónak tűnt az ágyam és a Netflix,azonban átgondolva mégis úgy döntöttem,miért ne.Miért üljek itthon,ha a legjobb barátommal is tölthetem az estét?
Arepat is csinál?
Kérdeztem rá a kedvencemre Adriana összes étele közül,mire két nevetős emojit küldött.
Imádnivaló vagy hermosa.Igen,megígérte,hogy csinál,ha eljössz.
Mosolyogva olvastam el a válaszát és felpattanva az ágyból,gyorsan kikaptam egy farmerszoknyát és egy kötött,garbós pulóvert.
Öltözök.
Erre már nem is válaszolt,megnézve az üzenetemet le is lépett netről,így én is ledobtam a telefonomat az ágyra.Felrángatva magamra egy vastag harisnyát,gyorsan felvettem a kiválasztott darabokat,majd bepakolva a táskámba lementem a konyhába.
Anyáék ugyan nem voltak itthon,de Amirát muszáj volt magammal vinnem,ezért írtam egy üzenetet Marconak,hogy ketten érkezünk,ha nem gond számukra.Mira először ugyan nyűglődve kelt fel a barbiháza mellől,mégis a kijelentésemre,hogy arepat készít Adriana,rögtön felugrott és öltözni kezdett.
Nos,látszik,hogy testvérek vagyunk.
Ráadva egy harisnyát,ami egyébként óriási harcomba került,feladtam rá a nadrágját is és miután összevesztünk azon,melyik pulóvert veheti fel és melyiket nem,mert túl vékonyak voltak ehhez az időjáráshoz,kész voltam vele is.
Gyorsan befontam a szőke tincseit és rá kötöttem a hajgumikra egy egy piros szalagot,amit annyira szeretett mindig,majd megkértem,hogy vegye fel a kabátját,míg én összepakolok.
Bedobálva pár csomag nasit és egy-kettő innivalót egy reklámtáskába,hogy azért mégse üres kézzel menjünk,sietve felkaptam a táskámat és belebújtam a szövetkabátomba.
Ahogy kiléptünk,rögtön leesett,hova ez a nagy sütkérezés odakint,november közepéhez képest kellemesen sütött a nap és habár melegem azért nem volt,mégis kicsalogatta az embert a szabadba ez a szép időjárás.Reméltem,hogy ez így is marad,hiszen a szürke felhők azért el-elbújtatták a napot időközönként.
Mindössze tizenöt perc séta lett volna az egész,Amira mégis nyávogott öt perc gyaloglás után,hogy nincs kedve már sétálni,ezért felszálltunk a legelső buszmegállónál a hatosra,ami a part felé járt.Míg én a helyemen ülve bosszankodtam,addig Amira győztes vigyorral meredt rám.
Öt perc buszozás után leszálltunk a harmadik megállónál,ami mindössze pár száz méterre volt a parttól.Megfogva Amira kezét,befordultam arra az ösvényre,ami a grillező helyekhez vezetett.
Ahogy közeledtünk,egyre zajosabb volt a környék,úgy tűnt,nem csak nekünk támadt sütkérezni egyet,mielőtt beköszönt a tél.Azonban mikor már csak pár lépés választott el minket a társaságtól,egyre több ismerős arcot fedeztem fel.Marcot pillantottam meg először,aki egy padnak támaszkodva,nagy vigyorral nézett ránk,miközben haladtunk.Nem értettem,miért hívott meg ennyi embert a grillezésre,azonban abban a pillanatban Sierra elém ugorva a fülembe sikítozva átölelt és a csapat egyszerre kiáltott fel:
-Meglepetés!