Heather | ✓

[ n e g y e d i k ]

Felcsillantak a kislány szemei,mikor bevittem neki a finomságot,azonban egyenlőre még várnia kellett,hogy hűlhessen egy kicsit.

Amikor épp kiértem a konyhába,csengettek,mire Amira azonnal felpattant és rohant is a bejárati ajtóhoz,hogy kinyithassa.
Felnevettem,mikor megláttam,hogy majdnem elesik a felgyűrődött szőnyegben,de megtartva az egyensúlyát újra a kilincsért nyúlt.

Döbbenten néztem a mogyoró árnyalatú íriszekbe,amik a délutánihoz hasonló csillogással néztek rám.Rám se hederítve kapta fel a húgomat,aki sikongatva ölelte át a nyakát.

-Szia prücsök.-csikizte meg a karjában,majd továbbra is őt tartva lépett be a házba.

Bezártam mögöttük az ajtót,ahogy megéreztem a befelé áradó hideg levegőt.Miután elraktam Marco levetett cipőjét is,kimentem a konyhába a többiek után.

-Mik ezek a finom illatok?-lépett a zabkása mellé,a húgom válasza után pedig egész egyszerűen kivett egy kiskanalat és belenyúlt az édességbe,hümmögve,ahogy betömte a szájába.

-Hé.-csaptam rá a kezére,mikor újabb adagért nyúlt és szó nélkül nyúltam inkább egy tányérért,hogy neki is szedjek egy adagot.-Mit keresel itt?

Amirát letette,hogy visszamehessen mesézni,aztán játékosan felvont szemöldökkel fordult felém.

-Nem látogathatom meg a legjobb barátomat?

Nevetve csóváltam a fejem,amolyan "elképesztő" módon,majd a kezébe nyomtam az elkészített zabkásáját,amit egyből lapátolni kezdett.

-Még mindig imádom.-vigyorgott rám,én pedig helyeselve bólogattam,hogy én is.

Sok téli délutánon ettük ezt kicsiként,mikor itt volt,anya sokszor főzött nekünk,mert a kedvence;nyilván Marco,nem pedig én,imádta.Azóta igazából csak annyi változott,hogy én csináltam meg mindig,anya megunta,mint a hajcsinálást.

Tisztán emlékszem a napra,mikor harmadik osztályban Marcoval együtt sétáltunk hazafelé,mert mindig elkísért.Amikor a bejárati ajtóhoz értünk,meghallottuk a kiabálást,ami még a zárt ajtón keresztül is kiszűrődött és tanácstalanul álltunk ott a hidegben,hogy bemenjünk-e.
Bekísért,hogy ne egyedül kelljen bemennem,mert nem akartam kint állni és azt hallgatni,hogy vitatkoznak.Emellett már arra vágytam,hogy ihassak egy forró teát,mert a november végi fagy teljesen átjárta a testemet.

Ahogy bementünk,anyáék ránk kapták tekintetüket és pillanatok alatt elcsendesedtek.
Anya rögtön kivonult a konyhába főzni,apa pedig miután minkettőnk homlokára adott egy-egy puszit,megfogta a kocsikulcsot és elviharzott.

Aznap este nem jött haza.

Anya pedig,hogy jókedvre derítsen,megfőzte nekünk ezt a finomságot a forró tea mellé,majd azután is újra meg újra csinált nekünk a hűvösebb napokon.

-Föld hívja Lunát.-kiabált a húgom a nappaliból,kirántva a gondolataim közül,mire felészleltem,hogy rég kivonultak,itthagyva engem.

Letelepedtem melléjük a kanapéra mesét nézni és megenni az én adagomat is a zabkásából,ami sajnos már ki is hűlt.
Csak pár percet sikerült megnéznem belőle,amíg csörögni nem kezdett a telefonom;aggódva meredtem a képernyőre,ahogy megláttam Adrian nevét.

Felállva kisétáltam újra a konyhába,remélve,hogy nem veszi észre,hogy vendégünk van,míg pár percet beszélünk.
Sóhajtva nyomtam a zöld gombra és görcsösen próbáltam úgy beszélni,mintha csak épp csinálnék valamit.

-Szia baba,mi újság?-szólt bele rögtön vidáman,amit nem tudtam mire vélni az egész napos ignorálása után.

-Szia.-motyogtam halkan,hisz el is ment a kedvem attól,hogy beszéljek vele.

Komolyan azt hittem,hogy azért hívott,mert bocsánatot szeretne kérni,azonban újra ahhoz folyamodott,amihez általában szokott;úgy csinált,mintha mi sem történt volna.
Nekidőlve a konyhapultnak néztem ki a nagy ablakon,miközben ő csak mesélt és mesélt.Észrevettem,hogy szinte nem is figyelek rá,úgy el voltam mélyedve a gondolataimban.

-Figyelsz rám baba?-figyelt fel erre ő is,mire megköszörülve a torkom próbáltam kizárni a gondolatokat a fejemből és rá összpontosítani.

-Szóval..-kezdett bele újra,azonban a második szavát már félbe is szakította a nappaliból szűrődő sikongatás.

-Nee,légyszi.-szaladt ki sikoltozva Amira a kis lábain és az enyémeknek csapódva használt élő pajzsnak a fiú ellen,aki rohant felé.

-Úgyis elkaplak.-vigyorgott az ajtóból Marco,ezzel megmosolyogtatva engem is,majd vissza kirohant a lány után,aki átbújva a lábai közt kicselezte őt.

Csendesen figyeltem őket,ahogy a kanapén "bírkóznak",miközben Marco igazából csak csikizte a kislányt,aki próbált valahogy a kacagás közben védekezni.

A jókedvük betöltötte a házat.

-Ott van?-hallottam meg Adrian hangját a telefonban,amit szinte el is felejtettem a jelenet közben,ijesztően mély hangon.-Válaszolj Luna,mit keres az nálad?

Mostmár a hangját felemelve beszélt,elképesztő haragot kiváltva belőlem ezzel.Remegni kezdtek a kezeim,ahogy az undor végigfutott a testemen,mikor kiejtette,hogy "az" és ha velem szemben állt volna,biztosan felképelem.Legszívesebben elküldtem volna melegebb éghajlatra,de nem volt kedvem vitatkozni.

-Ne beszélj így Marcoról.-szólaltam meg normálisan inkább,mire ő csak egy horkantással válaszolt.-És csak beugrott egy kis időre.

-Ó,ez így mindjárt más.-ironizált gúnyos hangszínén,a hideg kirázott a stílusától.-Akkor rendben lenne,ha Emma is átjönne,ugye?