Holdmágia

Avalon

Egyszer volt, hol nem volt… -így kezdődnek a mesék emberemlékezet óta. Azonban az a történet, amit most én mesélek neked, Kedves Olvasó, nem olyan tündérmese lesz, mint amit megszokhattál.

Történetünk Avalonban kezdődik. Nem volt túl nagyváros, de aprónak sem mondhatta magát. Ahogy beértünk az erdővel körbeövezett településre, barátságos kertes házak, apró utcácskák fogadták az érkezőt. Majd ahogy lassan a belváros felé haladtunk, lassan, mintha gombaként nőttek volna ki a földből a panelházak, áruházak, különféle boltok. Az utcák kiszélesedtek, és szinte sosem aludtak. Napközben elfoglalt üzletemberek siettek rajtuk életük egyik unalmas pontjából a másikba. Vagy éppen nagy turistacsoportok járták az utcákat, lelkesen kattintgatva fényképezőjüket egy-egy érdekesebb épületnél. Este ugyan ez a hely szinte egy varázsütésre a szórakozni vágyók fő célpontjává vált. A boltokat és a kávéházakat felváltották a legváltozatosabb mulatók és szórakozóhelyek.
Azonban ha az ember igazán figyel, különös embereket láthat. Éjjel-nappal kalapot hordó, hegyes fogú vámpírokat, teliholdkor az erdőben ólálkodó, holdra üvöltő farkasemberekkel, székeket játékosan röptető varázslókkal. Így bizony, Barátom, ezt a várost ízig-vérig átitatta a mágia. Az emberek mellett a legkülönbözőbb, és a maguk módján legfurcsább lények élték maguk csöndes életüket.
Csodás életnek tűnik, igaz? Meg sem tudnád mondani, milyen rettenetes dolgok történtek itt, nem is olyan régen.

Ha egy „természetfölöttit” (ahogy néhány varázslatos képességekkel megáldott egyén nevezi fajtáját) megkérdezel, mi jut eszükbe a Mágikus Lények Felkutatási Osztályáról, mind ugyan arra a bizonyos időszakra gondol majd. Ugyanis ez, a kétségtelenül lenézett osztály szörnyű kegyetlenségeket művelt, és nem mindig voltak biztosak benne, hogy jó emberen. Az a rémes 15 év… hányan vesztették az ő kezük által életüket. Besúgórendszert állítottak fel. Ha például egy szomszédod rajta kapott, hogy varázslattal röptetted ki a székeket a kertben, vagy hogy a kanál magától kavarta a levest, azon nyomban feljelentett, akár mennyire bíztatok is egymásban. Nem sokkal később pedig már híred-hamvad se volt. Sokan elmenekültek, de az elnyomás így sem maradhatott. Aztán a mágikus erővel bírók fellázadtak. Két szörnyű évig tartó háború vette kezdetét, mely majdnem megkétszerezte az áldozatok számát. Aztán William von Soladis, aki a különböző növények fanatikusa volt, külföldi körútja során egy hibát vétett az egyik kísérletében egy Dianavirággal. Ez a növényi monstrum talán legjobban a Vénusz légycsapójához hasonlítható, de annál sokkal méretesebb és színpompásabb. A virág elszáradt, viszont hamar rájöttek, hogy a leveléből különleges felejtésfőzetet lehet készíteni, mely nem csak pár percre vagy órára törli a memóriát. Ez a felfedezés pont kapóra jött: pár nap kemény munka (és sok száz hazugság) árán már minden varázstalan elfelejtette a háborút. Az újdonsült bájitalt Dianafőzetnek nevezték el, a növény után. Azonban a varázslóknak és különleges teremtményeknek rejtőzve kellett maradniuk, örökkön örökké…

Évek teltek el a háború óta. a Mágikus Lények Felkutatási Osztályát szinte mindenütt felszámolták, csak egy-két várost figyeltek meg. Jelentéseik hol hazugságokon, hol igaznak hitt látomásokból álltak. Bár volt, aki esküdni mert volna arra, hogy a szomszédja csak úgy eltűnt, majd pár órával később visszatért, de csak bolondnak tartották. Mégis, a varázslat sosem szívódhat fel teljesen: a felelőtlen varázslógyermekek és ifjabb tanoncok itt-ott kisebb feltűnést keltettek, gondokat okozva Corium, az elrejtett varázslóváros Mágiafelügyeleti szolgálatának.

Ha oly’ kíváncsi a természeted, hogy tudni akarod a mágusok búvóhelyének minden rejtélyét, Avalon utcáinak titkait, és hogy milyen veszély fenyegetni lakosait, tarts velem, hisz bőven van mesélni valóm…