2. - hotel

119 9 2
                                    

Írói szemszög:

Csodálatos este volt. A Nap már rég lement, az utcákon csönd honolt, csak elvetve járt pár autó a kihalt városban. A járda mellett világították meg a sötétséget az utcai lámpák, amiknek világos fénye körül parányi, zúgó bogarak köröztek megőrülve. A kellemes, tavaszi idő kezdett lehűlni, ahogyan az óra mutatói egyre későbbi időpontot mutattak. Teljesen kihalt volt minden az általában nyüzsgő kisvárosban, ebben az is közrejátszhatott, hogy elég későre járt és ilyenkor nem sokan merészkednek ki kényelmes otthonukból. Talán egy-két munkából hazaeső felnőtt, vagy a csendet élvező szerelmes pár járkált kint az esti órákban. Ahogy a kis városka belseje felé vettük az irányt, megsokszorozódott a forgalom és az emberek száma is, ez főként az egyetlen nagyobb hotel környékére volt igaz. Az építmény körül sok autó állt, a bejárat előtt időnként elhaladt egy-egy ember, esetleg a hotelből kiszaladó vendég. Egy elrejtettebb részen hátul egy hatalmas turnébusz foglalta a helyet, ami másnapra indulásra készen sorakozik. Ahogy beljebb haladtunk az épület belseje felé, észrevesszük a portán fáradtan álló 30 éveiben járó fiatal nőt, aki unottan nézte az előtte elterülő számítógépet. Mögötte kulcsok száza lógott csillogva, a porta mellett pedig egy hall terpeszkedett, tele díszes fotelekkel és kanapékkal. Egyetlenegy ülőalkalmatosságon pihent valaki, mégpedig az egyik fotelben éledezett egy újonnan érkezett vendég a csomagjaival, aki a takarításra várt. A porta másik irányában egy bár állt, ahol szintén kevés ember lézengett, talán csak pár megkeseredettebb férfi az italára várva. Kicsit arrébb egy csillogóan ezüst színű lifttel fel lehetett jutni a további emeletekre, de a mi utunk a második emelet volt, azon belül is a 41-es szoba. Ajtaja hatalmas sötétbarna faajtó volt, rajta az aranyszínű számot mutató táblácskával. A szobán belül láthattuk a kényelmes ágyba beleolvadó párocskánkat. Leondre Devries és Charlie Lenehan. Egymásba gabalyodva feküdtek a fehér takaró és a hozzá illő párnák között. Alig látszottak ki onnan, annyira el voltak veszve egymásban. Leondre a szerelme mellkasára hajtott fejjel figyelte Charlie összes mozdulatát, aki mosolyogva pillantott le a fiúra tengerkék szemeivel, majd egyik kezével elkezdte a haját simogatni a nála két évvel fiatalabb Leondre-nak. Édes jelenet volt, az biztos. Szobájukban csend uralkodott, egyetlen lámpa világított hatalmas ágyuk mellett. Leo nyugodtan hallgatta Charlie szívének eszeveszett dobogását, mire nagy mosoly terült szét ajkain. Hosszú lábaival átölelte barátja testét, majd fölé mászva nézett incselkedve a fiúra, aki egy mosollyal egyezett bele huncut társa terveibe. Senki se hitte volna hogy ez a fiatalnak kinéző fiú 18 éves és ilyen őrült ötletei vannak. Charlie megelégelve a lassúságot húzta mellkasára Leo-t, aki rázuhanva nyomott egy boldog csókot a fiú ajkaira. Mindenki tudja hogy egy kis ártalmatlan pusziból sosem marad csak egy puszi, ez most is így történt. Ebből a pusziból csók lett, nem is egy. Ezeket követte minden egyéb, amit már mindenki tud.
A hotel folyosói szintén kihaltak voltak, az ajtók résein csak a lámpák fényei szűrődtek ki. Csend honolt mindenhol, kivéve a bűvös második emeletet. Az itt megszálló vendégek már többször is reklamáltak a személyzet tagjainak, hogy egyes falak igen vékonyak, ezért néha áthallatszik pár hangosabb dolog. Az emeleten elindulva egyre beljebb ki lehetett hallani pár harsányabb beszélgetést, két szobából a tévé duruzsolt, egyes szobákban pedig horkoltak a vendégek. Ahhoz képest most a legzsúfoltabb emeletnek számított a második, hiszen majdnem az összes szoba ki volt véve, így a sok hang között elveszett az alig hallható kis nyöszörgések, amik mind a 41-es szobából szálltak ki. Néha megreccsent az ágy, esetleg egy-egy hangosabb nyögés szűrődött ki, de szerencséjükre nem volt észrevehető. Így ment ez az este éjfél körül a hotelben...

♡♡♡

Másnap amikor már a Nap ismét szépen bevilágította az eget, Leondre és Charlie a hotel halljában ültek, mellettük ezer féle bőrönd és táska. Gitár tokok, táskák, gurulós bőröndök, dobozok... Éppen készültek elhagyni a szállásukat, hiszen ismét turnén vannak és vár rájuk a következő helyszín. Mindketten ugyanazon a kis kanapén nyomorogtak, Charlie kezében egy telefonnal, Leondre pedig a körmét rágva nézte a nagy ablakokat, amiken keresztül kiláthatott a most már nyüzsgő belvárosra. Charls elrakta a telefonját és átkarolta szerelmét, hogy több figyelmet szentelhessen neki. Az éjszakájuk tökéletesen sikerült, bár mindketten elég fáradtak így, reggel hétkor. Leondre álmos pillantással nézett fel társára, aki mosolyogva csodálta barátja ismét dögös kinézetét. Legalábbis neki az volt. Leo egy sárga pulcsit viselt, lábán az agyonszaggatott fekete farmerja, a rongyosra hordott fehér cipője, haja kuszán ült édes fején. Puha bőrén látszott, ahogy megnyomta a párna gyűrődése, ez tette egésszé a fiút. Nyakán egy eltakart helyen színes nyom rejtőzködött, de a pulcsitól nem látszott, csak az tudta, aki ott volt vele tegnap éjszaka. Ez a személy pedig Charlie Lenehan. Akit mindenkinél jobban szeret...

CHARDRE  /one shots/Where stories live. Discover now