egy testbe zárva | 𝗕𝗘𝗙𝗘𝗝𝗘𝗭𝗘𝗧𝗧

hetedik: Worldtalk

❝ Mintha nem is élnénk. Csak vagyunk, de nem élünk, nem mi irányítunk. ❞

Alex a szemét kinyitva feküdt a kora reggeli félhomályban. Noha próbálkozott, de megmozdulni nem tudott, valami láthatatlan erő nem engedte, csak a szeme mozgatása volt lehetővé téve. A fiú megszokta már ezeket a reggeli reakciókat, helyzeteket, de mellkasára mégis, még mindig nehezül egy kődarab, s még mindig összeszűkült gyomorral várja ki ennek a végét. Az ajtó és a szekrényajtó kinyílik, s besétál valaki ezeken keresztül a szobába, egyre közelebb jőve Alexhez. Ágya körül rengeteg pók, csótány, mindenféle bogár és ízeltlábú, a fiú fején is mászkálnak, ám Alex nem tud tenni semmit, csak vár.

•

A telefonjával a kezében megy fel a nagybetűs Csodálmányra, amit csak internetként emlegetünk. Fel sem fogjuk, hogy mekkora is ez valójában, és hogy ma már mennyire nagy szerepet játszik az életünkben. Abban, hogy tudjunk élni. Persze jogos a kérdés: ez így valóban élet? Nyilván nem, de ezzel nem foglalkozik senki.

Alex bepötyögi a google-keresőbe a betűk összességét, ami így a Worldtalk szóvá alakul. Nem talál semmi kézzel foghatót, semmi olyat, ami ahhoz köthető lenne, amit ő keres. Átnézi a képeket, minden lehetőséget bepötyög, s már a sokadik oldalnál jár, amikor talál valamit. A weboldalnak nincs neve, nincs ott semmi, mégis rá lehet koppintani, amit Alex meg is tesz, és meg is nyílik az oldal. Nem érti, ez hogyan lehetséges, de nem is foglalkozik vele, hiszen talált végre valamit, ami a telefonján lévő alkalmazáshoz köthető.

Ha itt vagy, akkor biztos te is találkoztál a Worldtalk-jelenséggel, s te is érzed, hogy itt valami nem oké. Hát, jól érzed barátom, tényleg nem az. Ez a bejegyzés valszeg minél inkább el lesz tüntetve, hogy senki se találjon rá, s lehet, hogy már élni sem fogok, mire ezt látják az emberek. Sőt, biztos. Egy kis spoiler: nem tervezem megölni magam. A lényeg, hogy tudom, hogy miért vagy itt, és a válasz nem. Nem lehet kilépni belőle sehogy, ha megnyitottad a linket, örökre zaklatni fognak az üzeneteikkel. Ha új számod lesz, megszerzik a számod, tapasztalatból mondom. A céljuk, hogy megöld magad. Ezért jött létre: összegyűjtik a mentálisan közel sem stabil embereket, hogy a halálba kergessék őket. Nem tudom ki csinálja, vagy miért, de meg kell hagyni, elég ügyesen kitervelte. Ettől függetlenül bekaphatja. Csak ne hallgass az üzenetekre, nem éri meg.

Mészáros Zsombor

Ennyi volt írva. Alexnek kissé fájt az a mondat, hogy nem lehet kilépni, de kicsit sem lepődött meg. Kilépett a weboldalról, s hirtelen bepötyögte a keresőbe a Mészáros Zsombor nevet, s milyen jól tette. Itt már sokkal hamarabb találkozott cikkekkel, amik arról szólnak, amit ő keres, ám nem nyugtatta meg egyik sem. Sőt, sokkal inkább felkavarta.

Egy 17 éves fiú, Mészáros Zsombor öngyilkos lett. A szülei nem értették, ez hogyan történhetett, hisz elmondásuk szerint nem volt öngyilkosságra mutató hajlama. Végül a rendőrök megvizsgálták a terepet, s bizonyos okok miatt felvetült az a kérdés, hogy talán öngyilkosságnak álcázott gyilkosság történt, de ez nem volt bizonyítható, így nem nyomoztak az ügy érdekében, és elkönyvelték öngyilkosságnak.

Ezek megölték őt egy kiírás miatt?

Alex kissé bepánikolt ezeket elolvasva, s kilépett az internet csodálatos világából, mondva, hogy mára ennyi elég volt, majd ugyanebben a pillanadban megrezdült a telefonja új üzenetet jelezve, mire a fiú felsóhajtott, s csak letette az asztalra a telefont, nem foglalkozva a meg nem nyitott SMS-sel, s felkelt ágyából, hogy ismét bevándoroljon a jól ismert, megszokott, ám annál inkább nem kedvelt helyre: az iskolába.

•

A fiú szíve összeszorult, szemébe könny szökött, telefonja pedig a földön végezte. Épp hazafelé tartott az iskolából, s hirtelen megcsörrent az említett tárgy, amit kissé furcsáltva, de a füléhez emelt. Ekkor kapta a hírt. A járda mellett található kerítésbe kapaszkodott, hogy ne essen össze az út közepén, de ez sem segített neki, s végül a földön végezte, hatalmas levegővételek közepette. Nem kapott levegőt, a keze ismét remegett, szinte használhatatlanná vált, s folytak a könnyei, de tudta, hogy nem kaphat most pánikrohamot.

Az anyja nagyon sajnálná.

Utálná, hogy ennyire gyenge.

Néhány mély levegő után feltápászkodott, a telefonját is felkapta a földről, és irányt is változtatott. Már nem haza igyekezett, hanem a kórházba.

•

Az ajtón belépve megcsapta őt az a tipikus magyar egészségügy szag, de ezzel nem akart és nem is tudott volna foglalkozni, hanem azonnal az édesanyja után kezdett kérdezősködni.

- Pósa Krisztina, 43, autóbaleset. A műtőben van - mondta kissé unottan a recepciós, s folytatta is a rágója rágását.

Alex elmotyogott egy köszönömöt, majd azonnal helyet is foglalt a folyosón található egyik fehér ülőhelyen, és várt.
A lábai jártak, az ujjait néha tördelte, néha rágta, néha felállt, majd ismét leült. Szemén tükröződött a félelem, s teljes pánikba esett.

•

- Maga Pósa Krisztina hozzátartozója? - lépett oda Alexhez néhány óra elteltével egy orvos, kezében néhány a betegről információt tartalmazó papírral.

- Igen, a fia vagyok, mi van vele? - emelte fel a tenyerébe temetett arcát, majd azonal fel is pattant a székről, amin eddig helyet foglalt.

- Az anyja autóbalesetet szenvedett, súlyos fejsérüléseket szerzett, ami miatt meg kellett műteni - mondta az orvos, enyhe sajnálattal és szomorúsággal a hangjában.

- És? - türelmetlenkedett a fiú, s kezdett úrrá lenni rajta a rossz érzés.

- Sajnos nem tudtuk megmenteni.

A fiúnak pedig csak ennyi kellett.
Nincs többé az, akiért élt.

Meghalt.