Az Alakváltó és a Boszorkánymester

5. fejezet

– Ez egy magánbeszélgetés – mondta Ervin mély hangján, tekintetét a nőre emelve. – Nincs szükségünk a locsogásodra.

A nő arcáról lelohadt a mosoly, vékony ajkait összeszorítva toppantott egyet.

– Azért ez nem igaz – kezdte békítően Benedek, finoman megérintve a nőt. – Nagyon hasznos, amiket mondtál.

– Inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy jól végezze a munkáját – mondta Ervin a barátjára nézve. – Ott is – fordult vissza a felszolgálóhölgyhöz, és mögé mutatott – jelezni próbálnák ivási szándékukat, ha végre észrevennéd őket.

– Ők már azt sem tudják, hol vannak – morogta a nő sértődötten. Legyintett egyet, majd sarkon fordult.

Ervin komor arccal fordult vissza barátjához.

– Te mindig teszel róla, hogy hamar megkedveljenek – somolygott Benedek. Nagyot kortyolt az italából. – Aztán még van Horváth Gergő. – Folytatta a számolást az ujjain. – Nála nem tudok a családjában hasonló eltűnésről, jelenleg segédként dolgozik egy kovács mellett. Balassy András még tanul. Ha jól tudom, nem is tartózkodik a faluban. Tárnoki Bélának azonban mindkét szülőjét megölték nyolc éve. Ők alakváltók voltak. Azóta itt neveli a nagynénje, aki viszont erről a képességéről nem tud. A fiú árukat szállít, sokat van távol. Most készül megházasodni.

– Ennyi? – kérdezte Ervin. Csodálkozva nézett maga elé.

– Dióhéjban. Ők jó barátok – tette hozzá Benedek. – Ráadásul Emília többféle állat alakját is képes magára ölteni.

– És ezt Emília vagy Margit mondta el neked? – Ervin elég bizalmasnak találta ezt az információt, így sejtette, hogy barátja hogyan jutott hozzá. Csak tudni szerette volna, melyik lány a könnyűvérű.

– Hát Margitka – felelte egy ábrándos mosoly kíséretében Benedek. – Nem kellett hozzá sok bor.

– Megállapodhatnál már valaki mellett – mondta leereszkedően Ervin, de mielőtt folytatta volna, valaki megszólalt mögötte.

– Beszótá az asszonnak? Kéjj tőle bosánatot, mert megsétetted! – szólt egy idegen, alig érhetően ejtve a szavakat.

Ervin lassan megfordult. Egy pocakos férfi állt ott imbolyogva, csípőre tett kézzel, koszos, lógó trikóban.

– Csak nem a férje vagy? – kérdezte Ervin unottan.

– De az vaok – bólogatott hevesen a férfi. Karjával megtörölte az izzadt homlokát.

– És hagyod, hogy az asszonyod itt kedvére flörtölgessen mindenkivel? – Ervin lesajnálóan nézett rá.

– Ettő jobban ézi magát, no! Osztán jobban tejesít otthon – kaján vigyor terült szét az arcán – Mi bajod ezze? – Beszédéből egyre jobban érződött, hogy már régóta rontja ott a levegőt.

– Nekem semmi. Mivel keresed a kenyered? – folytatta a kérdezősködést Ervin.

– Hát... Most épp – kezdte a férfi akadozva, majd nagy nehezen kinyögte. – Nincs munkám.

Ervin egy nagyot kortyolt a sörből, majd felegyenesedett, mert tudta, hogy a következő szavainak súlya lesz. Benedek magához vette a korsót, és vedelni kezdte a nedűt, nehogy kárba vesszen egy csepp is.

– Bocsánatot fogok tőle kérni – kezdte Ervin a mondandóját. – Helyetted is, mert hagyod, hogy dolgozzon, miközben eliszod a hanyag munkával megkeresett pénzét.

A férfinek több se kellett. Elindult felé, meglendítette jobb karját, de Ervin könnyedén hárította az ütést, és egy jobb horoggal úgy állon vágta, hogy a támadója elemelkedett a földtől, végül egy asztalon landolt, mely hangos reccsenéssel adta meg magát, ketté törött. A felszolgáló nő sikoltva rohant a pult mögé.

A kocsma többi tagja ezen felbuzdulva egy emberként támadt, sorban érkeztek Ervin elé. A férfi könnyedén hárította az ütéseket, miközben ő rendszerint célba talált, így hamar megadásra kényszerítette ellenfeleit.

Egy sovány, magas férfi görnyedve támadt rá törzsét megragadva, de nem tudta kibillenteni egyensúlyából. Ervin megragadta az idegen karját, úgy vágta a falhoz. A kocsmatöltelék az ütközés után ájultan terült el a padlón. Egy fiatalabb suhanc oldalról támadt, egy széket vágott hozzá, ami darabokra tört a hátán. Ervin felé fordult, mire a fiú kegyelemért könyörgött. Nem volt ideje vele foglalkozni, mert egy újabb ember jött szemből, aki nekifutásból próbálta fejen találni egy üres borosüveggel. Ervin elvette az üveget, kicsavarta a férfi karját, majd úgy megrúgta, hogy az átszakította pult faburkolatát. Ekkor a fiú egy újabb széket tört ketté a hátán. Ervin megütötte a kezében levő üveggel, a nyakánál fogva megragadta a fiút, és úgy hajította el, mint egy követ, ezzel egy újabb asztalt tett tönkre. Két férfi megtorpant Ervin előtt, ahogy feléjük fordult, inkább menekülőre fogták. A támadók elfogytak.

Ervin megigazította ingét, végigpásztázta a termet. Pár asztal összetört, a tönkrement székeket már egy kupacba pakolták. A földön ájult vagy nyöszörgő emberek feküdtek. Néhány helyen vértócsa vöröslött a padlón. Kevés vendég volt talpon a helyiségben.
Egy erős testalkatú, kötényes férfi, vöröslő arccal fújtatott a pult mögött.
Ervin megitta a maradék italát, a pult felé vette az irányt.

– Meg ne lássam többet itt! – kiáltotta a férfi. A pult elé lépett.

Ervin megállt előtte a szokásos, unott arckifejezésével. Szó nélkül átnyújtott egy köteg pénzt, majd távozott.

– Azt hiszi, ezzel minden meg van oldva? – kérdezte a kocsmáros neheztelően. Azonban, mikor meglátta mekkora címletek vannak a kötegben, utána kiáltott: – Jöjjön máskor is!

Ervinnek esze ágában sem volt még egyszer betenni oda a lábát. Benedek hamar a nyomába szegődött.

– Remélem, ettől jobban érzed magad – vigyorogva vágta vállon a barátját.

Ervin megrázta a fejét, bár nem tagadhatta, valóban jól esett neki ez a kis csetepaté.

– Ezt tényleg nem lehetett volna a szálláson megbeszélni? – kérdezte Ervin, mintha neheztelne rá.

– De lehetett volna – bólogatott Benedek. – De akkor is itt a legjobb a sör! – elégedetten csettintett ujjával.