Real me /Jikook ff./

1. Rész

- Nem kell, már megnéztem és tömegközlekedéssel negyed óra alatt ott vagyok.

- Ahogy gondolod. - hagyta végül rám egy lemondó sóhaj után, amiből tudtam, hogy nem tetszik neki az elhatározásom, de nem fog leállni velem veszekedni. - Akkor majd nálam találkozunk, Minnie! - mormolta izgatottan, majd egy gyors elköszönés után bontottuk is a vonalat.

Az utolsó órám végül hamar eltelt, és a haza felé tartó út is, melyet általában nagyjából húsz perc alatt teszek meg gyalog, most mégis alig tizenkét perc alatt, már a kulcsommal nyitottam az albérletem zárát. Egyedül éltem, nem túl messze a sulitól, mivel a szüleim Angliában éltek és dolgoztak, én viszont ragaszkodtam hozzá, hogy itt fejezhessem be a gimit, így amikor másfél éve kiköltöztek, én nem tartottam velük. Eléggé nehezen nyugodtak bele a döntésembe, mivel nem szerettek volna teljesen magamra hagyni, hiszen akkor még csak tizenhét voltam, de mivel az unokabátyám, Namjoon itt járt Szöulban egyetemre és vállalta, hogy egyfajta gyámom lesz, és szemmel tart, így nem akadákéskodtak és elfogadták a dolgot. Arról nem tudtam őket lebeszélni, hogy lelkiismeretük csillapítása miatt béreljenek egy saját kis lakást nekem, de összességében végül nem is bántam, hogy nem kell egy csomó idegen diákkal osztozkodnom valamilyen minimál koliszobán. Mindig is önálló természet voltam, így hamar kialakult a saját kis napirendem, így egyáltalán nem okozott gondott, hogy ellássam magam, ezáltal Namjoonnak sem kellett két naponta rámnyitni az ajtót, hogy vajon felgyújottam-e magam a mirelit pizzám megsütése közben. Néha eljátszottam a gondolattal, hogy Jungkook és a haverjai miatt mégis utánuk megyek, de végül mindig lebeszéltem magam erről, utólag pedig büszke is voltam magamra, hogy nem futamodok meg. Már november van, így alig egy fél év, és itt sem vagyok. Már féllábon is kibírom.

Gyorsan elmajszoltam egy szendvicset ebéd gyanánt, hogy valami mégis legyen a gyomromban, de ne is jóllakottan érkezzek a vacsorára, majd gyorsan a fürdőbe robogtam, hogy túl essek a gyors alap készülődéseken. Alig egy óra alatt el is készültem, így már csak a kikészített ruhámat kellett magamra kapnom, és technikailag készen is álltam az indulásra. Taehyung azt mondta nem kell túlzásba esnem, mert a szülei elég lazák -valamint állítása szerint úgyis azonnal megveszem őket az "édes, szőke fejemmel", ahogy Ő mondta -, de azért mégis szerettem volna megadni a módját, ha már készülnek miattam. Így úgy döntöttem, hogy egy térdnél szaggatott fekete farmer naci és egy egyszerű, fehér ing tökéletes lesz ma estére. Szerencsére az arcom nem lett kék-lilla foltos, sem felduzzadt -hála a jégtasaknak-, így csak egy minimális sminket dobtam fel, hogy elégedett legyek a megjelenésemmel.

Negyed ötkor már teljesen készen álltam az indulásra, és valóban fél órát utaztam az átszállásokkal együtt, így öt előtt tíz perccel már a ház előtt vártam. Úgy gondoltam nem fognak haragudni, ha kicsit előbb érkezem, így magabiztosan kopogtattam be a gyönyőrű, emeletes kertes ház makulátlan fehér ajtaján. Szinte azonnal hallottam Taehyung összetéveszthetetlen, mély orgánumú hangját, ahogy azt kiáltja "Megyeeeeek", majd a trappolását is, ahogy hosszú lábaival átszelte a lakás minket elválasztó távját.

- Minnieeeeee! - kiálltotta azonnal, ahogy meglátott, majd mielőtt egyáltalán köszönhettem volna már a nyakamba is vetette magát, hogy egy csontropogtató ölelésben részesítsen. Én is átöleltem a derekát, hogy megtartsam magas alakját, és a nyakába hajolva mélyet szippantottam mentás, férfias illatából. Annyira Taehyungos, és nekem annyira hiányzott ez a fiú! Pedig alig másfél hete találkoztunk utoljára.

- Szia Tae! - vigyorgok rá boldogan, amikor végre kissé távolabb ereszt magától, hogy csillogó mélybarna szemeibe nézhessek. - Nem baj, hogy kicsit korábban érkeztem? - kérdezem, miközben már át is karolta a vállam, hogy befelé tereljen a házba.