22.

4.9K 277 6
                                    

A válláról lecsúszott az odarakott lepedő, az ajtóhoz sétált, majd teátrális mozdulattal kinyitotta azt, és kitessékelt mindenkit. 

Mindenki a saját szobája felé vette az irányt. Mikor az utolsó is kilépett Clark hangosan becsapta az ajtót, kiváltva ezzel a palotaőrök rosszalló tekintetét. 

Bill nyugtalan volt. Hiába sétált a szobája felé, hiába fogta meg az aranyozott ajtógombot, nem tudta rávenni magát, hogy bemenjen. Visszafordult, és még az ajtó előtt találta a barátját és a feleségét. 

- Archie- szólította meg Bill. Rettentő furcsa volt őt így hívni.Idegennek érezte a nevet. Még Artynak sem hívta sosem. Hisz olyan szép neve van, minek az ilyet becézni? - Beszélhetnénk?- kérdezte, mielőtt a lány bement volna az ajtón. 

- Bill, ha holnap nem találom itt a fiút, tudni fogom, mit tettél- jegyezte meg Karter vicceskedve, mire Bill csak grimaszolt egyet, majd intett bajtársának, aki végül eltűnt a szobájában.

Athor összefonta maga előtt a karját, és hűvösen pillantott a férjére. - Mit szeretnél?- kérdezte félve. Most jön az a rész, hogy a férje a torkához szorít egy kést, vagy felkeni a falra és közli vele, hogy nem maradhat, és ha követni meri őket, akkor megöli.

Bill szeme sarkából a folyosón lévő őrökre pillantott, majd megrázta a fejét. - Nem itt. Bemehetnénk?- kérdezte, mire Arty vonakodva bár, de  bólintott. Kinyitotta az ajtaját és most nem felejtette el maga elé engedni herceget. 

Warwick viszont megtorpant az ajtóban. Félszegen hátrált egy lépést, majd óvatosan, hogy meg ne ijessze a lányt, jobb kezével intett, hogy menjen előre. Igen, érezte, hogy a felesége tartózkodik tőle. Végül is elérte, amit akart. Egy illedelmes asszonyt, aki nem kérdőjelezi őt meg.  De jó ez így? 

Mikor az ajtó becsukódott utánuk, Bill nagyot sóhajtott, és idegesen a hajába túrt. Arty észrevette, hogy mindig ezt csinálja, ha nagy rajta a nyomás.

 A herceg mindkét kezét az orrnyergére szorította, szemét lecsukta. Érezte, hogy lüktet a vér a halántékában. 

- Kérlek- motyogta a kezén át. - Kérlek, menj haza- kérte halkan. 

- Különben megölsz?- elevenítette fel a reggeli monológot a lány.

 A herceg összerezzent. Valahogy el kell mondani a hercegnének, hogy azt az indulat mondatta vele, most viszont, hogy a halál árnyéka rájuk vetült, teljesen más fényben látta az egészet. Nem volt elég az az idő, amit együtt töltöttek. 

- Különben más öl meg- motyogta.

Arty felvonta a fél szemöldökét. - Miért vagy ebben ennyire biztos?

Warwick nagy levegőt vett és leengedte a kezét. - Nem tudom- rázta a fejét. - Rossz előérzetem van- pedig tudta, hogy ez nem csak előérzet. - Kérlek. Nem vihetlek a biztos halálba- motyogta.   - Nem bírnék élni a tudattal, ha meghalsz- mondta, és most az egyszer a herceg furcsán sebezhetőnek tűnt. Mintha leengedte volna a védelmét, hogy a hercegné meglássa, hogy mit érez igazából. - Jobbat érdemelsz ennél, nem ezt. Jó harcos vagy, de a reggeli után nem engedhetem meg magamnak a védelmedet. Sokkal fontosabb, hogy biztonságban visszajuss Warwickba. 

A lány úgy nézett a hercegre, mintha először látná. A gyomrában matató félelem a hercegtől eltűnt. Athor a férfi elé lépett és két kezébe fogta az egyik kezét. Bill meglepetten meredt rá. - Én meg nem bírnék élni azzal a tudattal, hogy itt hagytalak, mikor segíteni is tudtam volna- vonta meg a lány a vállát. A lány belegondolt a dolgok lehetséges kimenetelébe, majd kirázta a hideg. - Nem, nem menne- motyogta, még mindig a férje kezét szorongatta. 

Sötét HercegWhere stories live. Discover now