Történetszikrák

Focibaleset

Éppen a kedvenc sorozatom új évadát néztem, pop-cornnal tömve magam, mikor szórakozásomat a csengő szakította félbe. Bosszankodva keltem fel az ágyról, miután megállítottam a Netflixet, és mentem ajtót nyitni. A bejáratnál Zayn állt, a legjobb haverom. Mikor meglátott, kikerekedett a szeme.

-Ne már, hogy még nem készültél el!-először nem tudtam, mire célzott, de aztán leesett. Unottan megforgattam a szememet.

-Zayn, tudod jól, hogy nem szeretem a focit. Mondtam már, hívd el Harry-t a meccsre.

-De én meg mondtam már, hogy Harry nem ér rá. 

-Biztos nincs senki más, akit elvihetnél?

-Egy órával a meccs kezdete előtt? Kétlem.

-Jó akkor menj egyedül.

-Ne már Ni! Már megvettem a jegyeket. És amúgy is egyedül nem olyan jó buli. De te szórakoztató társaság vagy. Légyszíves!-próbálta bevetni a kiskutya szemeit, mire nagyot sóhajtottam. Hollóhajú barátom elvigyorodott, hisz tudta, nyert ügye van.

Már a kocsiban ültünk indulásra készen, én még mindig morgolódtam, hiszen egy olyan program miatt kellet elhagynom a kényelmes lakásomat, ami számomra teljesen unalmas. És ráadásul Zayn farmert vetetett fel velem. Utálom a farmereket. És jelenleg Zayn-t is.

-Ne nyűgösködjél már Niall! Nem kivégzésre viszlek. Meglátod, élvezni fogjuk.

-Jajj, mintha te annyira nagy focidrukker lennél. Csak amiatt a Payne, vagy ki a tököm miatt megyünk ki.

Nem reagált a beszólásomra. Hát igen. Igazából Zayn sem rajongott sohasem annyira ezért a sportért. A társaságunkból inkább Harry az, aki élvezi a focit. Egyszer mikor nála voltunk, akkor is egy mérkőzés ment pont a tévében és a fekete hajú akkor látta meg a nagy Liam Payne-t. Azóta valahogy a football megszállottja lett.

Miután elfoglaltuk a helyünket-ami nyilván a második sorban volt-elkezdődött a meccs. Maga a játék nem igazán kötött le, de egy személy annál inkább. Ugyanabban a csapatban játszott, mint Z szívszerelme. Egy pár centivel lehetett nálam alacsonyabb. Pár napos borosta fedte az arcát, világosbarna haja egy hajpánttal volt hátrafogva. A mezére a Tomlinson név volt rányomva. Borzasztóan helyes volt, és egész idő alatt csak őt figyeltem. 

Nagyjából egy-két perc volt hátra a mérkőzésből, mikor is...igazából fogalmam sincs, hogy mi történt. Annyit láttam, hogy újdonsült crush-om készül éppen kapura lőni, de valahogy nagyon durván elhibázta. A labda találkozott a fejemmel és minden elsötétült.

Egy hotelszobában ébredtem. Ahogy kitisztult előttem a kép, egyenesen egy kék szempárba fúródtak az enyéim. Fejberúgós Tomlinson.

-Jól vagy?-kérdezte. Wáó. Borzasztó különleges hangja van. Kicsit magas, de közben meg érces és ez nagyon férfiassá teszi. Olyan, amit ezer közül is megismersz.

-Zayn merre van?-hagytam figyelmen kívül és megpróbáltam felülni.

-Hát miután elájultál, megpróbált nekem jönni, megjegyzem tök jogosan. Liam nyugtatta le és most a mellettünk lévő szobában fűzögetik egymást. De te jól vagy? Megvizsgált a sportdokink és azt mondta, hogy olyan erős ütés nem ért téged, hogy kórházba kelljen vinni. De ha nem vagy jól, akkor beviszlek.

-Jól vagyok, csak egy kicsit nyomottnak érzem magam.

-Akkor jó. És hidd el nagyon, nagyon sajnálom. Én nem is értem, hogy ez hogyan sikerülhetett. még kezdőként sem voltam ilyen béna.

-Nincs gáz. Én köszönöm, hogy gondoskodtál rólam.

-Ugyan, ez a minimum.

Egy jó pár percig csendben ültünk. Én az ágyban ő pedig az ágy melletti fotelben. Nem csináltunk semmi mást, csak néztünk egymás szemébe, miközben arcunkon szépen lassan elterült egy-egy sejtelmes mosoly.

-Elárulnád a nevedet? A barátod nem igazán volt hajlandó megmondani.

-Mert ő egy  idióta-forgattam a szemem mosolyogva és a kezemet nyújtottam a focista felé-Niall Horan.

-Örvendek Niall-fűzte tenyerét az enyémbe- az én nevem Louis Tomlinson. 

Megint csak mosolyogva meredtünk egymásra. De a másik kezét még mindig nem engedtük el.

-És mondd csak Niall...-szólalt meg egy idő után és elengedett. Hiányzott az érintése-Mit szólnál ahhoz, ha elvinnélek egy engesztelő randira?

-Azt, hogy nagyon szívesen elmennék-mondtam vigyorogva, mire ő látványosan megkönnyebbült.

Meghitt pillanatunkat egy széttúrt hajú, duzzadt ajkú Zayn szakította meg, akit egy hasonló állapotú Liam követett.

-Oh, Ni! Hogy vagy? Nagyon aggódtam érted!

-Aha. Azt látom-mértem végig látványosan a két srácot, de a vigyort nem tudtam levakarni az arcomról, és emlékeztettem magam, hogy ha hazaértünk meg kell köszönnöm neki, hogy elrángatott arra a hülye meccsre.

Sziasztok!

Hát ide is elég rég hoztam már bármit is...
Mindenesetre köszönöm szépen, hogy elolvastátok és remélem, hogy tetszett nektek, bár ez most eléggé rövidke lett.
Legyen nagyon szép estétek/napotok!
Puszi❤