MLB-Nyaralás/Befejezett/

11. rész- Hibáztam

/Adrien szemszöge/

Mikor leszálltunk a repülőről óriási tömeg volt. Aggódtam, hogy Mari elkavarodik, ezért megragadtam a csuklóját és utat törtem magunknak.

A tudat, hogy Görögországban vagyunk rányomta a hangulatomra a bélyeget. A kocsiban ülve unottan nyomkodtam a telefonomat, arra várva, hogy végre a nyaralónkba érkezzünk. Mari látszólag nagyon izgatott volt ezzel az egésszel kapcsolatban, sőt, mikor láthatóvá vált a tenger, többször szóvá is tette azt. Az öröme sajnos nem ragadt át rám, ezért csak ráhagytam az egészet. Szerintem nem olyan nagy dolog az, hogy elhaladun a tenger mellett, nekem legalábbis már-már természetessé vált, hiszen kiskorom óta utazgatok. 

Ezt a gondolatot hamar száműztem az elmémből, mivel már ezalatt a pár pillanat alatt is bekönnyeztem. Nem szeretek mások előtt elérzékenyülni, ezért inkább ismét a telefonomhoz fordultam menedék gyanánt.

A kisebb villánkba érve egyenesen a szobámba siettem, majd az ajtót becsapva felforgattam a helységet. Mindig ez van, minden alkalommal, amikor ide jövök. Minden alkalommal, mikor belépek a házba, vagy akár az országba előtörnek a régi emlékek r teljesen az uralmukba kerítenek. 

Éppen a polcról dobáltam le a könyveket, mikor kopogtak amire én kissé ingerülten reagáltam.

-Mi van, ki az már?-ordítottam miközben újabb adag könyv került a földre. Semmi kedvem nem volt társaságoz, csak ki akartam adni magamból minden dühömet.

-Izé...én vagyok az, Mari-hallatszott az ajtó mögül halkan, aminek hatására elejtettem a kezemben lévő könyveket és szidkozódva az a bejárathoz siettem. Szegény lányra biztos ráijesztettem, nem szoktam így viselkedni, csak ha.... 

Mire feleszméltem az elmélkedésből már az ajtót nyitottam, miközben próbáltam lenyugtatni magam.

-Ne haragudj Mari, nem tudtam, hogy te vagy az, mit szeretnél?-kérdeztem egy erőltetett mosoly kiséretében. Hát igen, modellként megtanultam elrejteni az érzéseimet, így nem hiszem, hogy feltűnt neki, hogy mi rejlik a hamis vigyorom mögött. Szerintem kicsit összezavarhattam Marit , mivel csak bámult maga elé, de nem válaszolt.

-Marinette!?! Minden rendben?-lengettem meg a kezem a szeme előtt, ezzel kizökkentve őt, bármi is legyen az ami miatt ennyire elkalandozott.

-Ja ,persze! Csak azt akartam kérdezni, hogy van-e esetleg egy üres dolgozószoba. Jól jönne, ha már tényleg ruhát tervezni jöttem ide.-forgatta meg a szemeit. Most mi baja van? Forgatgatja itt a szemeit, de mire fel? Mit csináltam? Nem akartam őt megbántani semmivel, nem tudom hogy mivel sikerülhetett. Az lenne a baj, hogy rákiabáltam? De hát mondtam neki, hogy nem tudtam, hogy ő az...

-Persze, ha gondolod beköltözhetsz apu dolgozószobájába.-idultam meg az említett szoba ajtaja felé.

-Nem!-kiálott fel hirtelen, ami miatt kissé ledermedtem egészen addig, míg nem folytatta-Seb azt mondta, hogy oda soha nem lehet bemenni!

-Seb? Ki az a Seb?-zavarodtam kissé össze. Halvány lila gőzöm sincs arról, hogy ki az a Seb, vagy hogy hogy jött ez ide most. Láttam Marin, hogy már épp el akarta magyarázni, hogy mi a helyzet, de valaki a háta mögül félbeszakította. 

-Én vagyok Seb.-szólt egy piros hajú fiú, miközben Mari mellé lépett- Minden rendben Mari, kiáltást hallottam.

Teljesen össze voltam zavarodva, ahogy láttam ezt a bizonyos Sebet, miközben Mari vállára helyezi a kezét és aggódva a szemébe néz, és kérdezgeti. A fejemet kapkodtam közöttük, miközben arról beszéltek, hogy ők most mennek valahova, meg hogy kész van-e Mari. Mikor láttam a lányt megfordulni elszakadt a cérna.

-Mi a szent sz*r folyik itt? Honnan ismeritek egymást? Hova mentek? Miért hallgatsz rá Mari miközben engem évek óta ismersz? És te miért nem vagy egyenruhában?-akadtam ki teljesen.

-Sebbel elmegyünk sétálni a kertbe, mivel valaki a reptér óta hozzám se szól és nem mutatott meg semmit, ezért ő az, aki körbevezet a birtokon. Sebnek lejárt a műszakja, ezért nincs rajta egyenruha. Megfelel a válaszom? Engedelmével én most megnézném a kertet.-hadarta el, majd a válaszomat meg sem várva kiviharzott a kertbe, én pedig kissé sokkos állapotban csoszogtam el az ágyamig, ami

Szóval ez volt a baj. Nem foglalkoztam vele, egyátalán. Nekem kellett volna gondoskodnom róla, mivel egy idegen terepen van. Nekem kellett volna mondanom, hogy "nézd, ott a tenger, tetszik?". Nekem kellett volna felhozzam a cuccait a szobájába. Nekem kellene most körbevezetnem a birtokon.

Basszus, tényleg én tehetek róla... És a legrosszabb, hogy mégcsak észre sem vette. Valahogy jóvá kell tennem ezt. Borzalmas barát vagyok...

*2 órával később*

Végre elkészültem mindennel. Remélem örülni fog neki.

Az ablakhoz léptem, hogy lássam, hol vannak Mariék. Szerencsére a szemben lévő sziklakertben sétáltak, ezért kisiettem a kertbe, és a lány után kiáltottam. Mikor megtorpant megfogtam a csuklóját, és a ház felé húztam.

-Adrien, hova viszel?-rántotta ki a csuklóját a kezem szorításából- Mint látod éppen beszélgettem valakivel, akit érdekel, hogy egyátalán létezem!

-Mari, figyelj... tudom, hogy hibáztam, sajnálom! Nem szabadott volna semmibe vegyelek téged. Tudom, hogy haragszol rám, nem is kérem, hogy egyből megbocsáss, annyit kérek, hogy engedd meg, hogy jóvá tegyem, legalábbis megpróbáljalak kiengesztelni. Megigérem, hogy soha többé nem fogdul elő még egy ilyen eset. Macska becsületemre.-tettem a kezemet a szívemre majd kacsintottam.-Na mit szólsz?- kérdeztem félve. Ha nemet mondd végem van...

-Hogy mit szólok?-tette keresztbe a kezét, mire bólintottam. Hirtelen megindult felém, és legnagyobb meglepetésemre a nyakamba ugrott, és megölelt. Mérhetetlen boldogság kerített hatalmába, de emellett nagyon megkönnyebbültem.

-Akkor...-fogtam meg a szemben lévő ajtó kilincsét, majd kitártam előtte.

-A...Adrien......

^_^_^_^_^_^_^_^_^_^_^_^_^_^_^
Szerintetek mi vár Marira az ajtó mögött?
^_^_^_^_^_^_^_^_^_^_^_^_^_^_^

^_^_^_^_^_^_^_^_^_^_^_^_^_^_^
Sziasztok babák! Ahogy megigértem, meghoztam a részt, remélem tetszik! Sajnálom, hogy ennyit kellett rá várni.
Legyen szép napotok és vigyázzatok magatokra, illetve egymásra is😘💜