The Witcher Oneshots

Geralt x Ciri #3

Ríviai Geralt és Cirilla Fiona Elen Rianonn
—ESTI MESE—

Geralt már napok óta úton volt újdonsült „lányával”, Cirivel. Eleinte zökkenőmentesen teltek az órák, Geralt amúgy se igényelt sok társalgást, Ciri pedig a veszteségektől magába fordulva hallgatott.
Azonban egy-két nap után változott a helyzet. A kislány valamennyire összekapta magát, azonban így már unatkozni kezdett. Kérdések végtelen sorát zúdította a nem túl bőbeszédű vajákra, aki vagy egy-egy szóval, vagy hallgatással válaszolt, ezzel nem túl szórakoztató társaságot biztosítva.

A mai napra virradó reggelen a gyermek már felettébb kiállhatatlannak bizonyosult. Az egyenletlen, kemény talaj, a kísértő emlékek, és az emiatt fellépő folytonos rémálmok kialvatlanságot okoztak, ami napról napra hisztisebbé tette. Erre még rátett az unalom, a monoton utazás, Geralt ignorálása, a kissé korgó gyomra és kész volt a teljes káosz.
Ha a vaják haja nem lett volna már alapvetően is fehér, ezen a napon biztosan megőszül. Hisztirohamok, dühkitörések, állandóan hullámzó kedély állapot, vérig sértődések, kiabálások és viták töltötték ki a máskor nyugodt perceket. Ezeket a harcos hol jobban, hol rosszabbul tudta kezelni. Volt olyan, amikor csak megállt és csendesen kivárta, amíg a lányka kivergődi magát, de volt olyan is, amikor már ő is üvöltve dobálta az összes ismert szitok szavát az idegesítő kölyökre, ahogy magában emlegette.
Az esti letáborozás idejére már mindkettejük begye forrt a dühtől, és a dactól. A bocsánatkérés ki volt zárva, hisz ennél büszkébb teremtések voltak. Amíg Geralt a táborhelyet rendezgette - hiszen fogadó se közel, se távol nem volt újfent -, addig Ciri Keszeggel beszélgetett. A vaják hiába próbálta teljesen kizárni a kislányt, és ezzel együtt a hangját is, fülét így is elérték a panaszkodások. "Hogy merészel az a büdös kölyök így beszélni róla Keszegnek?!"
Erre a lehető leggyerekesebb revánsot vette, és direkt odaégette a vacsoráját, amit persze Ciri se hagyott szó nélkül. Egész este kötekedett vele emiatt.

A lefekvés elérkezésekkor a két legtávolabbi pontba pakoltak le, sőt tüntetően hátát is fordítottak egymásnak, mint két nagyra nőtt óvodás. Azonban egyikük se tudott elaludni. Geralt egész testét marta a harag és az ideg, nagyon rég húzta már fel ennyire magát. Ciri is duzzogott eleinte, de a sötétség leszálltával nem sok kellett ahhoz, hogy eszébe jusson újra az otthona, a nagyanyja, és a háború. Ez az egész lidércnyomás az éj folyamán volt a legelviselhetetlenebb. A mellkasára mázsás súlyként ült rá, amitől levegőt venni is nehéz volt. Torkát fojtogatta a fájdalmas, zokogó sírás, de nem akart hangoskodni. Két kezét erőteljesen a szájára és az orrára szorította, így visszatartva, hogy felszakadjon belőle, de az oxigén igen gyorsan fogyott a véréből. Egy apró lélegzet vétel is elég volt, hogy sírás egy pillanatra kirobbanjon, egy kínnal teli hangot kiadva.
A vaják azonnal megfülelte és szívébe a bűntudat mérges szilánkja hatolt. Percekig csak ledermedten hallgatta a kislány fel-feltörő fájdalmát, majd sóhaj kíséretében felkelt a földről. Egy méter távolságban megállt és feszengve leguggolt. Fogalma se volt róla, hogy hogy kell vigasztalni.
-Nem kellene már aludnod? – csúszott ki a kérdés a száján keményebben, mint ahogy kellett volna. Ciri csak hitetlenül felhorkant és szemeiből patakozó könnyeken keresztül a világ legmérgesebb pillantását vette felé. Geralt csak kínosan megvakarta a fejét, és óvatosan közelebb kúszott. Így már rá tudta tenni kezét a lány rázkódó vállára.
-Öhm, figyelj kölyök! Én nem igazán értek ehhez, de... – kezdett bele, azonban a lány elcsendesítette azzal, hogy zokogva a nyakába borult. Elvesztetten kapaszkodott a vajákba, aki az első sokk után készségesen viszonozta az ölelést, s közben hatalmas tenyerével megnyugtatóan simogatta az apró lányka hátát. Nehezen, de végül csillapodott a heves sírógörcs, és már csak szipogva simult Cirilla Geralt védelmező karjai közé.
-Holnap megint hajnalban kellesz kelnünk, mert lehet, hogy úgy már estére odaérünk. – mormolta bele mély basszusával a némaságba Geralt.
-De nem tudok aludni. – vallotta be elcsukló hanggal Ciri, és ezután sokáig csak hallgattak. – Mesélj valamit! – szakadt ki belőle hirtelen a kérés. – Otthon, ha nem tudtam aludni mindig meséltek nekem, mindenféléről. – magyarázta meg.
Geralt először semmit nem reagált, majd rábólintott. Az agya kattogott; gondolkozott azon, hogy mit mesélhetne, végül azonban meg lett  választása.
-Réges-régen volt egy fiú. Azt hitte, hogy átlagos élete lesz, felnő, dolgozni fog és meghal, mint minden átlagos ember. Azonban a fiú apja nem teljesen így gondolta. Már születése előtt elígérte a gyermekét a Meglepetés Törvényével. A hely eleinte jó volt, de a próbák egyre nehezebbekké és fájdalmasabbakká váltak. A fiú csak próbálta túl élni, ami sok társával ellentétben neki sikerült. Azonban mire vége lett, és a fiú felnőtt férfivé cseperedett, már nem volt teljesen ember. A szörnyek mészárlására adta a fejét, hisz ez volt a kitanult szakmája. Sok-sok helyen járt, sok szörnnyel elbánt, sok mindent megtapasztalt: jót, rosszat, vegyesen. Azonban egyszer csak megkapta az egyik legnehezebb feladatot, egy olyat aminél számít, hogy jól teljesít-e, olyat, ami az eddigiektől teljesen különbözött. – itt megállt a történetben. Ciri itta a szavait. Tudta, hogy az a bizonyos fiú maga Geralt volt és véletlenül se akarta elrontani most, hogy a vaják beszélt magáról, de a csend egyre hosszabbra elhúzódott, így muszáj volt megszólalnia.
-Mi volt ez a feladat? – kérdezte meg suttogva.
-Gondoskodni másról is. Egész életében csak magáért felelt, és hirtelen, életében először felelősséget kellett vállalnia egy másik emberért is. – nézett le rá a vaják elgondolkodóan. A kislány szájsarkai halvány mosolyba húzódtak.
-És... Milyen érzés? – érdeklődött óvatosan.
-Olyan, mintha újra élnék. – válaszolta meg gondolkodás nélkül Geralt, viszont miután felfogta, hogy mit mondott érezhető volt, hogy megfeszült.
Ciri nem is szólalt meg többet, óriási sikernek könyvelte el, hogy a morcos vaják valamennyire megnyílt előtte. Csak lehunyta a szemét, és hallgatta a férfi szívverését és lélegzését. Lassan érezte, hogy pillái már olyan nehezek, hogy nem tudná kinyitni őket. Ezután pedig csak pár perc kellett és aznap végre először rémálmoktól mentes, pihentető tudatlanságba merült.
Geralt óvatosan letette karjaiból az apró testet, és nagyot sóhajtott. Macskaszemeit megforgatva végül odahajolt, és egy gyengéd puszit nyomott a békésen alvó arcra.

Nehéz feladat lesz, néha nehéz napokkal, de talán jó csapatot fognak alkotni ketten. Apa és lánya.



Ezt a oneshotot az egyik legkedvesebb olvasómnak, egyben fogadott lányomnak küldeném, _-Ciri-_ - nek. Remélem jobb lesz a kedved tőle kicsim!♡

Ha tetszett jelezd vote és komment formájába, mert hidd el, nagyon sokat jelent nekem.
Ha van konkrét kérésed, küldd nyugodtan!

Legyen további szép napotok és vigyázzatok magatokra!

tapmancsne
(2020.04.25-27.)