Különleges csábító [♡✿Csj ff.✿♡] LASSAN FRISSÜL

Nem minden kezdet könnyű

- Violet! Hahó! Hol vagy, Violet?! - hallottam Ken hangját. Na mi van? Rájött a tízperc, vagy miért kiabál ilyen hangosan?
- Itt vagyok! - feleltem.
- Hál' istennek, hogy végre megtaláltalak! Hol voltál? - leült mellém a lépcsőre.
- Itt. Miért? - próbáltam kerülni a tekintetét.
- Nem, az órán hol voltál? Mert, hogy nem Viola mellett, az biztos. - váltott szigorúra a hangja.
- Bocsi, megígérem, hogy nem lógok többet. - néztem rá.
- Rendben, csak nem akarom, hogy kicsapjanak innen. - enyhült meg. - Holnap hazajön az apám, alig várom. Már legalább négy hónapja nem láttam. - váltott témát nagy örömömre. Semmi kedvem nem volt arról mesélni, hogy hol is voltam igazából.
- Na, örülök neki. Akkor gondolom nem megyünk sehova péntek este.
- Sajnos nem. Bocsi...
- Semmi baj. Majd behozom a lemaradásaimat... - mosolyogtam rá, majd felálltam. - Ideje lenne indulni, nem gondolod? Az igazgatónő helyettesít, szóval nem akarok késni. Ki tudja, mire képes azzal a sok irattal, amit folyton a kezében tartogat. Mintha az is egy külön testrésze lenne. - forgattam a szemem. Ken halkan nevetett és elindultunk az órára. Az osztály előtt Iris megállított.
- Violet, el tudnál velem jönni egy kicsit? - kérdezte halkan, de udvariasan.
- Persze, hova?
- A kertész klubba. Adódott egy kis probléma... - biccentettem és követtem. Az udvaron találkoztunk Castiellel, de csak odaintettem neki és mentünk is tovább. A klubban négy lány várt ránk. Kim, Viola, Melody és Carlát is megláttam az üvegház mögött.
- Ööö... Mi a baj? - kérdeztem kicsit habozva, de senki sem felelt. Kezdett kényelmetlen lenni a helyzet. Egy pár perc után Melody megszólalt.
- Te ismered egyáltalán Nathanielt? - lépett előre indulatosan, a hangja megremegett. Jaj, a tegnapiakat el is felejtettem!
- Igen. - próbáltam megőrizni a hidegvérem.
- De honnan?! - Melody hangja sírósra váltott.
- Régi barátok vagyunk. - sóhajtottam.
- Láttalak titeket tegnap. Nem hiszem, hogy megbocsátok neked vagy neki ezek után. Persze, csak barátok, mi? - megragadta Violát és elszaladt. Iris lehangoltan ingatta a fejét és utánuk ment.
- Kim? - néztem rá, hátha ő meghallgat, de elfordult és elindult.
- Melodyt több ideje ismerem, sajnálom, de egyelőre nem szeretném hallani a te verziód. Melody nem szokott hazudni. - mondta még, de rám se nézett. Nem értem... Semmit sem értek. Valaki a vállamra tette a kezét, ijedtemben összerezzentem.
- Én szívesen meghallgatlak. - mosolygott Carla. El is felejtettem, hogy itt volt.
- Úgysem hiszel nekem. Amúgy is, rögtön csengetnek, mindegy. - ökölbe szorítottam a kezem és otthagytam. Nem is értem, miért. Olyan őszintének tűnt, de nekem semmi kedvem nem volt beszélni. Levágtam magam Viola mellé és a padra feküdtem.
- Nicsak, valaki bevágta a durcát! - szinte láttam magam előtt Castiel kicsit gúnyos, kicsit kárörvendő, kicsit pedig aggódó arcát.
- Most nem alkalmas Castiel, légyszi ne. - nyöszörögtem. Miért húzta fel magát ennyire Melody? Csak megöleltem Nathanielt, nem nagy dolog. Vagyis nem annyira, hogy mindenkit rám haragítson. Még ha szereti is a DÖK elnököt, amit aztán tényleg nem tagadhat, mi baja van velem? Az órák után muszáj beszélnem vele és a többiekkel is. Vagy csak hagyom őket és elmegyek Amberékkel valahova. Gondolataimból az igazgatónő zökkentett ki.
- Jó napot gyerekek! Mivel nem tudom, hogy hol tartanak a tananyaggal, mindenki elfoglalhatja magát. - mondta, aztán leült és elkezdte rendezgetni a papírjait. Hihetetlen, hogy mennyit tud babrálni velük. Körbe hordoztam a tekintetem az osztályon. Sokan átültek, köztük Viola és Castiel is. Charlotte felém integetett, hogy menjek oda hozzájuk, de megráztam a fejem. Most nem akarok beszélgetni, mert biztos az lenne a vége, hogy elkezdek panaszkodni és szidom Melodyt, pedig nem csinált semmit. Vagyis semmi nagyot. Nem akarom túlreagálni.
- Szia... - motyogta Carla.
- Igen? - néztem a szemébe.
- Szeretnék beszélni veled.
- Jaj - sóhajtottam - , mi lenne az?
- Hallottam, amikor a lányok beszéltek. Lehet, hogy tényleg félreértett Melody. Nagy embere ő annak, hogy bebeszéli magának a rossz dolgokat. Szóval elmondhatom az ő verzióját?
- Igen, köszi...
- Tegnap egész nap rajta lógtál, egy csomószor látott téged Nathaniellel, ráadásul úgy szólítottad, hogy „Nath”. Eddig még el is lehet hinni, hogy barátok vagytok, de azt is mondta, hogy látott titeket smárolni a DÖK-ös teremben. Ja, hozzájár az is, hogy már sokan próbáltuk Nathnak nevezni, de mindenkivel közölte, hogy nem szereti, ha így hívják. Aztán látott titeket sétálni kéz a kézben. - fejezte be a mondandóját.
- Mi nem smároltunk... És nem sétáltunk... De ha mégis csináltuk volna, mi baja lenne vele?
- Hát... Egy kis háttérsztorit érdemes tudnod, hogy megértsd.
- Csupa fül vagyok. - kezdtem belelendülni. Szeretem a sztorizásokat.
- Melody már az első évben beleszeretett Nathanielbe, de ő elég hamar közölte vele, hogy nem viszonozza az érzéseit. - Carla úgy beszélt, mintha csak egy könyvből olvasná fel. - Ezután Melody sokáig utána járt, hogy kiderítse, van-e barátnője, de semmi nyomot nem talált, csak azt látta, hogy Nathaniel sokszor megy a postára, olyan tipikus zöld borítékokkal, amibe azokat a nagyon hosszú szöveget szokták írni. Szóval rákérdezett, hogy hova küldi őket, de mint kiderült, csak a szüleinek segített. Szóval egy kis buli alkalmával azt is megkérdezte, hogy szerelmes-e valakibe, de a válasz nem volt. Na igen... Most egy nagyobb ugrás az időben, még most év elején, Melody ígéretet tetetett Nathaniellel, hogy valamikor járni fognak. - bumm! Ez a mondat szó szerint megütött.
- Megismételnéd, kérlek? - suttogtam.
- Szerintem jól hallotad... Ígéretet tetetett vele. A körülményeket nem tudom, de szerintem tök részegek lehettek, mert ez egy óriási hülyeség.
- Uhh... - megtámasztottam a kezemmel a fejem. Nem gondoltam, hogy Melody, az az ártalmatlannak tűnő lány, ilyenekre képes. Carla gyorsan folytatta a beszámolót, mert közelített az óra vége.
- Aztán meg valószínűleg téged is hallott tegnap, tudod... Amikor Kennel beszélgettél. - egy gyors pillantást vetett a földre.
- Igen, tudom...
- Nagyon rosszul viseli, ha valaki megszegi az ígéretét. Mindig becsületességre tanították, tehát nem is csodálom...
- Hú. - ennyit bírtam kinyögni. - És a többiek?
- Nem tudom. Lehet, nekik mást is mondott, én kicsit későn értem oda. - amint befejezte a mondatot, megszólalt a csengő.
- Köszi szépen, most meg kell keresnem valakit! - gyorsan felpattantam és kicsörtettem a teremből. Ahogy a folyosón bolyongtam, szembe találkoztam Lisanderrel és Melodyval. Azzal a két emberrel, akikkel most a legkevésbé sem akartam beszélni.
- Violet! Szia, mentem a lépcsőhöz, de nem találtalak! Hol voltál? - Lisander a megszokottnál jóval hangosabb volt.
- Ja, bocs, de a lányok meg akartak beszélni velem valamit. - próbáltam tartózkodó választ adni.
- Értem. Jobban vagy? Ne menjünk el a gyengélkedőbe? - pont ezt akartam megúszni. Úgy látszik, nem sikerült.
- Neem, már teljesen jól vagyok, semmi bajom. - mosolyt erőltettem az arcomra. - Jut eszembe... Nem láttad valahol Nathanielt? - teljesen elfeledkeztem róla, hogy Melody is ott van, de egy pofonnal tisztázta a helyzetet, majd gyorsan elment.
- Ez mi volt? - Lisander kicsit lefagyott, rám pedig megint rám jött a szédülés.

- Igen, úgy, emeld a lábát még egyszer, és le. Most fel... És le... - az elmosódott hangok visszhangként csengtek a fülemben. A sötétségből hirtelen fényes pontok jelentek meg, egyre több. Az előttem megjelenő képtől lefagytam. Lisander a lábaimat fogta két kezébe, mögötte az iskolaorvos szemüveges arca világított, a bal oldalamon Castiel és Nath, a jobbon pedig Ken és Carla ücsörgött, mindenki aggódva figyelt.
- Felébredt! - pattant fel az egyetlen lány. Castiel nevetni kezdett, valószínűleg, mert meglátta az arckifejezésem, Ken felsóhajtott, Nathaniel szerényen mosolygott, az orvos összeráncolta a homlokát és elkezdett kotorászni egy szekrényben, Lisander pedig elvörösödött és ledobta a lábaimat, mire Castiel csak még hangosabban nevetett, én meg meg se bírtam szólalni, csak néztem hol ezt, hol azt és próbáltam nem elaludni.