OneShot-ok és egyebek

A két feladó - Kimaradt fejezet

(Ez lett volna a második kötet első része, de a végén jöttem rá, hogy inkább hagyom a fenébe és megírom a negyediket másodikként. De magát a fejezetet nem töröltem le a gépemről. Így utólag örülök neki.)

*Sugawara szemszöge*

Két éve jöttem rá, hogy szerelmes vagyok a legjobb barátomba..

A legtöbb embernek fogalma sincs róla milyen nehéz ezt beismerni.. Hogy mások vagyunk, hogy undorítóak vagyunk.. Nagyon sokat gondolkodtam ezen még akkoriban. Próbáltam lányokkal beszélgetni a suliban, randira hívni őket és ehhez hasonló dolgok, de mindig ott volt Daichi és teljesen elvette az eszem. Mivel látta, hogy érdeklődöm az egyik lány iránt, egyre többet beszéltünk a fiús dolgoknak ezen részéről.. Hogy milyen egy barátnő és hogy melyik lány milyen az osztályban, vagy a mellettünk lévő osztályban.. Szóval a reménytelen kapálózásom afelé, hogy igenis normális vagyok, csak még inkább megfullasztott, mert csak még inkább ráébredtem arra, hogy ez nem igaz..

Az pedig hogy végül elfogadtam ezt, teljes mértékben Shinoharának és Kounak köszönhető. Nagyon sokat beszéltek velem, rengeteget meséltek az életükről, a tapasztalataikról és Kou esetében az ágytapasztalatokról is..

És tavaly ősszel.. Még ebben a tanévben.. Oikawa megtudta a titkomat.

A maga idegesítő módján kedves volt velem és elfogadott olyannak amilyen vagyok, annak ellenére, hogy ő folyton a lányokkal volt körülvéve és egyiknek sem vetette meg a társaságát. Eleinte úgy gondoltam, hogy a csapatom bukása miatt legyeskedik körülöttem, de később azon kezdtem filózni, hogy talán csak barátkozni szeretne..

És végül itt kötöttünk ki.. Oikawa és én egy pár vagyunk..

– Figyelsz rám egyáltalán? – kérdezte kissé sértetten én pedig felsóhajtva tettem le egy cipőt amint megláttam az árát..

– Még mindig a valentin nap miatt sírsz?

– Nem sírok csak dühít!

– Akkor nem figyelek.. – vettem a kezembe egy másik cipőt, bár nem tűnik túl jónak.. Szellőzik ez egyáltalán?

– Az első valentin napunknak olyan tökéletesnek kellett volna lennie, mint az első karácsonyunknak. – morgolódott tovább.. Noss igen.. A valentin nap jött és ment.. Egy héttel előtte volt az a bizonyos meccs ami után Daichi megtudta hogy Oikawa az én ˝O-chanom˝ akivel randizgatok és akivel a karácsonyt is töltöttem.. Oikawa megtudta, hogy Daichi végig viszont szeretett engem és attól kezdett félni, hogy elhagyom őt az első szerelmemért, holott már visszavonhatatlanul is belezúgtam Oikawa hülye fejébe.. Ezek után bemutattam Oikawát Shinoharáéknak és a következő egy hét minden napja azzal telt, hogy Oikawa és én, na meg én és Oikawa... Szóval az időérzékünk megszűnt, a filmek amiket a lakásán néztünk javarészt teljesen kiestek a kanos Oikawa miatt és mire észbe kaptunk már Február 20.-a volt.. Oikawa pedig totálisan kiakadt.. Eleinte még nyugtattam, később már inkább csak unottan hallgattam, és egészen tegnapelőttig kezdtem azt hinni, hogy végre túltette magát a dolgon, erre alig egy órája meglátott egy leárazott bonbonokkal teli asztalt éééés.. Minden kezdődik elölről..

– Oikawa..

– Tooru. – javított ki duzzogva mire csak a szemeimet forgattam.

– Figyelj, én értem, hogy kiakadtál, de ha visszagondolok a valentin napunkra akkor az olyan mint egy valentin hét amikor egy csomót nevettünk és elég alaposan kimutattuk, mennyire szeretjük egymást. – fordultam vele szembe és rámosolyogtam. – Ez a valentin hét volt a legjobb. – bizonygattam mire a vonásai megenyhültek.