2. Fejezet - A kihalt város

7 0 0
                                    

Ahogy mentek az utakon, mindenütt összecsapódott autókat és elhunyt emberi testeket láttak. Egyelőre a robbanásnak nyomát még nem látták, viszont a következményét mindenhol.

- Figyeljetek, meg kell próbálnunk beletörődni a ténybe hogy egyedül maradtunk az egész világon. El kell gondolkoznunk azon, hogy milyen lehetőségeink vannak, hol tudnánk lakni...

- Egyáltalán nem biztos hogy mi vagyunk az utolsók! Lehetnek még rajtunk kívül mások is.

- James, neked úgy tűnik? Nézz már körbe ember! Fogd fel a tényeket, így könnyebb lesz elfogadni. Lecia, jól vagy?

- Továbbra sem tud megszólalni, még mindig nagyon sír. - felelte a felzaklatott lány helyett James.

- Nem bírok hátrafordulni most hozzátok, mert leköt a vezetés, de nyugodjatok meg. Minden rendben lesz! Megoldjuk, mint minden mást. - Úgy döntöttek elmennek a szüleik munkahelyére, reménykedve, hogy életben vannak, viszont a látvány ami fogadta őket, még inkább elvette minden reményük. Véres testek mindenhol, köztük szüleiké is. James és Lecia szinte egyszerre rogytak le és fakadtak sírva e szörnyű dolog láttán. Miután rá bírták venni magukat, hogy elmenjenek bárhová is, meg keresték Cody szüleit akik hasonlóan végezték. Mindezek után, elkezdtek áthajtani az államon, hátha találnak élő embereket. Az egész út síri csendben telt, mind halkan zokogtak. 

- Állj! Ne menj beljebb Cody! A végén még valami bajunk lesz ha közelebb merészkedünk a bombához. Még csak most robbant...
- Valahogy muszáj lesz felmérnünk a terepet. Ha valóban mi vagyunk az utolsó emberek az országban, nem sírdogálhatunk csak úgy! Talpra kell állnunk és kezdeni valamit.
- Ugyan mihez kezdhetnénk Cody? - Tette fel a kérdést James legjobb barátjának. Hangjából sugárzott a reményveszettség érzése. - Mi értelme így élni? Nem maradt élve egy szerettünk sem, sőt, senki sem.
- Szerintetek más országokban sincs élet? - Szólalt meg végre Lecia.
- Foglamam sincs. De muszáj lesz kiderítenünk. - Válaszolt kimérten Cody. Próbált higgadtságot mutatni, viszont korántsem volt olyan nyugodt, mint amilyennek próbált tűnni. Továbbra is próbálta elrejteni az aggodalmat az arcán, amit igazából érzett, ezért csak némán taposta tovább a gázpedált, és szörnyülködve nézett át a szélvédőn keresztül. Mindenütt fennforgás volt, bármerre néztek. 

- Pisilnem kell. - Hallatszódott Lecia hangja a hátsó ülésről, miközben fejét James vállára döntötte. Szemei teljesen ki voltak sírva, a két fiú hasonlóan érzett, viszont ők próbáltak higgadtak maradni, vagy legalább úgy kinézni.                                                                                                        - Mindjárt itt lesz egy benzinkút, az oktatónkkal erre szoktunk vezetni néha.                                             - Azt hittem még csak a kreszt kezdted el. - mondta meglepve Lecia.                                                            - Nekem valakivel ellentétben sikerült elsőre is, ezért már elkezdhettem a vezetés részét.                  - Fogd be... különben is, mit számít ez?                                                                                                                        - Hééé, nyugi, egyáltalán nem sértésként mondtam. Nem kell rögtön hisztizni.                                        - Pff, hiszitiz-                                                                                                                                                                            Elég legyen már! Elhiszem, hogy sok bennetek a feszültség, de ne egymáson vezessétek le, jó?  - Én csak egy viccnek szántam. De oké. Bocsi James. - Majd rálépett a gázpedálra és hajtottak is tovább. Amint megpillantotta a benzinkutat lefékezett, és begurult a parkolóba. Elég ferdén állt be, de hát tulajdonképpen a parkolásig még csak épphogy eljutottak az oktatójával, de hát mit is számított ez ebben a helyzetben? Nem voltak felkészülve mi fogja fogadni őket beérve a kis épületbe... A parkolóban három autó volt csak ugyan, sofőrjeik pedig nem ültek bent, így  nem tudták hol lesznek, bár pár másodpercen belül meg is pillantották őket a sorok közt és a pultnál. - Csak hozd a fürdő kulcsát. - Mondta James. - Te meg mit csinálsz?                                                            - Techikailag ez már senkié se, szóval szerintem vihetünk magunknak. - Fogott egy zacskó chipset a kezében.                                                                                                                                                                - És honnan vagy benne ennyire biztos hogy ez nem mérgező?                                                                       - Nem vagyok benne biztos, de a szaga jó, kinézetre jó, egyszer ki kell próbálnunk hogy ehetőek e a kaják, nemde?                                                                                                                                                                  - Ha most meghalsz, én kinyírlak! - Cody mosolyra húzta a száját, majd beleharapott a chipsbe.    - Hát, még élek. - Levettek még pár ételt a polcokról, többek között konzerveket, chipseket, csokikat és annyi vizet amennyi csak befért a csomagtartóba. Úgy gondolták nem ártana elmenniük egy rendes boltba sem, ahol bármit be tudnak szerezni. 

Lecia eközben elment a mosdóba, majd ahogy a tükörbe megtekintette saját magát kézmosás közben, egyszerűen összerogyott, és sírni kezdett. Mivel jó ideje nem ment már vissza, ezért James bement utána.                                                                                                                                                          - Felfogtad, hogy jelenleg csak mi vagyunk egymásnak? Senki más.                                                              - Még. Ne adjuk fel, holnap elmegyünk körbenézni az országon kívüli területekre is.                            - Hol fogunk lakni? Én biztos nem megyek haza ezek után! Költözzünk egy új házba?                          - Ez nem rossz ötlet. Egy teljesen újonnan épített ház, semmi emlékkel, tulajdonos nélkül, be is rendezhetjük ahogy csak akarjuk. Jó lesz ez, nyugi.                                                                                              - Taktikai okokból azt javaslom, hogy költözzünk egy plázába. Minden van ami kell. Tudjátok, van az a hatalmas pláza a városban. Van bútor üzlet, ágyakkal, élelmiszerboltok, ruhaboltok - még csak mosnunk se kell, minden napra új ruha - el tudunk szórakozni is...                                           - És mit gondolsz, hány ember tartózkodott a plázában a robbanáskor? Lenne mit takarítani... Különben is, egy bútorüzletben aludbi az ágyakon? Elment az eszed?                                                          - Mindig is ki akartam próbálni.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Feb 24, 2021 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Az utolsó ember a FöldönWhere stories live. Discover now