Csínytevők krónikái

5.fejezet - Beosztanak

Borzongva álltunk Nevillel a peronon. Kisvártatva hintázó fény jelent meg a fejünk fölött, és egy mély hangos hang ordította el magát:

-Elsősök! Minden elsős jöjjön ide! Hogy ityeg, Harry? - köszönt egy hatalmas ember. - Gyerünk, gyertek utánam! Vannak még itt elsősök? Vigyázz, hova lépsz! Elsősök, utánam!

Így Harryt és Ront követtük Nevillel miközben csúszkáltuk az úton. Volt, aki el is esett, bár Neville még szipogott az úton.

- Mindjár' rápisloghattok a jó öreg Roxfortra - szólt hátra az óriás a válla fölött. - Csak még egy utolsó kanyar.

És igaza volt neki, valami eszméletlen volt. A szűk ösvény egy nagy fekete tónál ért véget. A tó túlsó partján szikla állt, s annak a csúcsán ott büszkélkedett egy hatalmas, száztornyú kastély. Ablakai csak úgy szikráztak a csillagok fényében.

-Csónakonként négy ember és nem több! - kiáltotta el magát megint az óriás. Ron és Harry előre mentek így gyorsan magam után rángattam Nevillet és beültünk a fiúkkal egy csónakba. Mikor elindultunk a csónakok hangtalanul siklottak a vízen. Álltalában dumálok, de most csak néma csendben néztem ahogy a csónakok a kastély felé visznek minket. Te szent Merlin. Csodálatos volt. És teljesen végig izgultam. Mi van, ha Mardekáros leszek? Nem akarok az lenni. Griffendéles szeretnék lenni, mint anya és apa.

-Fejre vigyázz! - rikkantotta el magát az óriás, aki visz minket amikor megérkeztünk a partra sziklákhoz. Úgyhogy itt lehajtottuk a fejünket és úgy nézelődtem. A sziklákon sűrűn nőtt a borostyán és az irányból ítélve az alagút, amiben megyünk a kastély alá visz. És táddá, igazam lett. A föld alatti kikötőben szálltunk ki.

-Hékás, az nem a te békád? - kurjantott a kísérőnk amikor az egyik csónakot tanulmányozta. És láss csodát, de. A mi szökős békánk.

-Trevor! - kiálltot boldogan Neville. Végül az óriást, vagyis inkább a lámpáját követük a sziklákba vájt ösvényen felfelé, ami a kastély melletti füves síkra vezetett. Végül a Bejárati kapuban álltunk meg.

-Mindenki itt van? Kiskomám, megvan még a békád? - nézett Nevillere kedvesen az óriás majd bekopogtatott háromszor a nagy tölgyfa ajtón. A kapu nyomban kinyílt. Egy magas, fekete hajú, smaragdzöld taláros boszorkány fogadott minket. Szigorú arcából ítélve ő McGalagony professzor.

-Az elsőévesek, McGalagony professzor. - na kinek volt igaza?

-Köszönöm, Hagrid. Most már átveszem őket. - óó én hülye, hogy nem jöttem rá, hogy ő Hagrid? A fél óriás, aki a Roxfort kulcs és Háztáj őrzője. Egy pont nekem... A professzor szélesre nyitotta az ajtót és beözönlöttünk rajta. Szerintem az előcsarnok, amibe beáramlottunk nagyobb volt mint a házunk magasága. A kopár kőfalakat a Gringotts-beliekhez hasonló fáklyák világították meg. A mennyezet olyan magasan volt, hogy nem is látszott a táncoló fényben; viszont jól kivehető volt a szemközti márvány lépcsősor, amely a felsőbb szintekre vezetett. Sajnos nem időztünk túl sokat a teremben, mert a professzor asszony elindult, mi pedig, jó gólyákként követük őt. A terem jobb oldalán nyíló ajtó mögül zaj szűrődött át, ami remélem legalább is, hogy a felsőbb évesek voltak. De ez nem derült ki, mert McGalagony minket egy (az előcsarnokhoz képest) kisebb szobába terelt be. Így, hogy egymás mellett nyomorogtunk, kicsit fura volt, de legalább se Nevillet, se Ront és Harryt se hagytam el.

- Köszöntök mindenkit a Roxfortban - fogott bele mondókájába McGalagony professzor. - Hamarosan megkezdődik az évnyitó bankett, de mielőtt elfoglalják a helyüket a nagyteremben, beosztjuk magukat az egyes házakba. A beosztás igen fontos ceremónia, mivel a Roxfortban töltött évek alatt gyakorlatilag a ház lesz a családjuk. Az órákon a ház többi tanulójával együtt vesznek részt, a ház hálótermeiben alszanak, és a ház klubhelyiségében töltik a szabadidejüket. A Roxfortban négy ház működik: a Griffendél, a Hugrabug, a Hollóhát és a Mardekár. Mindegyik háznak megvan a maga dicső története, s mindegyikből számos kiváló boszorkány és varázsló került ki. Amíg a Roxfortban tanulnak, a sikereikkel a házuknak szereznek dicsőségpontokat; ha pedig megszegnek valamely szabályt, a házukat sújtja pontlevonás. Év végén a legtöbb pontot elért ház kapja a házkupát, ami igen nagy megtiszteltetés. Remélem, hogy mindannyian házuk dicsőségére válnak majd. A beosztási ceremóniára néhány perc múlva kerül sor az egész iskola jelenlétében. Azt ajánlom, addig is kissé szedjék rendbe magukat.