egy testbe zárva | 𝗕𝗘𝗙𝗘𝗝𝗘𝗭𝗘𝗧𝗧

ötödik: gondolatok

❝ Sokan mondják, hogy ne hallgassunk másokra, hisz mások véleménye senkit sem izgat. De mi van akkor, ha egy véleményt meg kell fogadni, hisz érvekkel támaszják alá? Akkor már közel sem vélemény. Akkor tény. A tényekkel pedig nem tudsz mit kezdeni, olyanok, mint egy váratlan érzelem, miközben évek óta elnyomod őket. Vagy mint a gondolatok. Ha bárki is azt mondja, hogy haljak meg, akkor nem kell rá hallgatni, igaz? De mi van akkor, ha én is így gondolom? Ha nem csak a gondolataim suttogják a halált, hanem a környezetem is? Akkor meg kell halnom? ❞

Alex lába idegesen jár. Ujjaival kopog az asztalon, s egyre gyakrabban, idegesen pillant fel a tábla feletti órára. Érzi, ahogy telefonja ismét megrezzen a hátsó zsebében, mire élesen beszívja a levegőt.

Mi ez, vibrátor?

Nem tud koncentrálni az Oszmán Birodalomra, azzal sincs tisztában, hogy ennél a tananyagnál járnak-e még, vagy sem. Láthatóan szétveti az ideg, mégsem izgat senkit az osztályból, vagy csak durván figyelmetlenek. Akárhogy is, Alexet ez cseppet sem zavarja, csak szabadulni akar innen, hogy aludhasson. Olyan érzése van, mindta minden percben megfigyelné őt valaki, csak nem tudja, hogy ki, és hogy miért, s teljesen kivan idegileg ettől a tudatlanságtól.

Az utóbbi időben sokkalta többet alszik, mint ezelőtt, és feltűnően többször jelenik meg Márk, aminek következtében kiesnek neki a napok, és ez a hirtelen változás aggasztja, s idegessé teszi.

Erősen gyanakszik a csoportra, amire a mai nappal együtt már két hete nem nézett fel. Az utolsó üzenet megrémisztette, így azonnal ki is lépett az egészből, rá sem nézett a kis ikonra. Sejtelmei szerint a sok, rejtélyes üzenetnek, amiket kap, erősen köze lehet a csoporthoz, hisz minden az ahhoz való csatlakozással kezdődött. Az elején ritkán kapta az üzeneteket, míg az idő haladtával egyre csak gyarapodott ezeknek a száma, s egyre többször rezzent meg a telefonja.

Adélról semmi híre, amit nem is igazán bán. A folyosókon és az tantermekben nyilván látja, hisz egy osztályba járnak, de semmilyen kapcsolatba nem kerültek az utóbbi napokban. A lány másfél hete próbálkozott felvenni a fiúval a kapcsolatot, viszont nem járt sikerrel, azóta pedig nem is erőlködött.

Vagyis lehet, hogy próbálkozott, csak Márk nem az emberek iránti kedvesség híve.

Az utóbbi időben néhány egyest is bezsebelt az említett fiú Alexnek, hisz amíg ő tanul, addig Márk ezt nem teszi, így nem is számíthat jobb jegyre. A kérdés már csak az, hogy miért nem megy pszichiáterhez, hogy minél előbb átvészelje a betegségét? Miért nem szól a tanároknak, hogy miért lett egyes a dogája? A válasz egyszerű. A pszichiátert fizetni kell, a gyógyszereket fizetni kell, Alex és az édesanyja pedig nem áll túl rózsásan anyagi helyzetet illetően. Noha az anyukája nem bánná, s néha említi is, hogy szívesen elviszi orvoshoz, ha szeretne menni, de Alex sosem élt a lehetőséggel. Mindig úgy érezte, hogy csak púp lenne az édesenyja hátán, így nemet mondott, s bizonygatta, hogy kezd jobban lenni, persze édesanyja tisztában volt ennek az ellentétjével. A tanárok pedig nem tudtak a problémájáról, papírja pedig nem volt róla, amivel bizonyítani tudná, ha el is mondaná nekik.

A csengő hangos zaja mentett meg mindenkit, Alex pedig elsőként pattant fel a helyéről, kezében a táskájával, hogy elhagyja a helyiséget. Feldúlt volt, ideges, félt, ezeket pedig testbeszédje teljesen elárulta. A folyosót átszelve, hirtelen hajába túrva lépte át a férfimosdó ajtaját, majd azt becsukva maga után dobta le a táskáját az egyik csap mellé.

Hideg vizet megnyitva mosta meg arcát, majd ránehezedve a mosdóra nézte magát a tükörben. A haja is kissé vizes lett, ahogy belelógott szemébe.