The Bitten 2 ×Larry Stylinson× //Mpreg//

part 22

Louis szemszög

Harry-vel az ágyon ülltünk. Ölemben a két pici fiú szuszogott. A Zoey nevü lány tőlem távolabb húzódva üldögélt a padlón. Mind engem figyeltek. Nagy levegőt véve kezdtem bele a cseppet sem szívmelengető történetbe.
- Amikor odaértem, nem voltak sokan. Miután támadást indítottam, szaporodtak meg. Kesőbb odaért Zayn és segített. Hülye voltam. Lankadt a figyelmem és mögém kerültek. A következö, amire emlékszek az a hihetetlen fájtalom. Nem tudom mit csináltak velem, hogy hírtelen legyengültem, pedig percekkel előtte ettem, de nem tudtam mozogni. Leláncoltak ezt biztosra tudom. - mondom s a csuklómra nézek.- Valami méreg lehetett a vérülben, vagy fogalmam sincs. Nagyjából tizenöt percenként vagdosta újra, hogy véletlenül se szabadulhassak. Végig az járt a fejembenm hogy cserben hagytalak titeket. - remegett meg a hangom.
- Értünk tetted. - suttogta Hazza.
- Én nem akarok beleszólni, de hogy gondoltad, hogy egyedül megtámadod a vadászokat? - szólt közbe élesen Zoey. Megráztam a fejem.
- Fogalmam sincs. Igazából nem is gomdolkodtam, csak azt tudtam, hogy bántották a családom. Ha őket fenyegetik, a józan eszem is cserben hagy.

***

Kettesben maradtunk Harry-vel. Az ágyban fetrengve csókolóztunk. Félek, hogy a mostani nyugalom, pusztán vihar előtti csend. Nem akarok erre gondolni! Ordítottam fel magamban.
- Lou, nyugi. - suttogta az ajkaimra a szerelmem. Lejjebb csúszva csókoltam végig az álla vonalát, majd a nyakát. Finoman megszívtam a bőrét, mire hallkan felnyögött. - Lou, meghallanak. - motyogta.
- Akkor majd igyekszünk csendben lenni. - morogtam a bőrébe.
- Te is tudod, hogy nem megy.
- Akkor majd befogom azt a csodás szád, Törpilla. - nem vitatkozott tovább. Óvatosan megremegett, majd a lenyúlva, kezdte felrángatni a pólóm. Vettem az utalás, így egyből lekaptam magamról, majd őt is megszabadítottam a ruháitól. Ott feküdt alattam remegve, anyaszült meztelenül.
- Olyan gyönyörű vagy. - néztem végig rajta. Lassan, nyálas csókokkal borítottam a kulcscsontját, a mellkasát, majd letértem a kedvenc részemhez: a gyerekek után maradt édes kis babahájhoz a hasán. Csókolgattam, harapdáltam, s ő csak nyöszörgött majd karcos hangon szólalt meg.
- Ne.. Lou kérlek, tudod, hogy nem szeretem, amikor a hasam bátod. - mondta mimdezt, oly gyermetegen, olyan edesen, hogy a szívem is beleborzongott.
- Pedig én nagyon szeretem. Ez bizonyítja, hogy világra hoztad nekem a másik két aprócska szerelmem. Számomra mindenhogy tökéletes vagy, Kincsem.