-Hát...öhm...figyeljetek, felhívjuk minden rokonotokat, hogy esetleg befogadnának-e. Ha esetleg senki nem tudna, akkor valahogy hazamentek Magyarországra és nevelőszülőkhöz kerültök- mondta zavartan- Egyéb kérdés?
-Bocsánat, de itt csak ön beszél Magyarul?- kérdeztem félénken, nem is tudom miért, pedig Tomi nagyon kedves volt.
-Nyugottan tegezzetek! Igen, csak én beszélek Magyarul, ezért is az én kezeimbe adtak titeket- mondta kedvesen.
-És öhm...Tomi, hogy jutunk vissza Magyarországra?- kérdezte ezúttal Roxi, akin szintén látszott a félénkség.
-Hát igazából én se tudom, de ne feledd hercegnő, hogy ez csak, akkor történik meg, ha esetleg a rokonaitok nem fogadnának be- Roxin látszott, hogy tetszik neki az, amikor Tomi hercegnőnek nevezte. Ez onnan derült ki, hogy egy nagy mosolyt villantott és el is pirult.
-Egyéb kérdés?- kérdezte Tomi.
Mivel senki nem felelt és eléggé kínos volt, kérdésen gondolkodtam. Persze most semmi nem jutott az eszembe. Bezzeg máskor, amikor már nincs rá lehetőség, akkor aztán több száz kérdésem van.
-Hát jó, akkor kérlek titeket gyertek velem. Látom megsérültetek, így jobban tesszük, ha sietünk az orvosokhoz!- mondta sietve a megmentőnk.
Egyikünk se szólt, csak haladtunk Tomi után, miközben az elénk táruló, borzasztó látványt bámultuk. Mentősök és tűzoltósok sietve vitték a holtesteket, és oltották a tüzet. Belém hasított a gondolat: Nem élnek a szüleink, egy másik országban vagyunk, és nem ismerünk senkit. Kitört belőlem a zokogás, de Roxi sem bírta tovább. Tomi lelassított, majd átfogta a vállunkat gondoskodó kezével.
-Nyugi, minden rendben lesz. Lélegezzetek nagyokat és tartsatok ki! Mindjárt ott vagyunk.- Mondta nyugtató hangon.
Magamban azt ordítottam: Hogy lehetne minden rendben? Most hullott darabokra az életünk!
YOU ARE READING
Megírva
AdventureA 15 éves Clary Spanyolországba utazik családjával, de sajnos van egy bökkenő. A gép lezuhan. Csak Clary és a 13 éves testvére, Roxi élik túl.
