Tétmeccs /Pál Utcai Fiúk FanFiction/

Kilencedik Fejezet

Geréb láthatólag lezárta a mesélést, mire Áts Feri elégedetten bólintott. Halkan kérdezgette még egy ideig a fiút, mintha sejtette volna, hogy valaki kihallgatja őket.
-Most pedig hazamegyünk. -állt fel a vezért, miután befejezte a Gerébbel való diskurálást. Kiadott még pár parancsot, ám a falevelek zörgésétől nem hallottam semmit. Az összes vörösinges eltűnt, a szigeten már a lépteik zaját se lehetett észlelni. Hirtelen egy magas fiú ugrott ki az egyik bokor mögül, majd a sziget közepén álló, magas fához rohant. Rátűzte a kis cetlit, majd némi gondolkozás után elfújta az egyik farönkön maradt lámpást. Gyorsan visszarohant Nemecsekért, majd mind a ketten, rohanva mellém értek.
-Fuss utánunk! -utasított Boka, mire én azonnal a nyomukba eredtem. Csónakos amint megpillantott minket, nekiállt előkészíteni a csónakot, ám az orra megakadt a sziget szélében. Négyen taszítottuk a járművet, mire sikerült megfelelő pozícióba helyeznünk. Ekkor már a sziget felől halk zajok hallatszódtak, minden bizonnyal visszatértek a vörösingesek.
-Itt járt valaki! Utánuk! -üvöltötte Áts Feri, hangjából tisztán kivehető volt a temérdek düh.
-Csónakkal jöttek!- kiáltotta el magát a fiatalabbik Pásztor, mire mi kétségbe esetten próbáltunk minél előbb a partra jutni.
-Wendauer fel a fára!- parancsolgatott az ideges vezérük. Időközben mi elértünk a partra, és tanácstalanul meredtünk Bokára.
-Most értek partot!- zengett a fán gubbasztó, őrszem jelentése. Erre Boka intett nekünk, majd rohanni kezdett.
-Ha utolérnek, végünk. -lihegte futás közben a vezér. -Sokkal többen vannak mint mi. Csúnya lenne az összecsapás. -gyorsított rá a tempóra, biztos ami biztos. Nemecsek remegő kezekkel, és ijedt tekintettel futott mellettem, Csónakos pedig elszántan felzárkózott Boka mellé.
-Az üvegházba! -kiáltott nekünk a vezérünk, pont annyira hangosan, hogy csak mi halljuk az utasításokat. Az üvegház tele volt különböző, ritka növényekkel. Középen volt egy aranyhalas tó, amellett egy pad és pár polc. A meleg pára folyamatosan csöpögött a tetőről, és a sok virág erős szaga fullasztóan tömény volt. Csendben füleltünk, ám semmi nem utalt arra, hogy lelepleződött volna a búvóhelyünk. Néhány perc múlva, feloldódva nekiálltunk körbenézni, már amennyire a sötétben képesek voltunk rá. Csónakos megbotlott egy polcba, én pedig majdnem elcsúsztam egy pocsolyán.
-Majd én világítok!- jelentette ki vidáman Nemecsek, ám mielőtt megállíthattunk volna, beteljesítette az ígéretét. A fény egy pillanatra villant csak fel, ugyanis Boka résen volt, és kiütötte a szőke kezéből a gyújtót.
-Elfelejtetted, hogy üvegházban vagy?- mordult rá idegesen Csónakos.
-Most biztos hogy észrevettek minket...-mérgelődött tovább, és a távoli zajokból ítélve, sajnos igaza volt.
-Bújjatok el!- parancsolt ránk Boka, mire Csónakos behasalt egy polc alá, Nemecsek pedig belemerült a halastóba. Én tanácstalanul álltam, beletörődve, hogy lebukok, ám Boka egy gyors mozdulattal maga mellé rántott, az ajtó mögé. Jobb lehetőség nem révén, szorosan tartott, egyik kezét a számon tartva, ugyanis tudta jól, hogy jó szokásom sikítani ha megijedek. Az ajtó hirtelen kinyílt, és belépett rajta Áts Feri és a társasága. Hála a náluk lévő lámpásnak, pont úgy esett a fény az ajtóra, hogy nem láthatott meg minket.
-Nézzétek át az egészet!- hangzott el a vörösingesek vezérének parancsa, mire mindannyian elkezdték átkutatni a helyiséget. Éppen az a polc jött volna, ahol Csónakos hasalt, amikor az egyik megszólalt.
-Már régen kifutottak innen.-sóhajtott fel Szebenics, aki történetesen abban az utcának lakott mint én. Végül kifutott az üvegházból, a sok birka pedig követte. Én már éppen odasiettem volna Nemecsekhez, ellenőrizni, hogy jól van-e, ám Boka továbbra is erőteljesen tartott.
-A lámpást itt hagyták. Vissza fognak jönni érte. -súgta a fülembe, mire én befejeztem a ficánkolást. Nagyjából két perc múlva Geréb be is futott az üvegházba a lámpásért, ám erre csak következtetni tudtam, hiszen amint belépett a terembe, Boka úgy tartotta a fejemet, hogy egy pillanatra se láthassam a személyt.
Végül a lámpással együtt kirohant, mi pedig előjöhettünk a rejtekhelyünkről. Én Nemecseknek segítettem kimászni a vízből, míg Boka Csónakosnak segített előbújni a polc alól.
-Ez meleg volt. -porolta le a fejét Csónakos, amit csupa föld borított.
-Induljunk. -jelentette ki hűvösen Boka, majd ismét elől haladva, mutatta nekünk az irányt. Fejvesztve loholtunk az akácfa felé, reménykedve, hogy épségbe megússzuk a ma estét.
-Ott mennek!- kiáltotta el magát valaki, mire mi még gyorsabban kezdtünk menekülni. Éppen a fő ösvényen gázoltunk át, amikor a lábam megakadt egy gyökérben, és el estem. Térdemet végig horzsolta a durva kő, bokámat pedig kicsavarta a gyökér.
-Menjetek!- kiáltottam rá a csapatomra, akik pár méterrel arrébb felfedezték a hiányomat. Mivel az ellenség nagyon közel volt, Boka megragadta két társát, és magával ráncigálta őket a kerítéshez. A szaladó léptek zaja egyre egyre erősödött, csukott szemmel vártam, hogy megtaláljanak.
-Megvagy!- markolt rá Wendauer a vállamra.
-Hogy mi vagyok?- fordultam felé kérdően, mire ő értetlenül mért végig.
-Te itt? Velük jöttél?-ismert fel azonnal, majd a kerítés felé mutatott, ahol a többi vörösinges tobzódott. Én csak megráztam a fejemet, majd türelmesen várni kezdtem. Tíz perc múlva csüggedten tért vissza az ellenség, engem pedig átjárt a boldogság, miszerint Csónakosék ép bőrrel megúszták a kalandot. Wendauer továbbra is mellettem állt és őrzött, nem mintha, el tudtam volna futni sérült lábbal.
-Te ki vagy?- guggolt le mellém kíváncsian Áts Feri.