Sötét Herceg

18.

Egy hajszál választotta el attól, hogy a férje után ugorjon a kádba.

A Nap még nem kelt fel, amikor elindultak. Arty kelt fel a leghamarabb. Felriadt és nem is aludt vissza, helyette megigazította a ruháját és a kihullott tincseket visszagyömöszölte a kalap alá. Igazából nem is aludt valami sokat. Egész éjszaka attól félt, hogy leesik a kalap, vagy hogy Bill valami úton-módon rájön, megálmodja vagy hasonló, ezért körülbelül öt percenként felébredt. Hajnalban úgy érezte, mintha homok lenne a szemében.

Mindenki fáradt volt, mégis becsülettel továbbmentek. Reggeliztek ugyan, de semmi kiadósat. Mindenki a lehető leghamarabb tovább akartak indulni. London mellett sokkal elfogadhatóbb fogadók voltak, odáig el szerettek volna érni még aznap. Hideg volt, sötét és félő volt, hogy Clark elalszik a lovon. Egyszer el is aludt, és csak a mellette baktató Bill figyelmessége mentette meg a zuhanástól. 

Arty úgy érezte, muszáj beszélnie, különben ő is lefordul a lóról. Életében nem kelt még ilyen korán. 

- Ma már Londonba érünk, igaz?- kérdezte álomittas, rekedt hangon. A hajnali sötétségben a halk hang is hangosnak tetszett. Mindenki egy kicsit mintha felélénkült volna, mintha ők is gondolkoztak volna azon, hogy feldobnak egy témát, de nem akarták zavarni az álmos útitársakat.

Bill a fejét rázta.Göndör fürtjeibe túrt félkézzel, nagyot ásított, majd válaszolt. - Még megszállunk egyszer. Muszáj kipihenten az udvarba érnünk. És ha még ma érnénk oda, akkor is éjszaka lenne. Nem tudnánk beszélni a királlyal. Márpedig annyit szeretnék csak ott maradni, amennyit feltétlen szükséges.

Arty felkapta a fejét. - Egyébként megkérdezhetem, hogy miért megyünk? 

Bill körülnézett. Maga sem tudta megmondani, hogy miért, de úgy érezte, bízhat a fiúban. Bízhat, de még mindig megvolt az érzése, hogy nem tudja őt hová rakni.
- Fülest kaptunk. Valami készül a király ellen. És van egy teóriánk, hogy kik akarnak az életére törni. Azért megyünk, hogy ezt megakadályozzuk és véget vessünk a fenyegetésnek- mondta, miközben megsimította a heget a szemöldökén. 

Arty csak egyre kíváncsibb lett. Nem kerülte el a figyelmét a mozdulat.- Nem volt nehéz eljönnöd?

- Ez a kötelességem- válaszolta felelősségteljesen.  - Részben az én hibám is, hogy így áll a helyzet. Nem hátrálhatok meg- nyílt meg Bill. A lány Bill hideg szemébe nézett. Semmi mást nem látott, csak szomorúságot. 

Athor nem bírta megfékezni a kitörő kérdést. - Miért a te hibád?

Bill elhúzott szájjal meredt az erdőre. - Mert nem vettem észre valamit, ami az orrom előtt nőtte ki magát szörnyeteggé. 

A lánynak fogalma sem volt róla, hogy mire gondol. Gyorsan végigvette a fejében, hogy mit tud a férjéről, de semmi olyan nem jutott eszébe, amire ez lett volna a válasz.

- Azért vagy ilyen szomorú, mert otthon kellett hagynod a feleséged?- kérdezett rá Arty arra, amire még inkább kíváncsi volt. Úgy érezte, hogy így jobban megnyílhat előtte a herceg, mint rendes valójában.

Bill zavartan összevonta a szemöldökét. - Nem. Athor tud magára vigyázni. Amíg az a dög ott van, nem eshet baja- Athor felvonta a szemöldökét a szóra. - Biztos láttál már egy nagy agárt mászkálni a birtokon. Az az őrző-védő -magyarázta a herceg teljesen félreértve Arty gesztusát. A meglepődést a "dög" szó váltotta ki. - Meg hát, a hercegné nem olyan, mint amilyennek sokan hiszik. Mint amilyennek én is hittem- vallotta be halkan nevetve.

A lány nem tudta, hogy ennek most örülnie kéne-e vagy nem. - Miért, akkor nem vetted volna el, ha tudod róla azokat, amiket most tudsz?- érdeklődött Archie és reménykedett, hogy a hangja nem olyan elkeseredett, mint amilyennek ő azt hallja.