Karácsonyi visszaszámlálás 3.

33 1 0
                                    

Köszönöm mindenkinek aki elolvasta az előző részt is és esetleg szavazott is. Ti vagytok a legjobbak. ❤❤

És akkor lássuk is a mai részt, ahol bemutatkozik nekünk a méltán híres Xian és Yanlin. 😁😁

5 nap karácsonyig 

- Biztos oké, hogy idén nem mész haza, Yan? – ült le a kanapéra Xian és nézte, ahogy a párja a bútor előtt ülve nyúzza elmélyülten a játék karaktereit.

Meg sem próbálta ténylegesen magára irányítani a fiatalabb színész figyelmét, tudta, hogy akkor egy konzol se élné túl a mai estét, már pedig pár napot míg ki kell bírjon, amíg megkapja az új szettet.

Yanlin amúgy is mindig a párjára hangolódott, amikor belépett a szobába, úgyhogy mióta együtt vannak, megtanulta két felé irányítani a figyelmét, hogy ne kelljen csak egy dologgal foglalkoznia.

- Nem lesz gáz. Még ő kért bocsánatot, hogy nem tud otthon fogadni, mert meglátogatja apa szüleit Londonban.

- És ehhez apukád mit szólt?

- Semmit – kezdett el nevetni a fiatalabb. – A nagyi megmondta neki, hogyha egyetlen egy szót is mer szólni, akkor úgy elveri a seggét a fakanállal, ahogy gyerekkorában, amikor rossz volt.

- Sejtem, mennyire nem élvezte, ha meg lehet vele fenyegetni – mosolyodott el az idősebb.

- Egyszer én is kaptam, majdnem egy teljes napig nem tudtam leülni...

- Úúúú... Lefogadom, hogy élvezted – túrt bele a fiatalabb hajába Xian, ahogy közelebb csúszott a párjához.

- Gondolhatod mennyire – forgatta meg a szemeit Yanlin. – Az én seggem azóta is tabu mindenkinek.

Ahogy meghalt a karaktere a játékban, engedte, hogy az idősebb hátra billentse a fejét és megcsókolja.

Yan nem akarta elhinni, hogy Xian csak azzal ennyire be tudja pörgetni, hogy az alsó ajkát harapdálja és meghúzza, amikor a fiatalabb el akart húzódni tőle.

- Biztos vagy te ebben? – Az idősebb megemelte a fiatalabbat fiú fejét és édesen csókolgatni kezdte az ajkát, néha picit ráharapva, amitől Yanlin a nevét is elfelejtette, nemcsak azt, amiről beszéltek. – Még nekem se hagynád, hogy megbüntesselek, amikor rossz kisfiú vagy?

- Gege – nyöszörgött a barna hajú, amikor Xian még hátrébb feszítette a fejét és fejjel lefelé csókolta a fiút, aki csak sóhajtozni tudott az idősebb érintései alatt, holott általában ő volt kettejük közül a dominánsabb.

Yan nem mondta volna, hogy kellemetlenül érintette a kialakult helyzet, csak kissé szokatlan volt.

- Mondjad bébi – fordította el a fejét a fekete hajú, hogy Yanlin kapjon levegőt és a gondolatait is össze tudja szedni.

Mintha egy álomból ébredt volna, csak bámult kitágult pupillákkal az idősebbre, akinek ettől a tekintettől kedve lett volna megrontani a fiatalabbat, aki Xian égető pillantása alatt bármit megtett volna, amit csak a párja kér tőle.

- Ne csináld ezt – nyögte ki nagy nehezen a barna hajú.

- Mit? – nézett mosolyogva az idősebb a kissé szétesett színészre. – Ne csókoljalak meg? Ne érjek hozzád, vagy ne kérdezgesselek?

- Egyiket se... Teljesen elveszed az eszem – rázta meg a fejét Yanlin, hátha attól kissé kitisztulnak a gondolatai.

- Szeretem, amikor végre elengeded magad. Olyankor mindketten nagyon jól szoktuk érezni magunkat – kacsintott Xian a fiatalabbra.

Elmúlt karácsonyokWhere stories live. Discover now