Ciki szitu

912 54 0
                                    

Na hát igen helyben vagyunk.

Anyáról tudni kell, hogy mindig, minden este benéz a szobámba , hogy meg vagyok  és jól vagyok.
Mindig aggodalmaskodik miattam, néha már-már tulságosan. De nem hibáztatom, hogy rövid pórázra akar fogni, hisz látta mennyit szenvedtem. Ő csak nem akarja , hogy megint összetörjek.

Tegnap este sem volt máshogy , csak az volt , hogy nem is aludtunk mikor anyáék hazajöttek , csupán tudtam mi lesz és közöltem Jungkookkal vegyük hallkabbra a hangerőt.

Bebujtunk a takaró alá és oldalasan feküdtünk az ablak felé fordulva. Ő kívül én meg belül "aludtam" közben Jungkook farka még mindig bennem volt , hát nagyon zavarbaejtő volt az biztos.

A szívem ki akart szakadni a helyéről mikor anyám belépett az ajtón. Nem is az zavart , hogy meglát egy idegen fiút az ágyamban, hanem az , hogy közben még szexelek is vele.

Szóval elég ciki volt és számítottam is rá, hogy eljön ez a beszélgetés, ami miatt megint ég a pofám.

-hát tudod csak az egyik barátom és azt mondta nem akar haza menni, mert nem érezte jól magát és szeretett volna itt maradni és nem akart az utcán összesni , ha esetleg rosszabbul lesz- hebegek-habogok ,a kezemmel is hadonászok , próbálok összedobni egy hihető szitut.
Anya csak összehúzott szemekkel figyel, innen tudom , nem hisz nekem.

-barát? És milyen barátot szereztél te 1 nap alatt?-kérdezi gyanakvóan és egy jogos érvel. Ilyenkor nem szeretem amikor okos.

-anyaa, kérlek ne-próbálom meghatni, hogy én biza nem szeretném elárulni ez a kényes szutuálciót, de nem szeretek hazudni a saját anyukámnak.

-Jimin szeretlek, csak szeretném tudni miben sántikálsz, mert gyanus , hogy kijelentetted neked nem lesznek barátaid és most mégis van? Nem fogok haragudni bármi is van, csak mond el kérlek- nézett rám szomorúan és megfogta kezeimet.
Leültem a földre és elkeztem sírni . Anya azonnal karjaiba zárt és elkezdett ringatózni velem.

-én-én Jungkookkal voltam az este .....
és-és .....mi lefeküdtünk egymással, mert .....a-azt kértem tőle , hogy elégítsen ki, de nem úgy , csak ő máshogy gondolta és hát megtörtént , csak az a baj, hogy élveztem is , és most szégyenlem magam, mert saját magamat árultam el- kibontakozok anya öleléséből és hátrébb kúszok tőle- undorító vagyok- fonom karjaim felhúzott térdeim köré és úgy zokogok tovább.
Anya nem mond semmit csak sóhajt egy nagyot.

-Jimin-hallkan beszél- én azt hiszem vagy már annyira érett, hogy tudd mit szeretnél, szóval erre nem tudok mit mondani. Csak nagyon meglepett, hogy azzal a fiúval voltál, aki miatt érezted magad mindig rosszúl.-sóhajt és hozzám kúszik. Felnézek rá értetlenűl.

-nem haragszol?-kérdezem kiváncsian.

-miért haragudnék?-kérdez vissza értetlenűl.

-mert a fiad perverz-az utolsó szót már hallkan mondom, direkt, mert igazából nem is akarom, hogy hallja.
Ő csak felnevet, mire én már tényleg nem értek semmit.

-miért lennél perverz? Jimin drágám te vagy a legártatlanabb a világon , attól még, hogy ki szeretnéd próbálni milyen a testi érintkezés nem leszel perverz. Tudod a mai fiatalok nagyon beteget tudnak ám lenni, hát amikor megyek a boltba a fiatal fiúk még utánam fütyülnek- itt már én is felnevettem , komolyan vannak ilyen emberek.
Szóval akkor anya nem itél el és nem is vagyok perverz.

-de én csak Jungkookkal akarom csinálni.-magabiztosan, kicsit piros arcal mondom, habár én sem tudom miért pont Jungkookot akarom.

-hát, szived joga.-simít arcomra, majd feláll és leporolja nadrágját.
-menjünk enni mostmár- felemel hónaljamnál és felállít, mióta ilyen erős?

Majd a kínos beszélgetés után már tényleg ebédeltünk és beszélgettünk jó sokat. Addig elvoltunk , ezután apa is hazajött ès ő is evett aztán együtt hülyéskedtünk a nap hátralévő részében.
Nagyon jó érzés volt látni, hogy az életem rendben van, habár tudom semmit sem szabad elhamarkodnom , így számítanom kell majd a rossz dolgokra, amik még biztos körül fognak venni.
Először is Jungkook a kérdés, mi lesz vele vagy velem.
A többi csak idegesítő legyek amiket le kell csapni.

..........

Este még a telefonomon instáztam , mert letöltöttem, mert ezt bújják a mai fiatalok, bár elég unalmas.

Aztán jött egy üzenetem , amitől megijedtem és elejtettem a telefont.
Szivemhez kapva kezem nyugtatom pici ketyegőm.

Megnyitom az intagramos üzeneteket és Jungkook írt nekem valamit.
Megnyitottam és egy videó volt benne. Rákattintottam és jó hangosan elkezdett visítozni a telefon, ismételten majd össze csináltam magam.
Gyorsan levettem a hangerőt, majd mostmár rendesen megfigyeltem, amint megláttam szemeim majd kiestek a helyéről és olyan színten elpirultam, hogy még le is izzadtam. A videón én vagyok rajta , ahogy seggbe raknak. Úristen és képes volt elküldeni, hogy ez mekkora egy rohadék.

Visszaírtam neki, hogy rohadjon meg , mire csak annyit írt, hogy holnap legyek szabad , erre vissza sem írtam , inkább elhajítottam a telefont és belefúrtam fejem a párnába.

Azt hittem ez a nap már cikibb nem lehet , de ha Jungkook jelen van akkor bizony mindig elvörösödöm és szégyenben érzem magam. Mindig , mindent tönkretesz és miatta szenvedek már megint, csak most más módon.
Valahogy mindig képes elérni, hogy felidegesítsen, talán a verében van az, hogy megkeserítse Park Jimin életét.

Akkor foglak szeretni, ha.....Where stories live. Discover now