-Luna,maga mégis mit képzel magáról?-sikoltozott Ms.Moral,a spanyoltanárnőm,mikor meglátta,hogy még a könyvet sem nyitottam ki.
Sóhajtva emeltem kékjeim a fiatal tanárra,aki vérben úszó szemekkel meredt rám.
-Otthon felejtettem a cuccomat,tanárnő.-hazudtam,a könyvem azonban ott lapult a táskámban,szimplán semmi kedvem nem volt kivenni.
-Ajánlom,hogy bepótolja következő órára,Flores,le fogom ellenőrizni.-csak csendesen bólintottam,tudva,hogy alaptalan fenyegetőzés ez,úgyis elfelejti következő óráig.
Ez volt az utolsó óránk,én már alig vártam,hogy elszabaduljak az iskolából és ne kelljen ezt a rohadt műmosolyt felvarázsolni az arcomra,akárhányszor oda jön valaki megkérdezni,mi bajom van.
Hiszen nagyon is jól tudták,nyilván,mert Emma nagy büszkeséggel terjesztette a hírt,mintha csak megnyerte volna a bajnokságot.A barátnőit is örömmel vonta bele,hogy minél több emberhez eljussanak a történtek.Volt aki vevő volt a pletykákra,majd tovább is adta őket,így délutánra már az is tudott az esetről,akit talán még látni sem láttam az intézményben.
Nem nagyon akartam ezzel foglalkozni,pont ezért egész nap Sierra és Marco oldalán maradtam,hogy ne kelljen ezt hallgatnom folyamatosan.
Adrian biológia közben megpróbált beszélni velem,ami nem járt nagy sikerrel,hisz Marco pillanatok alatt elrendezte,hogy még helyet is cseréljen és a közelembe se férkőzzhessen.Nagy szükségét nem éreztem ennek,azonban mikor megéreztem magamon a tekintetét,ahogy lyukat éget a hátamba és egy pillanatra a szemeibe néztem,a néma könyörgésétől görcsbe ugrott a gyomrom.
Még az óra után is megpróbált oda férkőzni hozzám miközben pakoltunk,épp ezért Marco inkább megvárt minket és az asztalnak támaszkodva figyelte a felénk közeledő fiút.Ha szemmel ölni lehetne,Adrian biztosan össze csuklott volna helyben Marco gyilkolni vágyó tekintetétől.Azonban Adrian akármilyen keményen beszélt;főleg az utóbbi időben a fiúval,ennek ellenére mégsem volt olyan magabiztos,ahogy a whiskey szemek kísérteties gyűlölettel végigkísérték a lépteit,miközben felénk sétált.
-Sziasztok.-mondta negédes hangon,azonban a hangjában ott csengett a bizonytalanság.
Marco felhorkantott,mire most Adrian nézett rá csúnyán,mégsem vitte túlzásba,tudta,hogy semmi joga hozzá.Ahogy eddig sem lett volna,csak túl hülye voltam,hogy észrevegyem.
-Beszélhetnénk?-nézett rám a kutyus szemeivel.-Négyszemközt.
Próbáltam nem felhorkantani a tényre,hogy valóban azt gondolta,meg fog hatni a könyörgése.Akárhogyan fájt látnom,mennyire szenved és most nem színészkedik,nem tudtam a közelében elengedni magam,inkább csak hallgattam.
-Add fel,seggfej.-szólalt meg a barátnőm mögöttem,miközben bepakolva a táskájába a vállára csapta azt.-Senki nem kíváncsi a kamu szövegeidre.
Marco felkuncogott mellettem,azonban én nem találtam olyan viccesnek a helyzetet.Belenéztem a kék szemekbe,amikért ezelőtt pár nappal ölni tudtam volna,most azonban semmi mást nem éreztem,csak tiszta,erőteljes csalódottságot.A könyörgő tekintet már nem hatott meg,most,hogy szembe kellett állnom vele és beszélni arról,ami történt,mintha az a Luna,aki a hétvégén szenvedett,most eltűnt volna.Átvette a helyét az érzelemmentesség,ahogy halkan lezártam a beszélgetést és otthagytam őket.
Spanyol óra után összepakoltam,hogy elindulhassak Amiráért az óvodába,mert apu hozta volna el,mégis bent kell maradnia az irodában.Marco felajánlotta,hogy elkísér,mert nem akarta,hogy egyedül kelljen lennem,azonban nem bizonyultam túl jó társaságnak.
Egész úton ő beszélt csak,próbálva ezzel elterelni a gondolataimat,amit nagyon értékeltem,mégis csak egy erőltetett mosolyra futott.Túlságosan lefoglalta a gondolataim a szemeim előtt állandóan felvillanó kép,ahol Adrian azt a csajt fogdossa.
-Na jó,ennek így semmi értelme.-állt meg sóhajtva,mire én is lelassítottam a lépteim.-Gyere ide.
Kinyújtotta a karját,mire én hozzábújva engedtem,hogy magához szorítson.
-Minden rendben lesz.-suttogta,a hideg végigszántott a testemen,ahogy a lehelletét megéreztem a nyakamon.
Mindig ilyen jó illata volt?
-Na menjünk el a prücsökért.-mosolygott rám,majd elengedve újra sétálni kezdtünk.
A kedvem egy fokkal jobb lett és így végre már nem csak Adrianre tudtam gondolni.Beszélgettünk arról,hogyan telt az ő hétvégéje,hogy milyen volt a fellépésük a Beta-ban,amiről én persze szörnyű barátként teljesen megfeledkeztem,mikor vasárnap beállítottak hozzám.Még csak meg sem kérdeztem,mehetnek-e még ezután,annyira el voltam foglalva a szívemmel és az érzéseimmel.
-Na és mikor léptek fel legközelebb?
-Ezen a szombaton.-vigyorodott el,a szokásos csillogás ott csücsült a tekintetében,ahogyan mindig,mikor a zenéjéről mesél.
Neki sikerült megtalálnia a szenvedélyét.
-Neked lenne kedved eljönni?
Rögtön elhúztam a számat a kérdésére,mivel egyáltalán nem volt kedvem bulizni,akármennyire szerettem volna őket megnézni.Szimplán képtelen voltam megmondani neki,ahogy rám nézve várta a választ a csillogó szemeivel.
-Hát...
-Oh,oké,nem gond,ha nem akarsz jönni,tényleg.-vonta meg a vállát,azonban az arcán megbántottság jeleit láttam.-Majd máskor.
-Ne haragudj.-mondtam halkan,még abban sem voltam biztos,hogy hallotta-e egyáltalán.
Mikor az oviba értünk,Marco kint megvárt.Beszólt a portás az óvónőknek,hogy megjöttem a húgomért,így leülve a padra vártam,hogy kijöjjön és indulhassunk.
Amira kitipegett,a kócos szőke kobakot rögtön észrvettem,azonban most mégsem ez volt,ami felkeltette a figyelmemet.
-Mit csináltál a térdeddel?
Amira odasétálva hozzám lerakta a táskáját,majd ő is leült mellém,felvenni a cipőjét.A térdén óriási ragtapasz virított,átütött rajta a vér.
-Játék közben elesett.-jött ki Mrs.Dember,aki Amira csoportjának az óvónője.-Ő és Daisy is lesérültek.
Daisy Amira barátnője az óvodából.Többször járt már nálunk,volt,hogy ott is aludt,hisz anya imádta a kislányt;igazi angyal volt.Nem feleselt és ellenkezett,nem csinált rendetlenséget és mindig illedelmes volt;ergo szöges ellentéte volt a saját lányainak.Amira a lehető legrosszabb,leghangosabb gyerek volt a maga módján,ahogy én is mai napig.Anya azt mondja mindig,hogy apától örököltük ezt,azonban én nem hiszek neki.Apánk olyan,mintha egy vendég volna;egyszer-kétszer felbukkan,ha éhes és csak aludni jár haza.Egy kis csíntalanságot sem láttam benne évek óta,pont ezért éreztem hazugságnak anya kijelentését.Apa minden volt,csak pimasz nem.
-De az óvónéni megdícsért,mert nem sírtam.-büszkélkedett Amira vigyorogva.-De Daisy igen.Én már nagylány vagyok.
-Nem fáj?-kérdeztem aggódóan,mert a tapasz túl nagynak tűnt egy kis sebhez.
-Nem nem.
Mrs.Dember elmondta,hogy otthon még azért fertőtlenítsük le mégegyszer,így a biztos,majd miután elmondta,hogy Daisy is jól van,elindultunk.
Kint Marco is megkérdezte,hogy mi történt,majd egész úton arról beszéltek,hogyan történt,míg én csak csendben kullogtam mellettük.Nem volt kedvem senmihez,csak szerettem volna már otthon lenni.
Ahogy a bús képemre erőltettem egy mosolyt,hogy elköszönjek Marcotól,a fiú felsóhajtott,majd beküldte Amirát a házba,hogy beszélhessen velem négyszemközt.
-Na jó Luna,ez így nem normális!-csattant fel,amint a húgom hallótávolságon kívülre került,meglepődtem az erőteljes hangnemén.-Nem lehetsz ilyen búval baszott egy seggfej miatt!
-Nem tehetek róla.
Marco dühösen rázva a fejét,hitetlenül nézett rám.
-Megéri ez neked?Összetörte a szíved,megértem,szar,de tudsz vele mit csinálni?-tette fel költői kérdését a szemeimbe nézve.-Nem.Nem tudsz valakit megváltoztatni,seggfej volt eddig is,azután is az lesz,az élet azonban megy tovább!
A könnyeim szúrni kezdték a szemeim az erős hangnemre,amivel illetett,hiába tudtam,mennyire igaza van.Olyan voltam,mint egy darab szerencsétlenség,csak mert szakítottam egy pasival.
Mégis úgy fájt.
A könnyeimet letörölve megfogta az arcomat a két kezével,ezzel arra kényszerítve,hogy a szemébe nézzek.Furcsa nyugalmat árasztottak a whiskey szemek,kellemes bizsergést hagyva maguk után.
Nagyot nyeltem,hogy elnyomjam az idegességem,amit a közelsége okozott.
-Szombaton eljössz a fellépésünkre Sierrával,akár tetszik,akár nem.-suttogta,a lehellete csiklandozta az arcomat.-Jól fogunk szórakozni.Segíteni fogok neked,túllépni rajta.
Ezután egy csókot nyomva a homlokomra otthagyott.Elképedve néztem utána,miközben a fejemben újra és újra az utolsó mondata visszhangzott.