/Jungkook szemszöge/
Thank you Army. Today was so much fun. I always glad to see you guys. I love you! See you next time! - Nah talán sikerült memorizálnom. Sajnos nem vagyok olyan jó angolból, ezért muszáj gyakorolnom, ha van egy kis szabadidőm, hogy én is úgy tudjak majd kommunikálni a külföldi rajongókkal gondolkodás nélkül, mint Namjoon. Azért valljuk be, elég menő. Minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt is tökéletesíteni tudjam. Bár ezen kívül még azért akad tennivalóm a gyakornoki idő alatt pl.: csiszolni az énektudásomat, finomítani a táncmozdulataimat. Napról napra egyre izgatottabb vagyok, ahogy közeledik a debütálásunk napja. Addigra tökéletesnek kell lennem.
Ha belegondolok, már most mennyi mindenen mentünk keresztül a fiúkkal. Úgy érzem tényleg egy összetartó csapat leszünk, akik a végsőkig kitartanak egymás mellett. Azután, az eset után bebizonyították, hogy mit is jelent az igaz barátság. Nem tudom mi lett volna, ha ők nem lettek volna velem abban a helyzetben.
Idő közben, amíg ezen elmélkedtem, egy számomra feltűnően csinos lány lépett be a kávézóba, aki egyből felkeltette az érdeklődésemet. Bátortalanul a pulthoz sétált, mintha tartana valamitől vagy valakitől. Furcsa, pedig kinézetre vagány lánynak tűnik. Ahogy hallottam egy caramellás macchiatót kért. Én is ezt rendeltem, ugyanis ez a kedvencem. Pompás hatást idéz elő a caramel és a kávé együttes ízvilága. Bárcsak én is megtalálnám azt a személyt, akivel ilyen tökéletes a harmónia. Szeretném, ha az én életem is oly édes lenne, mint egy caramellás macchiato.
Szemeimet még mindig nem tudtam levenni a lányról. Pillantásaink néha összeakadnak mintha észrevette volna, hogy figyelem. Pedig próbáltam nem feltűnően nézni, nehogy azt higgye, hogy csapom neki a szelet. Régebben sokat flörtöltem lányokkal, de most már valami másra vágynék, valami komolyabbra, nem pedig egyszerű kalandokra.
Kicsit szomorúnak tűnik. Lehet lemondták a találkozóját vagy talán a barátja szakított vele. Bár nem tudom, hogy van e neki.... mondjuk elég csinos lány. Miért ne lenne?
Na, tessék. Gondolom, már hívja is. Azt hittem felvidul majd egy kicsit, de hangulata nem változik. Viszont amint leteszi a telefont, már pakol is, és egy szempillantás alatt kiviharzik.
Nem tudom milyen okból vezérelve, de én is sietve szedem össze cuccaimat és hagyom el a kávézót.
Várjunk csak....ezt most miért csináltam ilyen hirtelen? Kit érdekel ez az ismeretlen lány? Ahhh Kookie, de hülye vagy. Na, mindegy igazából már úgy is lassan el kellett volna indulnom, úgyhogy nem a lány miatt jöttem ki...khm...khm...
De vajon merre megy? Fél szemmel azért mégiscsak próbáltam követni. Bevallom kicsit jobban megszemléltem és szó mi szó, nagyon formás és nőies alakja van, amit én kifejezetten kedvelek. Nehezen tudom levenni róla tekintetemet.
Na de most már tényleg elég Kookie..nem szeretnék tovább kalandozni . Még a végén problémáim adódnak, aminek nem igazán örülnék itt az utca közepén...egyébként is indulnom kell már a próbára.
Láttam, hogy a lány megáll a zebra előtt karba tett kézzel. Kicsit idegesnek tűnt, majd nem sokkal később én is odaértem. Ejjjha..közelebbről még szebb. Hirtelen rám pillantott azzal az elbűvölő szemeivel. Csak néztem a szemeibe, de egy szó se jött ki a számon.
-Ahh szerintem nem működik a jelző lámpa pedig már vagy 10x megnyomtam a gombot - mondta idegesen
Hirtelen lefagytam. Most hozzám szólt?? Körülnéztem és nem láttam mást rajtunk kívül.
-Ja...ahaa...izé..lehet hogy akkor tényleg nem működik - dadogtam.
Ajjj bazdmeg Kookie. Mi van veled? Mit nyögdécselsz itt, mint egy szerencsétlen. Máskor, ha egy lány van a közeledben tök laza vagy, most meg, mintha beakadt volna a lemez.
Észrevettem, hogy elmosolyodik. Ez nagyon gáz. Istenem, de ciki vagyok.
-Így sose fogunk átjutni - remegett meg hangja.
Mire válaszolni tudtam volna, addigra nagyot sóhajtva lenézett a földre. Mintha könnyek gyűltek volna szemeibe.
-Akkor én megyek. Szia! - mondta csalódottan.
Reagálni már nem tudok, és csak nézem, ahogy elsiet mellettem könnyes szemekkel.
Ez érdekes..... Vajon miért tört rá a sírás? Mondjuk már a kávézóban is nagyon letörtnek tűnt. Azt hiszem, a pontos okát sose fogom megtudni.
Amint visszafordultam a zebra irányába a jelzőlámpa átváltott zöldre. Szólni akartam volna a lánynak, hátha még a közelben van, de mire visszafordultam már nem láttam sehol.
Sziasztok!
Köszönöm a ⭐-ot !! ❤
ESTÁS LEYENDO
Nem minden az, aminek látszik /BEFEJEZETT/
FanfictionA történetet négy szereplő szemszögéből olvashatjuk. Céljuk ugyan az, megszerezni a hőn áhított szerelmüket. Viszont mindenkinek vannak titkai.... Vajon, hogy fog alakulni ez a szerelmi négyszög? Kik fognak megbántódni és kik találnak majd egymásra...
