One year |Chanin| ✔✔

○with○

○You know it all, you're my best friend○

Woojin gyorsan szedte a lábait Felix háza felé. A szíve majd kiugrott a helyéről, hevesen vette a levegőt, a gyomra émelygett és a lelke üvöltött.

Rosszul volt magától, és attól a kínkeserves dologtól, melyet nemrégiben elkövetett. 

Nem tudta kontrollálni az érzéseit, melyek lassan egy éve minduntalan feszítik belülről.  Nem tudott magának megálljt parancsolni, ezért megtette  azt, mellyel valakiben összeomlasztott egy ingadozó kártyavárat.

Megcsókolta Chant.

Megtette, úgy, hogy teljességgel tisztában volt a másik fiú lelki labilisságával és tudta, hogy egyetlen fuvallat, apró lendítés végleg összeomlaszthatja őt.

De Woojin önző volt, és ez az önzőség rombadöntött minden eddig felépített várat maga mögött.

—Sziasztok fiúk. –nyitott be a kisebb ausztrál fiú házába, lehangoltan és kedvetlenül .

Felemelte lehajtott fejét és körbenézett a társaságon, mely szinte a második családjává nőtte ki magát.
Mind a hét fiú, magát is beleértve, elveszett volt és megkeseredett, teljes nyomot hagyott lelkükön a majdnem egy  éves tragikus történet.

— Szia Woojin hyung, kérlek ülj le. –szólt kimérten Changbin, mire az említett bólintva leült a földre.

Minho Jisung kezét szorongatva bámult bele a semmibe, Hyunjin pedig szorosan ölelte magához Seungmint.  Changbin alacsony alakja óvón védte a nála magasabb Felixet, aki látszólag is harcot vívott valami súlyos, szörnyű dologgal.

A szürke hajú fiú párja karjai között remegett, kerülte a szemkontaktusokat és a beszédet is. Ha a háta mögött  álló fekete hajú nem tartja szorosan karjai között, félő,  hogy már rég összeesett volna a kínzó teher alatt.

—Miért hívtatok össze minket? – Jisung hangja felettébb türelmetlen és feszült volt, ez pedig késként hasított a néma levegőben.

Felix hatalmas levegőt vett, és hosszúnak tűnő, kínzó percek elteltével megszólalt.

— Nem tudom elérni Chant.  Hívogattam, és elmentem a lakására is, de nem nyitott ajtót.  Aggódom érte, mert...mert...

Az ausztrál nem tudta befejezni mondandóját, mivel az eddig földön kuporgó, bűnös lélek hangosan felcsattant.

— Az isten szerelmére Lee Felix! Azért nem tudod elérni, mert pár órával ezelőtt én megcsókoltam őt!  A FENÉBE IS, KIBASZOTTUL MEGCSÓKOLTAM, ÚGY, HOGY TUDTAM MIN MEGY KERESZTÜL.  De én annyira sajnálom, sajnálom, sajnálom , sajnálom, SAJNÁLOM. Viszont nem tudom visszaforgatni az időt, nem tudom semmissé tenni, és azt sem tudom elérni, hogy ne szeressem teljes szívemből őt. Egy önző alak vagyok, egy pocsék példát mutató hyung. Gyűlölöm azt aki vagyok, és megértem, ha ti is utáltok emiatt és...

— Fogd már be Kim Woojin! –Seungmin rácsapott az asztalra, mire a körülötte lévők megszeppenve hallgattak el.

Woojin halkan sírt, átölelve apró testét, lehajtott fejjel hallgatva a susogásokat.  Felix döbbenten bámult előre, a kanapén helyet foglaló fiúk pedig emésztették a hallottakat.

Hideg zuhanyként érte őket a legidősebb heves kirohanása, s csalódtak benne, mélyen csalódtak, de  nem tudták teljes szívből gyűlölni, hiszen évek óta figyelték, ahogy Woojin apró darabra hullik Jeongin és Chan felhőtlen kapcsolatától.

Tudták, hogy el fog jönni ez a nap, csak az időzítés volt szörnyen keserves.

—Figyelj ránk hyung. Mocskos dolog volt  ez  tőled, és a szívunk mélyén mind gyűlölünk érte egy kicsit, de kérlek, nem várhatott volna ez azután, hogy Lix elmondja az igazságot Chan eltűnésének okáról? –Changbin óvatos hangon szólt, majd kezeit párja körül szorosabban átfonva biztatta az ausztrált, hogy valljon  színt.

Szabaduljon meg a hónapok  alatt cipelt mázsás tehertől, melyet a szóban forgó Chan rakott rá.

— Emlékeztek arra az estére, mikor Chan hyungot kiengedték a kórházból és én ott aludtam nála? Akkor hallottam, ahogy ígéretet tesz Jeonginnak.  Megfogadta neki, azt a  szörnyű  dolgot fogadta meg neki, hogy, hogy...– hatalmasat nyelt, mielőtt folytatta volna, hiszen úgy érezte, a szavak marják a torkát. — Azt fogadta meg, hogy ha Jeongin nem ébred fel a baleset egy éves évfordulójáig, ő elveszi a saját életét.

Csend.

Feszült, dühös, és szomorú csend, megannyi aggodalommal és keserűséggel teljes.

— Az évfordulóig mindössze 3 nap van. –Minho hangja fojtogató sírástól volt rekedt.

—Ez azt jelenti, hogy Chan...

—Merre lehet?

—Miért nem mondtad hamarabb Lix?

— Nem tehettem értsétek meg! Azt ígérte, hogy minden rendben lesz, nem voltam képes megszegni a szavam! Azt hittem nem lesz képes eddig elmenni!

—Akkor is el kellett volna mondanod  Felix!

— Lehet, hogy miattad fog meghalni!

—ELÉG LEGYEN MÁR!

Hangos gondolatoktól vállt zajossá az aprócska nappali. A fiúk szíve darabokra tört az igazság leple alatt, úgy érezték kiveszett belőlük egy jelentős darab. Reményvesztettek voltak és teljességgel kétségbeesettek.

Changbin volt az egyetlen, aki valamelyest higgadt maradt, agyát arra késztetve, hogy megoldást találjon a káosz zűrzavarára.

—Chan hyung bizonyára oda ment, ahol minden elkezdődött, úgyhogy ahelyett, hogy egymást hibáztatnánk, kapkodjuk magunkat, mert félő, hogy túl későn találunk megoldást az egészre.

Woojin megtörölte könnyáztatott szemeit, majd helyeslően bólintva felállt.

—Binnek igaza van. Nekünk kell megmentenünk egy tiszta lelket abból a pokolból, amely lassan egy éve tartja fogjul.