Szíveddel láss!

18. fejezet

Amikor festek, képes vagyok mindenről és mindenkiről megfeledkezni. Figyelmemet nem köti le más csak a vászon és a vonalak, amik lassan egy felismerhető képpé állnak össze. Mikor festek, szárnyalhat a képzeletem és boldogsággal tölt el mikor a kész festményeket figyelem, amik nemrég csak a képzeletemben léteztek.

- Nahát, egész ügyes vagy – csendült fel mögöttem egy lány hang.

Ugrottam egyet ijedtemben, majd gyorsan megfordultam és egy barna hajú, barna szemű alacsony lányt pillantottam meg, aki pár könyvet tartott a kezében és a készülő képemet figyelte elismerő tekintettel.

- Köszi – válaszoltam. – A versenyre lesz – intettem a plakát felé.

Az iskolában hirdettek egy versenyt, azzal a címszóval, hogy szerelem. Az eredményt majd Valentin napon hirdetik ki, szóval van még előtte jó pár hónapom, hogy tökéletesítsem. A beérkezett festmények, vagy rajzok már decemberben ki lesznek állítva, hogy a diákok megnézhessék és szavazhassanak. Persze állnév alatt lesz minden kép, hogy ne lehessen az, hogy a barátok a barátokéra szavaznak, hanem mindenki tényleg a saját ízlése szerint. Nekem az elképzelésem egy négy részből álló kép lenne. Az elsőn, amikor randiznak, az lenne az első fázis, a másodikon az esküvő, a harmadikon, amikor az első közös babát várják, a negyediken pedig, hogy egy kandalló előtt ülnek már megöregedve. A címe pedig az lenne, hogy a szerelem négy szakasza. Az ismerkedés, az esküvő, a baba, és a boldogan éltek, míg meg nem haltak.

- Klassz, lehet, hogy majd én is nevezek. Igaz távolról se vagyok olyan jó, mint te – mosolygott rám.

- Mindez csak gyakorlás kérdése – vontam meg a vállam zavartan, miközben nem győztem csodálkozni.

Ez a negyedik évem itt és most először szól hozzám egy diáktársam. Ezt meg kell ünnepelni! Pezsgőt, de tüstént! Persze aztán hamar rájöttem az okára.

- Egyébként Adél vagyok, ez az első napom – mutatkozott be.

- Én pedig Csenge köszöntelek a Szent Bernadettben – mosolyodtam el halványan.

- Köszi, remélem jobb lesz, mint a másik – húzta el a száját.

- Majd csak megtalálod a helyed – húztam el a szám.

- Neked nem sikerült?

- Tessék? – kaptam fel a fejem ijedten.

- Ne haragudj csak... láttam, hogy mennyire elkomorodtál mikor mondtam, hogy remélem jobb hely és láttam az arcodon a csodálkozást is, hogy hozzád szóltam – magyarázta.

- Hát akkor te jó emberismerő vagy – biccentettem.

- Mondták már páran – bólintott majd letette a cuccait és leült mellém.

- Biztos, hogy maradni akarsz? Általában én vagyok a céltábla – néztem rá kétkedve.

- Szerintem meg van a jogom hozzá, hogy eldöntjem kivel akarok lógni – vágta rá.

- Ne feledd én figyelmeztettelek – húztam el a szám.

- Mutatsz pár rajzot? – váltott témát.

- Aha persze – nyújtottam felé a rajzfüzetem.

Míg Adél a füzetemet lapozgatta, egyik ámulatból a másikba esve én a reakcióját figyeltem. Mi van, ha valaki szórakozik velem? Ha valaki megkérte Adélt, hogy barátkozzon, velem aztán árulja el minden titkomat?