Utolsó szavak egyszerűen kikopnak majd, papírra vetett magányos betűk lesznek, melyeknek emléke fájó késként öli meg szíved törött darabjait. Egy év multán, mi az utolsó szavad Bang Chan?
𝙸 𝚕𝚒𝚟𝚎 𝚒𝚗 𝚝𝚑𝚒𝚜 𝚗𝚎𝚟𝚎𝚛-𝚎𝚗𝚍𝚒𝚗𝚐 𝚙𝚊𝚒𝚗...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
○Don't let this love die young○
Éjfél már jócskán elmúlt, a hold gyér fénye kínok között törte át magát a redőny résein keresztül, Bang Chan pedig izzadtan, a homlokára tapadt hajjal és a takaróját borító hideg verejtékkel próbált egyenletesen szuszogni és hamis álomba ringatózva pihenni, de nem ment neki.
Rémálmok gyötörték.
Tömérdek sötétség lepte el elméjét, amelyek gondolataiba ordítva vésték be magukat, ezzel pedig leláncolták Chant.
Mióta kiengedték a kórházból, azóta kísértik a fiú lelkét, nem hagyva szabadulni őt. De mindig ugyanazt álmodja.
Egy szobában van, melyet a kinti meleg napfény tölt meg világossággal. Nehezen kap levegőt, hiszen mindent tömérdek füst és láng borít. Az ajtót a vörösség tartja fogjul, mely kínzón kapaszkodva emészti fel a falapot, miközben az ausztrált gúnyos kacajjal fonja körbe.
A tűz tovább terjed az apró szobában, mígnem elér egy ágyhoz, ahol valaki békésen alszik, teljesen kizárva a rombadőlt valóságot.
Chan odakúszik az alvó fiúhoz, de hiába szólongatja, nem ébred fel. Hozzá akarna érni, hogy felkapja, de akárhányszor felé nyújtja kezeit, valami visszahúzza, egyenesen a lángok közé lökve az idősebbet.
Tehetetlen, hiszen a tűz egyre nagyobb, Chan pedig kezdi elveszteni a tudata feletti önkontrollt. A széndioxid megbélyegzi elméjét, könnyes szemekkel bámul az alvóra, majd összeesik, egyenesen a tűz pusztító és újjáalkotó egyvelegébe.
És felébred.
Zihálva ül fel a paplanjába kapaszkodva, majd újra és újra realizálja, hogy elbukott.
A csúf valóság pedig nevetve karolja át, hogy aztán szenvedéssel teli könnycseppjei újra végigszántsák arca minden szegletét, rázkódó vállal kapaszkodva az egyetlen olyan ténybe, amely a mélység felé taszigálja a kínok közt vergődő, reményvesztett fiatalt.
Álmomban is képtelen vagyok megmenteni téged, Jeongin.
