Történetszikrák

We'll be alright

Fáradtan esik haza Louis késő délután. Annyira fura egyedül lennie ebben a nagy házban. Idegennek hat a csend, a gyerekzsivaj és párja nevetésének hiánya, pedig volt majdnem két éve megszokni.

Melankolikus hangulatban megy a konyhába, hogy összedobjon valami ennivalót. Végül - mivel nem akar egy személyre főzni - csak egy szendvicset csinál magának, majd bemegy a hálóba és unottan kapcsolgatja a TV-t, míg be nem alszik rajta.

Telefoncsörgésre riad fel az éjszaka közepén. A szobát bevilágítja a halkan szóló televízió fénye. Louis az éjjeliszekrényen heverő mobiljáért nyúl. Mikor elolvassa a képernyőn virító nevet, azonnal fogadja a hívást.

- Ally, mi a baj?

- Apu! Kean és Apa nagyon veszekednek. Kean többször is megütötte Apát, már véres az arca. Nagyon félünk, gyere értünk kérlek - sír az alig kilencéves kislány a telefonba. A férfi abban a pillanatban pattan ki az ágyból és ad hálát a Jó Istennek, hogy felöltözve aludt el, illetve, hogy annó hagyta Harrynek, hogy vegyenek egy telefont a lányuknak, hátha szüksége lesz rá.

- Máris ott vagyok kincsem! - próbál nyugodt hangon beszélni, miközben a cipőjét húzza fel, majd a kijárat felé menet magához veszi a kocsikulcsát - Theo is ott van? - kérdez rá Ally hatéves öccsére.

- Igen, átjött a szobámba, mikor meghallotta a kiabálást.

- Titeket bántott Kean?

- Nem, de Apát mindig bántja. És most is nagyon kiabál. Apu, siess!

- Sietek kincsem, már a kocsiban ülök, maradjunk vonalban, amíg oda nem érek, jó?

A több, mint fél órás utat, alig 10 perc alatt teszi meg. Szerencséje, hogy ilyenkor egy árva lélek sincs az utakon.

- Jólvan Ally, itt vagyok a ház előtt, egy fél pillanat és bent leszek, addig lerakom.

- Nyitva szokták hagyni az ajtót estére. Vigyázz magadra nagyon!

Louis szinte betöri a bejáratot, ahogy beront rajta. A konyhából hallja a zajt, ezért rögtön odamegy.

Amint belép a helyiségbe, meghűl az ereiben a vér. Élete szerelme magzatpózban fekszik a padlón, próbálva kivédeni az ütéseket, amiket a felette görnyedő férfi mér le rá. Tizedmásodperc alatt terem ott, és rángatja le Harryről Keant, földre löki, majd felé térdel.

- Ha. Még. Egyszer. Hozzá mersz. Érni. A férjemhez. Akkor. Megöllek - minden szavát egy-egy ütéssel nyomatékosítja. A meglepetés ereje eleinte sokkban tartja Keant, de aztán harcba száll a feldühödött ex kedvessel.

- Lou! - kiáltja Harry riadtan.

- Vidd ki a gyerekeket a kocsihoz! - néz rá egy pillanatra, majd visszafordul vetélytársához.

A két férfi hosszú percekig küzd egymással. Tény és való, hogy Kean sokkal nagyobb és izmosabb, mint Louis, viszont az utóbbi haragból harcol. Utálja a férfit, amiért bántotta Harryt, és utálja a tudatot, hogy a gyerekei kéthetente itt vannak, és egyértelműen nincsenek biztonságban. 

Mindketten kapnak ütéseket bőven, de Louis a hatalmas védelmi ösztönével felülkerekedik. Egyik pillanatban úgy állba veri Keant, hogy annak hátrabicsaklik a feje a kemény járólapra, amitől elveszti az eszméletét. Louis kirohan a házból, és beszáll a kocsi vezetőülésére, majd beindítja azt és elhajt.

- Most azonnal megyünk a kórházba - mondja a kék szemű férfi határozottan.

- Nem kell - feleli Harry hasonló hangsúllyal.