Pszichopatával Egy Házban//Larry Stylinson//

Megtört lélek

Talán a világ egyik legrosszabb érzése érezni azt, hogy kezd elhagyni a becsületed, a hited és reményed. A lelked már kezd kiszállni a testedből, így olyan mintha csak egy más irányítása alatt lévő bábu lennél, ezáltal pedig a fölötted rendelkező személy azt tesz veled, amit csak szíve-lelke kíván. Ha kell szeret, ölel, csókól vagy épp kínoz, büntet és erőszakol. Persze, Louis nem épp a jobbikat kapta.

Ott ült az asztal előtt, lábait ölelve, mintha az egyfajta védelmet nyújtana neki. A hátsója fájt, szinte üvölteni tudott volna, de nem tette. A lelkében csurgó fájdalom jobban fájt neki, így már csak remélte, hogy mihamarabb életét veszti. Könnyei, mint egy patak úgy folytak le arcán, miközben a hideg okozta miatt teste kihűlt volt és reszketeg. Fogalma sem volt arról, hogy mégis mit árthatott annak a fiúnak aki elrabolta és egy pincében hagyja megfagyni, mégcsak nem is ismeri. Hallószerveit megütötte a pince ajtajának a zaja, majd újra a hatalmába kerítette a fiút a félelem és a szorongás. Szokásához hűen, lassan lépdelt le a lépcsőn, kezében egy tányérral, melynek a tartalma kihűlt levest rejtett.

-Ebéd idő!-tette Tomlinson elé a tálat, ki megszeppenve nézett hol a tányérra, hol pedig a nála legalább másfél fejjel magasabb fiúra.-Egyél, kell az energia. Nem szeretném, ha idő előtt ki múlnál, hisz akkor nem lenne értelme a játéknak.

Bután nézett az ételre, ugyanis nem volt hozzá egy evő eszköz sem. Már sóvárgott az étel és a folyadék után, de talán egy falatnyi sem tudott volna lecsúszni a torkán át egészen a gyomráig. Ráadásul az a levesnek nevezett moslék sem nézett ki valami túl jól. 

-Ne akard, hogy én etesselek meg. Gyerünk! Légy jó fiú!-nyomta a fiatalabbik fejét egészen közel a tányérhoz, utasítva arra, hogy egyen.

Könnyeivel küzdve kezdett neki az evésnek, mint valami kutya. Jelenleg, nem is érezte magát többnek. Gondolta, talán, ha teszi azt, amit mond neki, hamarabb elengedi. De az az ötlet is léket vágott a fejébe, hogy mi lenne, ha megint megpróbálna elszökni, csak most addig futna, míg nem talál segítséget? Az ördög meg az angyal egymással vívtak harcot, míg csak nem az ördög leverte az angyalt. 

Úgy érezte már nem fér belé több, annak is örül, ha ez a kis mennyiség nem kívankozik vissza. Mire Harry, mondhatni megelégelte a helyzetet, felrántotta Louis-t a földről és újra az asztalhoz vonszolta. 

-Hasalj fel rá!-újra lejátszódtak az ifjabb fejében a ma történtek azon az asztalon, így jogos volt a félelme.-Most!-üvöltött rá, majd, mint egy rettegett kisbárány hasalt fel rá.

Harry addig megfogta a bilincseket és oda bilincselte Louis mindkét kezét és lábát az asztlahoz, hogy még véletlenül se tudjon mozogni. Louis légzése szapora volt, egyenletlen és reszketeg. Eközben az idősebb megfogta a kését és egy jól irányzott mozdulattal szét vágta Lou pólóját.

-Most pedig, megtanulod, hogy kivel szórakozz!-vágott bele egy csíkot Tomlinson hátába, ki erre egy hatalmasat üvöltött.

Így ment ez egészen addig, míg bele nem vágta a saját nevét a fiú hátába, mely a vértől tocsogott. Megtörölte a kését majd egy ,,később jövök"-kel otthagyta. Nem tudta, hogy a sok vérveszteség, vagy a kialvatlanság miatt, de eszméletét vesztette. Egy olyan fiú, szinte már férfi, mint Harry, hogy lehet képes ilyenekre? Ő olyan, akit ha meglátsz az utcán, nem az az első gondolatod, hogy milyen egy pszichopata, hanem, hogy milyen ártatlan lélek. Persze, a látszat néha csal. Harry visszament abba a házba, ahol egykor a még jónak hitt lelkét vesztette. Bement a régi szobájába, ahol most másnak a cuccait találta. Kihúzta az ágy melletti komódnak a fiókját, ahol egy képet talált. Egy nő volt rajta és egy fiú. Az a fiú, aki a pincéjében hever megcsonkított háttal. Gondolta a nő biztosan az édesanyja lehet. Annyira boldognak tűntek. A fiú arca ki volt pirulva, a haja kócos volt és édesen mosolygott. A nőnek hosszú, válláig érő barna haja volt. Neki is ott csücsült az arcán az a boldog mosoly, mely hasonlított a fiáéra. Boldogok voltak. Harry-t elöntötte a méreg és földhöz vágta a képet a kerettel együtt, mely így apró kis szilánkokra tört.

-Én mért nem kaphattam meg ezt a boldogságot?-csúszott le a földre és tört ki hangos zokogásban. 

Ez a fiú sem volt más, csak egy megtört lélek, ki idő közben rossz útra tévedt.

-----------------------------------------------------------

Sajnálom, hogy ez most rövidebb lett, de remélem attól tetszik<3

UI.:elbőgtem magam miközben írtam:)))