Elfogadás

-Köszi a fuvart! Jót buliztunk csajok! Jóééejt és puszaaaaa!!!-kiáltottam vissza a vállam felett, még mindig vigyorogva.
-Sziaaaaaaaaa szia szia sziaaaa!!!!-hallatszott a fekete terepjáróból a vihogó barátnőim visítása, miközben az autó továbbhajtott.
Mosolyogva és kicsit szédelegve folytattam utamat a bejárati ajtó felé. Beütöttem a 12 számjegyű kódot a biztonsági záron, majd kicsit bizonytalanul elindultam felfelé a lépcsőházban. Még sosem éreztem ilyen intenzíven a hátrányát annak, hogy a 6-on lakom. A lépcső mintha a végtelenségbe vezetett volna, pluszban még mozgott is alattam. Tiszta Harry Potter! Ennek örömére leültem a lépcsőre és elkezdtem mozgatni a kezeimet és varázsigéket kiabálni a sötétbe. Egy kedves lakó néhány emelettel felettem kivágta a lakása ajtaját és sértéseket vágott a fejemhez, meg valami olyasmit, hogy kirakat ebből a lépcsőházból, ha nem hagyom abba, így hát feltápászkodtam és folytattam az utamat felfelé. Nagy nehezen, többszöri egyensúlyvesztés és röhögcsélés, majd egy tíz perces padlónücsörgős-kulcskeresgélés-táskakiborítás-majdvisszapakolás után elővettem a lakáskulcsot a dzsekim zsebéből és bejutottam a lakásba. Épp időben. Azonnal a mosdó felé vettem az irányt és a wc fölé hajolva engedtem ki magamból a vacsorámat. Hát, legalább a hányingerem elmúlt. Az alkohol és a fű még mindig homályosította a látásomat és a fű miatt még mindig a felhők felett jártam. A fürdőszobai tükröm előtt állva egy kis vízzel átmostam az arcomat, ennek következtében pedig szétfolyt a sminkem, amit így, beszívottan igen mókásnak tartottam. Mint egy bohóc! Elkezdtem arcokat vágni a tükörképemnek. Egy idő után abbahagytam és csak bámultam magamat, amikor valami meglepő történt. A tükörképem magától vágott egy grimaszt. Elkezdtem dőlni a nevetéstől. Újabb grimasz következett. Majd még egy.
-Szia! Te egy igazán vicces lány vagy!-kezdeményeztem a beszélgetést a tükörképem felé. Nem válaszolt. Ezek szerint nem vagyok eléggé beszívva. Kár, pedig vicces lett volna beszélgetni. Már indultam volna kifelé a fürdőből, hogy egyek valamit, amikor hirtelen egy kéz nehezedett a vállamra.
-Ne menj! Olyan egyedül vagyok!- a tükörképem nyúlt ki értem. Rámosolyogtam.
-Nem hagylak itt.- erre elvigyorodott. Felültem a mosdókagylóra és megint csak bámultam rá. Elkomolyodott az arca.
-Mi a baj?-érdeklődtem az egyik szemöldökömet felhúzva.
-Annyira rossz érzés, hogy mindig olyan gyűlölettel nézel rám...-mondta elszomorodva.-Olyan érzés, mintha nem is szeretnél. Mintha nem akarnád, hogy létezzek. Miért gyűlölsz ennyire?-kérdezte még mindig nem nézve rám. Ezen elgondolkodtam. Tényleg ennyire gyűlölném a tükörképemet? Nem, ez nem lehet, én mindenkit szeretek, peace van meg love meg... Ó, igen. Be vagyok állva. Akkor viszont nem kell neki megmagyaráznom semmit, hisz csak a fejemben létezik. De, mégis... Annyira elveszettnek látszik. Nem hagyhatom válasz nélkül.
-Én... nem gyűlöllek. Szeretlek. Komolyan, szerintem nagyon szép a... hm...-kezdtem bele a magyarázkodásba, de nem igazán tudtam mit mondjak. Mit szeretek rajta? Jobban belegondolva, tényleg mindig úgy nézek rá mintha meg akarnám ölni... de... én nem őt utálom, hanem magamat.
-Te nem tehetsz semmiről... itt... én vagyok a hibás. Nem rád vagyok mérges. Nem tèged gyűlöllek. Hanem magamat.-mondom ki hangosan is.
-De én te vagyok butus! Nem érzed rosszul magadat, amikor úgy nézel rám? Nem érzed azt, hogy ez mennyire fáj nekem? Egyek vagyunk. Azt érzed amit én és vica versa. Tudom, hogy fáj amikor úgy nézel rám... de... mégis mit utálsz ennyire bennünk? Miért kell minden egyes találkozáskor àtélnünk ezt?-kérdezte, a sírás határán állva. Nem tudtam mit mondani. A fejemben visszhangoztak a szavai... a szavaiM. Ez én vagyok... Ő én vagyok... Igaza van. Ez nem mehet így tovább. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, miközben magamhoz öleltem a tükörképemet. Ő is sírt.
-Többet nem lesz ilyen. Megígérem neked. Mostantól fogva szeretni foglak. Csak mosolyogva fogok ràd nèzni. Mindent megteszek, hogy jó kedved legyen. Amíg csak élek.-ígértem meg, miközben még mindig magamhoz szorítottam. Ő csak bólintott. Tudta, hogy igazat mondok. Tudta, mert ő én vagyok, mert mi egyek vagyunk. Tudta, hogy eldöntöttem valamit. Mostantól szeretni fogom magamat.