Tétmeccs /Pál Utcai Fiúk FanFiction/

Második Fejezet

Izgatottan sétáltam a grund felé, ugyanis kiváncsi voltam Boka tervére. Miután elmeséltem neki mindent a suli elött, megnyugtatott hogy ezügyben is intézkedni fog. A Pál Utcaiak már teljesen jól elfogadtak, ugyan olyan tag voltam a szemükben mint mindeki más. Nemecsekkel ketten voltunk közlegények, meg persze a tót kutyája. Hasonlóan parancsolgattak nekem, mint a szőke fiúnak, bár néha érezni lehetett a nemek miatti megkülönböztetést. Én sokkal kevesebb erőfeszítést igénylő feladatot kaptam, ám sokkal több olyat, amihez nem kellett fizikai munka.
-Tori!-kiáltott utánam valaki,így én a hang irányába fordultam. A sorstársamat, a másik közlegényt véltem felfedezni tőlem nem olyan messze,a járdán.
-Úgy látom, te is előbb érkeztél.-ért utol.
-Unatkoztam otthon.-rántottam egyet a vállamon,majd tértem be a kis kapun, a grundra.
-El ne felejtsd bereteszelni!-figyelmeztettem Nemecseket, ugyanis nem akartam, hogy megint őt büntessék meg. A fiú szótlanul bólintott, majd bezárta a kaput. Én eközben vidáman pásztáztam végig a darabka földet, ami a miénk volt.
-Megyek, körülnézek.-jelentette ki az alacsony srác, majd ezzel el is tünt a farakások között. A szél enyhén fújt, a nap pedig ragyogott. Egy tökéletes nap volt a játékra, és az elnökválsztásra.
-To..Tori!-kiáltott fel ijedten Nemecsek a farakások közül. Hangja olyan kétségbeesett és rémült volt, hogy azonnal a keresésére indultam.
-Mi a baj?-találtam meg a fiút, ám ekkor még nem értettem,mire volt ez a nagy felhajtás. Ám mielött válaszolhatott volna, megpillantottam az egyik farakás tetején Áts Ferit,a Vörösingesek hírhedt vezérét. A felsője kicsivel nagyobb volt mint a mérete, barna haja pedig enyhén kócós volt. Kezében ott szorongatta a Pál Utcaiak letört zászlaját. Én gondolkozás nélkül megkapaszkodtam farakás szélén,és felfelé kezdtem mászni.
-Hahó hó! Hahó hó!-kiáltotta valaki a kapun kívül a jelszavunkat.
-Nyisd ki a kaput Nemecsek!-parancsoltam rá, mire ő azonnal el is rohant. Sose a bátorságáról volt híres.
-Viktória, ha nem tévedek.- állta a tekintetem Áts,amint felértem mellé.
Én szótlanul bólintottam, és vártam az erősítést.
-Add vissza a zászlót! Kérlek.-léptem egyet felé, mire legnagyobb meglepetésemre ő is ezt tette.
-Miért tenném? Most szereztem.-vigyorodott el, ám csepett sem volt gúnyos velem.
-Akkor lopózol ide, amikor senki sincs itt. És véletlen pont belebotlasz a két közlegénybe,akikből az egyik lány. Hatalmas hadizsákmány. Büszke lehetsz rá.-pillantgattam hátra, azt remélve,hogy valahol felbukkannak a többiek.
-Igazad van. Nem volt teljesen tisztességes.-kezde lassan, megfontoltan.
-Ám mégis megszereztem. Tehát nem adom vissza. De becsülöm a merészséged.-nyújtotta felém a kezét, én pedig bizonyzalanul kezetfogtam vele.
-TORI!-hallottam egy ordítást a grundról, valószínüleg Bokáét.
-ITTVAGYOK!-kiáltottam vissza, ám hangom egy kicsit megremegett közben.
-Engedj le.-lépett még közelebb Áts.
-Miért tenném?-vontam fel kérdően a szemöldököm.
-Mert az se igazságos, ha hatan rámjöttök.-nézett hidegvérrel a szemembe.
-De nem engedhetlek el. Akkor megbüntetnek.-makacskodtam mire a fiú megforgatta a szemét.
-Hát legyen..-ugrott le a farakásról, egy hatalmas puffanással. A landolás valószínüleg nem sikerült túl jól,ugyanis minimálisan sántítva távozott a hátsó kijáraton. A vörösinges már rég messze járt, amikor a többiek megérkeztek. Boka tekintete bosszús volt, ám valószínüleg nem rám haragudott. Geréb gyanúsan méregetett,mintha valami olyan információ birtokában lennék, amit nem kéne tudnom. Végül vonásai enyhültek, és lesegített a földre, én pedig szorosan átöleltem. Ekkor ő nagyot sóhajtott, az addig befeszült porcikái pedig ellazultak.Gyanús volt, de akkor még nem is sejtettem, mi mindent rejteget előlem.