Különleges csábító [♡✿Csj ff.✿♡] LASSAN FRISSÜL

Háttér sztori [Nathaniel & Amber]

{12 évvel ezelőtt}
- Kész vagy kincsem? - kérdezte mama.
- Rögtön! - kiáltottam vissza, felkaptam a macskás kistáskám és kiszaladtam a kocsihoz.
- Szállj be hátra, a mama is mindjárt készen lesz. - mosolyogta papa. Kinyitottam az ajtót, Pauline néni pedig segített bekötni az övet. Az út alatt a dadusommal beszélgettünk, a szüleim pedig valami pénzszerzési stratégiát beszéltek meg. A partra érve kiugrottam az autóból és a sós tenger felé rohantam. Egy pár perc lábáztatás után megkerestük a szállodát, és berendezkedtünk. Aznap már nem mentünk ki többet, csak a vacsorázni, de azt is odabent kaptuk... Két családnak jutott egy asztal, de a szüleim ragaszkodtak ahoz, hogy olyan helyre üljünk, ahol nincs senki más. Az ebédlő lassan megtelt, a családok, gyerekek, felnőttek ismerkedtek egymással, csak a mi asztalunknál volt síri csend. Aztán valami vagyis valaki magára terelte a figyelmem. Egy szőke velem kb. egyidős fiú hisztizett az ajtóban. Úgy visított, mint egy malac a disznóvágáson. Nagy érdeklődéssel figyeltem a műsorát, szórakoztatott, hogy ennyire nem érdekli, hogy az idegenek mit gondolnak róla. Idő közben már csak nálunk volt öt szabad hely, szóval ez a fura család mi mellénk ült. Én már rég befejeztem a kajálást, mikor a felnőttek végeztek az első fogással. Szerencsére a másik két gyerek is gyorsan meglett, így elengedtek minket, hogy a gyerekfelvigyázóban tombolhassunk.
- Amber vagyok! - ragyogott a lány - Ő meg itt az ikertestvérem, Nathaniel, de én csak bátyónak hívom... Elég nehéz alak. - tette hozzá csendesebben- Leszünk legjobb barátok? - kérdezte végül.
- Aha, én Violet vagyok... És pont jól jönne egy pár barát, mert otthon nem foglalkoznak velem a többiek. - erre Nathaniel is felfigyelt.
- Komoly? Miért? - kérdezte.
- Mert csak vészhelyzetben megyek oviba, amúgy meg otthon kuksolok!
- De igazságtalan! De mostmár vannak barátaid, szóval fel a fejjel! - bátorított a fiú - Találjunk ki egy csapatnevet!
- Ó, én abban jó vagyok! - kiáltottam.
- Én is! - mondta Amber.
- Csak betűrímnek kell lennie, ami illik hármunkra! - fejeztük be egyszerre.
- Ti ezt honnan tudjátok? - húzta fel a szemöldökét Nathaniel.
- A Miau Macskák és Kis Kacskákból, tudod, a sorozat, ami mindig szombaton megy a tévében! - válaszoltam.
- Ja, az tiszta béna! De úgy is csak nekem van annyi eszem, hogy egy ilyet kitaláljak, szóval legyünk mi a szőkék széke! - ebbe Amberrel rögtön bele is egyeztünk. Az egész hetet velük töltöttem, és olyan közeli barátok lettünk, hogy egy versikét is költöttünk együtt:

Örülök, hogy örülsz,
Gyere csak, ölelj meg!
Hogyha engem kerülsz,
Az ördög vigyen el!

Pár vita azért mindig közbejött, Nath néha meghúzta a hajunk, vagy csak lerombolta a homok várunk, de később mindig bocsánatot kért és olyan aranyos arcot vágott, hogy nem lehetett nem megbocsátani neki. Hamar eljött a búcsú ideje, utoljára megöleltük egymást, elmondtuk a versünket és beszálltunk a családjaink bellé a kocsiba. Az ablakból még sokáig integettünk egymásnak, de kiderült, hogy egy darabon még ugyan azon az úton megyünk, ezért lehúztuk az ablakaink, és amíg a két kocsi egymás mellett haladt, beszélgettünk.

{3 évvel később}
Egy pár perce beszéltünk Amberékkel, azt mondták, hogy jól megy az iskola. Nath még mindig elég szemtelen, de én azért szeretem. Úgy döntöttünk, hogy áttérünk a levél írásra. Ez szerintem marha jó ötlet, mert holnap leszek hét éves és majd kérek levélpapírt, tollat, bélyegeket és borítékot a szülinapomra.

{4 évvel később}
Nathaniel felhívott. Nem értettem, hogy miért, mert már egy éve nem beszéltünk. Felvettem a telefont.
- Haló? - szóltam bele.
- Szia Violet! Képzeld, itt vagyok az egyetem előtt. Lejöttem busszal, gyere ki hozzám, de kérlek egyedül! - hadarta gyorsan, aztán letette. A kis, rózsaszín gombos telefonom a zsebembe süllyesztettem, felkaptam a cipőm és egy szó nélkül elmentem az egyetem elé. Nagyon hiányzott már Nathaniel, de Amber is, szóval egyértelmű volt, hogy kimegyek hozzá. Egy padon üldögélt, mikor meglátott gyorsan felpattant és hozzám szaladt.
- Nagyon hiányoztál! - öleltem meg.
- Hát még te nekem! - kézen fogva elindultunk egy sétára - Vannak már új barátaid?
- Igen, van egy legjobb barátom, Ken. Tavaly jött a suliba és nagyon kiközösítették, ezért otthagyram a barátnőimet és odamentem hozzá, meg van egy másik haverom is, akivel folyton összefutunk, nemrég még szerelmes voltam belé, de egy hete elutasított, szóval továbbra is csak barátok vagyunk. - magyaráztam - A lányokkal is egész jól kijövünk, fagyizni járunk, vagy néha moziba is, de az időm nagy részét a tanulással és Kennel töltöm.
- Ja, én is... Mármint a tanulással, mert nem ismerem Kent. - nevetett.
- De cukin nevetsz! - jegyeztem meg, mire gyorsan elhallgatott.
- Igen, amiért jöttem, az igazából annyi, hogy folyton te jársz a fejemben... Mindig nagyon kedves voltál és megbocsátottál, amikor rosszat tettem veletek.
- Ez csak természetes, hiszen barátok vagyunk! - böktem oldalba.
- Én nem akarok csak a barátod lenni. Szerelmes vagyok beléd, Violet! Nem tudok nem rád gondolni... Mit mondasz? - megálltam.
- Ezt komolyan mondod? - bizonytalanodtam el.
- Igen, tudom, hogy fiatalok vagyunk, de hidd el, örökké szeretni foglak!
- Fiatalok vagyunk, de én is szeretni foglak téged. Ha nem is örökké, de azért egy hosszú ideig. - mondtam csendesen, aztán megkaptam életem első pusziját egy fiútól.

- Megígérem, hogy soha nem fogok veled szakítani. Oké? - kérdezte, mielőtt felszállt volna a buszra.
- Oké. - tudtam, hogy ez nem fog jól végződni, de új volt még ez a dolog és tetszett. Onnantól kezdve gyakrabban SMS-eztünk, vagy hívtuk egymást, de senkinek se beszéltünk erről az egészről, még a legjobb barátainknak sem. Ambernek sem, ez pedig elég nehéz, mert ő a legjobb lány barátom és elvileg én is neki, az egyik legobb. Ez tök cuki. Gyerekkori barátság, ami egész sokáig tart.

{3 évvel később}
Éppen egy házi feladatot csináltam, mikor jött egy új értesítésem. Gyorsan feloldottam a telóm és megnyitottam a messengert.
Új engedély kérések: (1)
Na, ilyen is ritkán van, hogy valami ismeretlen fickó rámír... Megnyitottam az üzenetet és ijedtemben majdnem hátra estem a székkel.

Nathaniel: Szia! Bocs a zavarásért, csak úgy unalkozok! Mi újság? (Nekem kicsit bűntudatom van😔)

Violet: Szia, nem zavarsz, éppen a matek házim oldogatom, de nem nagyon megy.😅

Nathaniel: Segítsek? Amúgy bocsánatot akarok kérni, elég béna voltam mostanában...

Violet: Ha lehet, inkább kerüljük ezt a témát. És igen, a segítséged jól jönne, egy pillanat és felhívlak!

A házit együtt gyorsan megcsináltuk így még egy kis reményt is csöpögtetett belém, hogy nem utál engem, sőt, barátok lehetünk vagyis vagyunk. Csak az a béna ígérete, az nem hagy nyugodni sosem... Ismerem őt, tudom, hogy utálja megszegni a szavát, de ha nem teszi, akkor vagy hozzá kell majd mennem, vagy örök szingli leszek, mert ha valaki azt állítja, hogy a barátnője vagyok és én is úgy gondolom, akkor amíg az egyikőnk nem mondja, hogy szakítsunk, addig én hűségesen várok. Nem is értem, hogy miért, de egyszerűen csak ilyen vagyok...