Sötét Herceg

1.

- Kérlek Uram!- könyörgött térden állva az ősz férfi. Díszes köntöse, amit az éjszaki látogatás miatt csak sebtében tudott magára kanyarintani a földet verte, csakúgy, mint a súlyos nyakék, ami a rangját jelezte. Az utóbbi fémesen csattant a márványpadlón, amikor a fejét is lehajtotta, tarkóját mutatva így a felette állónak.

- Nem hinném, hogy lenne még miről beszélnünk Lord Jamestone- hallatszott a férfi nyugodt baritonja. Az eső vad kopogása ellenére a hangját az egész teremben hallani lehetett.
 - Napkeltekor téged és a családodat kivégeztetem- szólt ellentmondást nem tűrően a kegyelmes úr. 

Lord Jamestone szinte érezte a nyaka körül az akasztókötelet.  Vagy a bárd suhintását. Száraz hörgés tört fel az öreg torkából. Mint aki nem akarja elhinni, hogy ez vár rá, ezekben a nehéz időkben. Közelebb kúszott a férfi lábához, majd belekapaszkodott. Körmei a csizma puha bőrébe vágtak.  Sosem gondolta volna, hogy neki, Lord Henry Jamestone-nak, Groby grófjának valaha ilyen mélyre kel süllyednie valaki előtt, aki nem maga a király. - Kérlek! Könyörgöm méltóságos uram! Fogalmam sincs mit követtem el ellened, de hidd el, mindent bánok!- könyörgött tovább, és már a könnyei is az úr lábát áztatták. Mi lesz a feleségével? És a gyerekkel?

Keserű nevetés tört fel a herceg torkából. 

- Erről nem te tehetsz Henry- mondta. Egy pillanatra megállt, hallgatta, ahogyan a korosodó gróf lélegzete elakad, majd folytatta- Ezt a fiadnak köszönd- mondta ki gyűlölködve, majd kiköpött. Henry Jamestone erre felkapta volna a fejét, ha nem félt volna attól, hogy az a fej délre már nem lesz ott. 

Mikor eljutott a tudatáig az utolsó mondat, az öreg gróf felkapta a fejét. Hirtelen még sírni is elfelejtett. 

- Tessék?- kerekedett el kék, véreres szeme. 

- Jól hallottad- közölte szenvtelenül, de egy pillanatra megbicsaklott a hangja. Elfordította fejét, és néhány másodpercig a vihart kémlelte. Egy villám sebesen átcikázott az égbolton, megvilágítva így a sötét szobát és a herceget.

Lord Jamestone szeme még jobban kikerekedett. Kezdte érteni, hogy miért köpött ki. A herceg haja tövéből feketén folyt a vér, és valahová a bordái közé is kaphatott egy hatalmasat, mert mellkasa sípolva emelkedett és süllyedt. Jobb szemöldöke fel volt szakadva, szája sarkát feketére színezte a rászáradt vér. Köszos volt, megtépázott, a járomcsontján szederjesen lilult egy ütés nyoma. Biztos komoly fájdalmai voltak, de a szívében lévő fájdalom még nagyobb lehetett, ha ilyen állapotban Old Hallba utazott.  Kék, sokat látott szemében az árulás tüze égett, amit bármilyen eszközzel, de képes lenne megtorolni. Semmi más érzelem nem játszott az arcán, csak a bosszúvágy. Ha az nem lett volna, akkor mintha egy halottat nézett volna. Nyomokban felfedezhető volt a sokk, de a gróf tudta, hogy az csak akkor fog kitörni, mikor senki nem látja már a herceget.  Mire a tekintete visszarebbent az öreg grófra, újra a félhomályban állt. 

- Ölj meg engem! De könyörgöm, a gyereket meg az asszonyt ne bántsd.

A kegyelmes úr szemöldöke magasba szaladt. Arcára gyilkos vágy ült ki.

- Ostoba vagy Groby, ha azt hiszed, érdekel! Mit foglalkozom én a kölyköddel meg a nőddel?!- éktelen haragra gerjedt. Vicsorogva nézett le az öregre. Orrát haragosan ráncolta, és jobban hasonlított egy megvadul állatra, mint egy nemesre. - Pláne a kölyköd! Őt kivéreztetni kéne, már csak azért is mert ugyan az a vér folyik az ereiben, mint a bátyjának, ne hidd, hogy bármi beleszó- - befejezni nem tudta a szitkozódást, mert csupasz lábak csattogása visszhangzott a folyosóról.   

- Papa?- Egy vékony hang vágta ketté a beálló csendet. Ez a valaki megállt az ajtó előtt, lassan lenyomta a kilincset, majd benyitott - Itt vagy papa?- lépett be a szobába a hang gazdája.