◈𝐶𝑎𝑛𝑑𝑦 𝐿𝑎𝑛𝑑◈ | •*ᵈᵒᵗᵃᵉ*•

✨ 1 ✨

(Taeyong szemszöge)

Hóesésben gyalogoltunk a plázához, miközben Mark a kezem szorongatta. Persze, hogy a legnagyobb forgalomban kell neki állni a bevásárláshoz, így karácsony előtt. Szeretem Mrs. Suh-t, és megértem, hogy el volt havazva, csak emiatt vállaltam be Johnny helyett. Bár még most is nehezemre esik felfogni, hogy belementem...

Most takaróba burkolózva ülhetnék a fotelemben, egy tál mézeskaláccsal és forrócsokival, és egész nap sorozatokat néznék, ehelyett a haverom rámsózza az egyébként aranyos, de ma kivételesen idegesítő öccsét, hogy vigyem el vásárolni, míg ő a pasijával lóg. A fenéért van ilyen nagy szívem.

Ma már megjártam a játszóteret, utána hazamentünk, merthogy Marknak pisilnie kellett és nem volt hajlandó elvégezni dolgát a bokorban (mondjuk ilyen mínuszokban én sem tettem volna), aztán újra visszatértünk a játszótérre, mivel elhagyta a sapkáját, ami szerencsére meg lett, de még el kell vele végeznem egy legalább két órányi bevásárlást, ahol egész végig a kölyök sipákoló hangját hallgathatom, hogy "MenJÜnk hAZa". Semmi kedvem ehhez, de Johnny és Ten nem tud találkozni Karácsony után Szilveszterig, ezért gondoltam megadom nekik még ezt a pár nap örömöt, és átvállalom Johnny feladatát. Csak nem lesz ez olyan vészes, mégis milyen nehéz lehet vigyázni egy öt évesre...?

Beérve az áruházba már mentünk is a megfelelő emeltre, hogy megvegyük a dolgokat, amit a hosszú listára sorolt fel Mrs. Suh.
Egy bevásárlókocsit kihúzva fordultam oda a kicsi Markhoz, hogy beleültessem.

- Taeyongie, ez így nem kényelmes - kezdett el nyafogni már az első percben.
- Biztos nem olyan rossz, csak két órát kell kibírnod.
- Az soknak számít?
- Neeem, dehoogy. Úgy el fog repülni, hogy csak na.
- Hát rendben - mosolygott rám, majd izgatottan bámult körbe a boltban, miközben toltam a kocsival együtt.

Mark a vásárlás közben elaludt, ami kapóra jött nekem, mivel így nem tudott megvetetni velem minden hülyeséget amit szeme éppen kiszúrt. Pedig ha ébren lett volna és a kezembe nyomva valami édességet mosolyog rám, biztosan kapott volna vagy harminc zacskó kis cukorkát.

A nagy embertömeg ellenére sikerült letudnom az egészet másfél óra alatt, amire igenis büszke vagyok. Miután kifizettem a kasszánál a dolgokat (a végösszeget inkább nem mondanám meg mennyi volt... elég annyi, hogy rohadt sok), elkezdtem felkelteni a még mindig szundikáló Markot.

- Marky, ideje felkelni, mehetünk haza - hajoltam közel hozzá, mire csak egy hatalmasat ásított arcomba.
- Viszel?
- Persze, hazafele még szeretnél valahova benézni?
- Nem, aludni szeretnék!
- Akkor megyünk haza aludni - vettem kezembe a csöppséget, és betoltam a kocsit a helyére.

Attól függetlenül, hogy álmos volt, még kicsit körbenézegettük a díszeket, a boltok kirakatát, mikor is a földszinten megakadt a szemem valamin. Hatalmas sor kígyózott szélen, a mézeskalács ház előtt, ezért muszáj volt megnéznem, hogy mi lehet itt. Kikerülve az embereket, előre mentünk, és két ismeretlen személy válla felett kukucskáltunk mindketten.
A díszlet előtti székben egy mikulás üldögélt, a gyerekek pedig egyesével sétáltak oda hozzá, hogy elmondják kívánságaikat, majd készítsenek vele egy képet. Amint tudatosult bennem az egész, egy remek ötlet miatt felragyogott a szemem.

- Marky, nem akarsz te is beülni a Mikulás ölébe? Anyud biztos örülne egy ilyen aranyos képnek, odaadhatnád karácsonyra a szüleidnek.
- Mikulás? - kérdezett rá az egyetlen szóra amit felfogott abból amit mondtam.
- Igen, a mikulás - kezdtem el megmagyarázni, miközben bevágtam egy üvöltve síró gyerek, és egy ideges anyuka elé a sorba. Nincs kedvem sokat várakozni, nekik meg gondolom mindegy - Tudod, aki piros ruhában, és bojtos sapkában szorja szét az ajándékokat szerte a világon a gyerekeknek.
- Jaaaj nee! Az a mikulás? Aki egész évben figyel mindig, mindenkit, mindenkor, és megbüntet ha rossz voltál?
- Igen Marky, ő az. Szeretnél csinálni vele egy képet? - kérdeztem mosolyogva.
- Nem! Menjünk el innen! Nem akarok beleülni egy gyilkos ölébe!
- Hogy minek az ölébe? - néztem rá kitágult szemekkel, de időm sem volt felfogni mit mondott, mivel az eddig békésen szundító, aranyos kisgyerek, halálfélelemmel ugrott ki kezemből és kezdett el szaladni valamerre.