Tétmeccs /Pál Utcai Fiúk FanFiction/

Hetedik Fejezet

-Talán valaki a mieink közül?-tapogatózott Nemecsek, próbált nem túl konkrét lenni.
-Azt hiszem. -felelt nyugodtan Boka, ám közben egy pillanatra se hagyta abba a sziget felmérését.
-De hiszen ez árulás!-csattant fel Csónakos, mire én vállon ütöttem.
-Halkabban. Még a végén miattad bukunk le.-szidtam le, bár őt sokkal jobban érdekelte az áruló kiléte.
-Majd ha odaérünk, biztosak lehetünk a dolgunkban. Akkor mindent meg fogunk tudni. Addig is légy türelemmel.-fordult felénk Boka, arcán némi csalódottságot véltem felfedezni. A vezérünk kiadta a parancsot, így szépen halkan, a kíváncsiságtól fűtve elindultunk lefele. Biztos voltam benne, hogy Boka pontosan jól tudja, kit is látott, ezért én idegesen követtem a csapatom tagjait. Valószínűleg majd velem is el fog beszélgetni, és ha Geréb engem is belevon a kis meséjébe, lőnek a közlegényi posztomnak. Hiába próbálnám meggyőzni Bokát, hogy semmi közöm a vörösingesekhez, gyakorlatilag egy közülük a barátom, így nagyon reméltem, hogy Gerébnek esze ágában sincsen engem is beleszőni ebbe az egészbe. Nemecsek a kaland hevében valószínűleg megfeledkezett a Pásztorokról, és a sok veszélyről ami ránk leselkedett, így kipirosodott arccal, lelkesen mászott le a tópartig. Amint leértünk, nyugodtan talpra állhattunk, ugyanis a sás, a nád és a parti bokrok teljesen eltakarták az alakjainkat.
-Itt kell lennie valahol egy csónaknak.-kezdte Boka, mire mindannyian elcsendesedtünk, és rá figyeltünk.
-Nemecsek, te velem jössz jobbra! Tori, Csónakos, ti balra mentek! Amelyik csapat előbb megtalálja, megvárja a másikat.-osztotta ki hidegvérrel a parancsokat.
Csónakossal némán elindultunk a part mentén, és ugyan próbált velem beszélgetést kezdeményezni, de csendre intettem.  Ilyenkor általában magára veszi a dolgot, hiszen én csak egy közlegény vagyok, mégis parancsolok neki. Kiskorunk óta ismerjük egymást, így számunkra a barátság felsőbbrendű volt mindenféle rangnál.
Egy óvatlan pillanatban, amikor teljesen csend telepedett a tóra, váratlanul elém szökkent egy béka. Ijedten  ugrottam arrébb, kis híján még fel is kiáltottam. A velem sétáló fiú megtorpant, majd egy gonosz vigyort villantott felém.
-Szerencséd, hogy nem sikítottál. Akkor végünk lett volna.-karolt át, amikor behoztam a lemaradásom, és újra mellé értem.
-Te jártál volna rosszabbul. Sokkal jobb futó vagyok nálad.-csipkelődtem, bár láthatólag Csónakos is elemében volt.
-Hidd el, a Pásztorok örömmel lecseréltek volna engem rád. Sőt, lehet hogy mind a hármunkat szabadon engednének érted. Igazi rajongókra leltél a személyükben.-elmélkedett bölcsen, ám ekkor zaj ütötte meg a fülünket. Megpillantottunk két alakunk velünk szemben, de mire rájöttünk volna kik is azok, megindultak felénk.
-Nincs meg a csónak.- jelentette a helyzetet búsan Csónakos, amikor elég közel értünk Nemecsekékhez. A haverom hangulatváltása ironikusnak hatott, hiszen nem olyan régen még velem viccelődött. Ám Boka nagyon komolyan vesz mindent, így a közelében sose szoktunk poénkodni.
-Semmi baj papuskám.-vigasztalta a kis szőke. -Már megtaláltuk.-mutatott rá a vízen lebegő járműre.
-Van valakinél spárga?-szólalt meg a vezér.
-Nálam van.-túrt bele a zsebébe Csónakos. Nála mindig volt spárga, bicska, noteszkönyv, golyó, szög, kulcs, rongy és mindenféle hasznos, vagy éppen hasztalan vacak.
Boka a hajó orrán lévő karikára kötötte a kötelet, majd lassan vontatni kezdte a parton.
-Miért nem ülünk bele?-kíváncsiskodott türelmetlenül Nemecsek.
-Először átvisszük a híddal átellenes oldalra. Ha észrevesznek minket, így majd nagyot kell kerülniük,  hogy elkapjanak. Addigra mi már rég messze járunk.-érvelt Boka, majd folytatta a csónak vonszolását.
Amint átértünk a tó megfelelő pontjához egy rossz előérzet kerített a hatalmában. Számomra az este kezdett olyan lenni mint egy végjáték. Rengeteget bukhattam, vagy éppen nyerhettem volna azon az estén. Visszafordulni már esélyem sem volt, így kezdődhetett a Tétmeccs.
Mindent vagy semmit.