Let's call it hope

9. rész

Egész nap a reggeli beszélgetésen járt az agyam. A vacsora készen volt már csak rá vártam. Bármelyik pillanatban megérkezhetett. Hallottam, hogy lenyomja a kilincset és belép az ajtón. Hangosan köszöntöttem.
-Szia Ab... Bella?- Te meg mit akarsz?
-Lisa vagyok. Talán nem emlékszel?- hogy lehetne egy ilyen nevet elfelejteni?
-De, mit szeretnél?
-Oh vacsora? Milyen kedves. Nem tudtam, hogy ennyire jóban lettünk. Eszünk?
-Ez nem a te meglepetésed. Jó lenne ha vennél egy 180 fokos fordulatot és eltűnnél végre az életemből.
-Nem megy az ilyen könnyen.
-Ugyan miért nem?- lépett be a lakásba Abby két őrrel.
-Abby, Szia, rég láttalak. Hogy vagy?- kérdezte zavarodottan Bella.
-Jobban lennék, ha nem egy levegőt szívnánk. Ugye érted mire gondolok?- tette fel a kérdést más választási lehetőséget nem adva.
-Persze, már itt sem vagyok. Bocsánat, hogy zavartam.- Ő elmenni? Rossz vicc.
-Az őrök majd segítenek.- diadal ittas mosolya kiült arcára.- Szióka. Majd holnap meglátogatlak.- Abby hatására Bella kettesben hagyott minket. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam.
-Készítettem neked egy kis meglepetést, remélem ízleni fog.
-Köszönöm, de nekem most inkább valami máshoz lenne kedvem. Nem nézünk valamit a laptopodon?- a laptopomon? Nem az nem lehet. Bella azon figyel engem.
-Bent hagytam az irodában, de a tévében bekapcsolhatok valamit.
-Az jó lenne. Mindjárt jövök.- mondta és elindult a hálószoba felé. Percek múlva tért csak vissza. Mikor megláttam egyszerűen nem hittem a szememnek. Gyönyörű barna haját egy lófarokba fogta, így dekoltázsával már már farkas szemet tudtam nézni. Szemeivel egyenesen az enyémbe nézett és teljesen megbabonázott. Csodálatos volt.
-Na kész vagy vele?- zökkentett ki kérdésével a Paradicsomból.
-I-igen. Ez jó lesz?- mutattam a filmet a tévé képernyőjén.
-Tökéletes.- mondta és leült mellém a kanapéra. Egész este filmeket és sorozatokat néztünk, jókat beszélgettünk, kicsit úgy éreztem, minden rendben, minden olyan, mint régen. Azt akartam, hogy ez a pillanat sose érjen véget. Éreztem, hogy egyre közelebb és közelebb kerülünk egymáshoz. Fejét vállamnak döntötte. Fáradt voltam, de ha elalszom ennek az egésznek vége, így bírnom kellett. Kisebb-nagyobb időkre behunytam szemeimet, hogy csak a sötétséget lássam a fejembe és kiélvezhessem a pillanatot. Ám ez nem tartott sokáig, pár perc sem telt el és elnyomott az álom.
Ott álltam vele szemben, testét csak egy laza férfiing takarta, az enyém. Láttam teste minden porcikáját, csodálatos volt. Egyre csak közeledett felém. Kezeivel gyengéden szabadított meg pólómtól, majd ajkaink találkoztak és hosszú percekig ismerkedtek. Mikor más levegőnk fogytán volt szétrebbentünk és csak néztük egymást. Nem történt semmi és nem is tudtam mit csinálni. Lefagytam.
Majd gyorsan ki is olvadtam az ébresztő hallatán. Finom illatok csapták meg az orrom. Fel vettem köntösöm és elindultam a konyha felé. Belépve észleltem, hogy Abby reggelit készít.
-Jó reggelt!
-Jó reggelt!- mondta majd felém fordult.
-Ezt az inget már láttam valahol.- pontosabban a szekrényemben...
-Valóban?- kérdezte.- ne haragudj, a többi ruhám ki van mosva.
-Ugyan, nem gond.- enyhe de-ja-vu érzés fogott el e kép láttán. Pont mint az álmomban. Ez után vajon mi fog történni? Talán..? Nem az még korai lenne.
-Hallasz?
-Pe-persze, mond csak.
-Olvastad az újságot? Tegnap megöltek valakit. Azt hiszem Bellának hívták.
-Valóban? Micsoda véletlenek.- néztem szemébe, tudva, hogy valamit eltitkol előlem.
Mindenesetre egy hatalmas kő esett le a szívemről. Ami a legnagyobb gondot jelentette számomra, eltűnt, remélhetőleg most már végleg és nem élte ezt is túl ez a csótány.