Awesome Mix könyvem folytatása.
Peter Quill és Indigo Orelli visszatérnek, és most még az előzőnél is nagyobb bajba keverik magukat. A baj forrása pedig egy bébi, és egy rugdalózót viselő srác.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■
Ashton Quill szemszöge
Földbegyökerezett lábakkal bámultam arra a pontra, ahol az anyám alig pár perce eltűnt. Jobban mondva inkább elrabolták. Én pedig semmit nem tettem az ügy érdekében, hogy megmentsem.
Soha nem voltam az a sírós fajta, ugyanis úgy tartottam ha valaki meglátja a könnyeimet akkor csak egy plusz okot adok az illetőnek, hogy gúnyolódni tudjon rajtam. Ám most ahogy egymagamban álltam egy szétzúzott bolygó gyomrában, hatalmasokat kellett nyelnem, hogy a könnyeimet tudjam visszaszívni.
Az egész kialakult helyzetről csakis én tehettem! És esélyem sincs helyrehozni, ugyanis Davin kívül senki más nem tudta, hogy hova jöttem. Bárcsak egyszer az életben ne akartam volna hősködni.
Davi. Az az alattomos kis dög! Csakis azért hoztam magammal mert reménykedtem benne, hogy segít ha szükségem van rá. Gondolnom kellett volna arra, hogy meghunyászkodva tovább áll, és többé vissza sem néz. Rohadtul szükségem lett volna a segítségére. Akkor talán az anyám még mindig itt lenne mellettem.
Amúgy is, mit akart az a két nő pont az én anyámtól? Miért én voltam a csali? Milyen múltja van Anyának a két idegennel? Ami a legrosszabb, hogy ezekre a kérdésekre csakis az apámtól kaphatok választ. De mégis, hogy álljak ezek után a szeme elé? Akkor be fog kellenem azt is vallani, hogy rendszeresen elszöktem a hajóról, mikor ők nem voltak ott. Meg azt is, hogy szövetséget kötöttem egy Davi nevű űrlénnyel, akinek ráadásul a családja a híres sakari Nagymestert szolgálja. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy megfogadtam egy idegen nő tanácsát, aki arra biztatott, hogy jöjjek el a Tudástérre, ahol megtalálhatom a hőn vágyott sokkoló botomat. A jó hír az, hogy a bot megvan, Anya viszont nincs. És minden bizonnyal egyedül meg sem fogom tudni őt találni, ugyanis akár mennyire menő banditának tartom magam, van még hova fejlődnöm.
A Milánóval kezdtem el szemezni. Röpke pár pillanatra átfutott az agyamon, hogy újra helyet foglalok a pilótaszékbe, és visszamegyek Apámékért. Ha normálisan gondolkodó aggyal lettem volna megáldva, akkor biztos, hogy jól döntöttem volna.
Ám valójában rohadt gyáva voltam. A szüleim lehet, hogy imádtak, de most megeshet, hogy egy kicsit túl messzire mentem. Rohadtul harcolnom kellett volna a Gamora nevezetű nővel, hogy valahogy megakadályozzam azt, hogy elvigyék Anyát. Én mégsem ezt tettem. Ha Yondu látta volna az egész jelenetet, még azt is letagadta volna, hogy ismer. Apa szemében pedig többé nem lettem volna bandita.
