Olyan fiúk [PUF]

3. rész - Boka és Csónakos?

A hármas számmal fémjelezett apró helyiség nem is szoba, sokkal inkább hálókamra volt, hiszen a falra aggatott, igencsak nyugtalanító vadásztrófeákon kívül, mindösszesen egy böhömnagy, fából készült gardróbszekrénynek és a hátsó sarokban L alakba rendezett két ágynak adott helyet.

Amikor a kihalt folyosón felzendült Rácz tanár úr rekedtes „Takarodó!" kiáltása, Barabás azonnal bevetette magát az ajtóhoz közelebbi fekhelyre, így Kolnaynak kizárásos alapon az ablak alatti ágy jutott. Más helyzetben talán sápítozott volna egy sort, de egyrészről pillanatnyilag olyan izomláza volt, hogy örült, amikor végre vízszintesben tudhatta magát, másrészről pedig a közhiedelemmel ellentétben az utóbbi időben már képesnek bizonyultak különösebb összetűzés nélkül egy légtérben tartózkodni Barabással.

A sápadt hold sejtelmes fénye beragyogta a helyiséget. A résnyire nyitott ablakon keresztül beszűrődött a tücskök ciripelése, valamint a közeli erdőt lakó vadak neszezése.

– Te, Barabás! – ült fel Kolnay hirtelen.

– Mit akarsz?

– Vannak itt medvék?

– Mit tudom én. Nincsenek.

– Most akkor tudod vagy nem tudod?

– Hagyjál a hülyeségeiddel! Álmos vagyok.

Kolnay is meglehetősen fáradtnak érezte magát, vitatkozni legalábbis bizonyosan, így inkább annyiban hagyta a hirtelen rátörő szorongást, és a gondolataiba merült.

Nem a Csele az, de akkor ki más? Még csak elképzelni sem tudom senkiről... Mondjuk a Bokáról sem. Hogy pont az okos, felelősségteljes elnök úr csináljon valami ennyire rosszat! Vagy rossz ez egyáltalán? A templomban biztosan azt mondanák, de a templomban sok badarságot összehordanak. Szeressük az ellenségeinket? Hát, ha én szeretném a Barabást azzal el is jönne a világvége! Égszakadás, földindulás, vízözön, meg egyéb sorscsapások, csak most hirtelenjében nem jut több az eszembe. A Barabást szeretni? Egyszerűen lehetetlen, kérem, hisz az egészen olyan volna, mint egy egyenletet nullával szorozni. Rossz, hibás, már majdhogynem bűn. Ki fog erről szólni a tisztelendő atyának?

Ki lehet a másik olyan fiú? Biztosan nem én, nem is a Csele. Azt is megelőlegezem, hogy nem a Barabás, mert ő folyvást itt van láb alatt. Nem is jut eszembe másnak a neve. Meg vagyok zavarodva. Van nekem Kovács nevű osztálytársam, vagy azt csak álmodtam? A Barabás vajon ébren van még? Megkérdezzem? Lehetséges, hogy az nem volna etikus. Egyáltalán mit jelent az a szó, hogy etikus?

– Te, Barabás! Alszol? – törte meg a csendet végül Kolnay.

– Mhmm – érkezett a semmitmondó felelet, amit a kérdező saját szájíze szerint nemlegesként értelmezett.

– Ha elmondod a Bokának, kinyúvasztalak, de tudok róla valami botrányosat.

Erre aztán már Barabás szemei is felpattantak, és a fiú nehézkesen ülő helyzetbe tornázta magát.

– A Bokáról? Az kizárt. Ő... Boka. Érted.

– Engem is megdöbbentett, de biztos forrásból hallottam, és...

– Ja, hogy csak pletyka! – szakította félbe Barabás ingerülten. – Miért nem ezzel kezdted? Nem érdekel. Pletykát rólad is tudok vagy tízet, aztán mégsem hiszek el egyet sem. Hagyjál ezekkel a marhaságokkal, nincsen nekem időm...

– A Csele nővére mondta! – dobta be az aduászt Kolnay a másik kétkedésére válaszul.

– A Csenge?