Házasságra ítélve

Kilencedik

– De egy részed igen, méghozzá a jót. Hányszor segítettél nekem míg Ashont vártad? Rengetegszer. Még az egyik polcot is felszerelted a rajzszobámba pedig nem is kértelek, igaz otthon sem voltam akkor. De akkor is jól esett!

– Unatkoztam, mellesleg idegesít, hogyha valami nincs a helyén.

– Egy furcsa kérdés érkezik, készülj fel!

– Csak telefonálni nem szeretsz vezetés közben, vagy a beszélgetés is zavar, mert ha zavar befogom a számat.

– Valamennyire zavar, de úgy sem bírnád ki csacsogás nélkül az utat!

– Ez nem igaz! Hamis tényeket állítasz rólam.

– Tíz perce megyünk, de még egy pillanat sem telt el úgy, hogy nem szóltál volna valamit – rámutatott az órára majd elnevette magát.

– Mostantól egy szót sem szólok! – összefontam magam előtt a karomat, és az ablak felé fordultam.

– Nyugodtan beszélhetsz, megnyugtat és eltereli a figyelmemet a hülye gondolataimról. – Erősebben megmarkolta a kormányt és százhúsz százalékban az útra figyelt.

– Akkor csak Ashtonnal nem szeretsz beszélgetni? – kérdeztem.

– Ő mindig a múltról beszél.

– "Vajon lehet-e jövőnk, ha a múltunk a jelenünk?" Ashton mindig ezt mondogatja, legalábbis mikor kimegyek mosdóba, sokszor hallom, hogy magába beszél.

– Mást szokott még mondani?

– Igazából sosem mertem hozzá olyankor benézni, de olyan mintha valakihez beszélne, viszont választ nem kap.

– Nem, dehogy.

Egy újabb titok amiről nem beszél nekem. Értem, hogy a semmiből pottyantam közéjük, de nem akarok rosszat tenni. Egyszerűen csak látom, hogy mind a ketten szenvednek belül, azonban nem nyílnak meg egy szikrányit sem.

– Olyan van, hogy nem mondok el neked mindent. Hallgatok, mert nem tartozik rád, vagy nem akarok fájdalmat okozni neked. Hallgathatok tapintatból is. De ha már megnyílok - ami nagy ritkaság -, csakis olyan előtt nyílok meg, akit szeretek. Szóval kérlek értsd meg, amennyiben nem mondok vagy éppenséggel mondunk el mindent. – Hosszú percek után szólalt meg Rowan, de olyan súlyként estek rám a szavai, hogy nem bírtam válaszolni.

Már az emeleten álltunk az ajtó előtt és a kulcscsomón lógó rengeteg kulcs közül próbáltam kiválasztani a megfelelőt. Mindenhez adnak kulcsot, garázs, szeméttároló, bejárat, folyosó, tetőtér.

– Megvan! – mondtam.

Kinyitottam az ajtót és beengedtem előre a fiúkat. Rowan bevitte Ashton a szobájába én pedig leültem a konyhaszigethez. Néhány szőlőt elvettem a pulton lévő tálból, vártam, hogy Rowan kijöjjön.

– Sikeresen az ágyban landolt, délutánig szerintem nem fog zavarni.

– Biztosan akarsz maradni?

– Allison, te ezt nem értheted!

– Igen, semmit sem értek, mert nem mondtok el az égadta világon semmit sem! Szeretnék nektek segíteni, szinte nap mint nap látom a mellkasán az Olivia tetoválását, de nem tudom, hogy ki az a lány. Akár téged akár őt kérdezem nem válaszoltok, leráztok és eldobtok mint egy darab rongyot, márpedig több mint két hete Ashton felesége vagyok. Úgy érzem jogom van hozzá, hogy tudjam!

– A köztetek lévő házasság csak papíron létezik, az alapja nem szerelem, sőt még szeretet sem létezik benne. Szerinted Ashtonnak miért kerítettek többször is feleséget? Kapóra jött mind két családnak az alkalom, Ashtonnak házastárs kellett, nektek meg fene tudja mi. Ne tégy úgy mintha ismernél minket, nem tudod a múltunkat!

– Tudom, hogy azért nem szeretsz telefonálni vezetés közben mert balesetet szenvedtetek egyszer az egyik buli után. Senki sem sérült meg, nem értem miért rágod még magad ezen.

– Ez nem igaz, igen is megsérült valaki! Látod, most sem tudod az egész történetet, csak okoskodni próbálsz! – Felhúztam nagyon, mérges lett és lassan közeledett hozzám.

– Ki sérült meg?

– Ashton, történt valami a nyakával mivel nem volt bekötve, az orvosok segítettek rajta, láttuk az alagút végét, de aztán pedig elvesztette Oliviát, petefészek rák miatt. Szép lassan megölte őt a betegség, a kemo nem segített rajta. Az orvosok hagyták meghalni Oliviát állítása szerint, emiatt nem jár kontrollra és ezért csak rosszabbodik az állapota évek óta Ashtonnak. – Szinte már ordibált, féltem, elrontottam mindent.

– Én nem...

– Igen, tudom, nem tudtad, ki gondolta volna... Elmondtam, hogy nem szeretünk a múltról beszélni! Néha segít, de az esetek kilencven százalékában csak rosszabb lesz.

– Tényleg nem az vagy akinek mutatod magad. Az a kedves srác aki szinte nap mint nap a lakásunkban van egy álca.

– Nem lehet egy emberben azért csalódni, mert nem akarja kiteregetni az életét minden jöttment embernek. Néha nem tudjuk a múltat egyszerűen elengedni. Máskor pedig bármit megtennénk, csak hogy elfeledjük végre. Mellesleg egy hülye papír köt téged Ashtonhoz, semmi érzelem, mikor ért hozzád utoljára? Sőt még a szex sem került köztetek szóba. Ezek után miért várnál el tőle bármit is?

– Mert szerinted két ember akkor érezheti igazán jól magát egymás közelébe ha már megvolt köztük a testi érintkezés? De úgy veszem észre ti fiúk mindent megbeszéltek, nincs köztetek titok.

– Nem mesélt semmi intim dologról, egyszerűen csak ismerem a legjobb barátomat. Mikor elvesztette Oliviát megfogadta, hogy soha senkivel nem fog testi érintkezésbe lépni, és nem lesz gyermeke.

Magára hagytam a konyhába, bementem a szobámba és magamra zártam az ajtót. Rengeteg információ zúdult rám az elmúlt pár percben. Túl makacs voltam, és nem hagytam, hogy megnyíljanak előttem inkább feltéptem egy régi sebet. Amint Ashton felkel biztosan fog Rowan vele beszélni, az is lehet, hogy mindent hallott.

Gyorsan átöltöztem kényelmesbe, majd az ágyam alól előszedtem egy takarót. A nappaliba egy sincs, mivel Ashton nem szereti a rózsaszínt, és az összes plédem abban a bizonyos színben pompázik. Halkan elfordítottam a zárt, Rowan a kanapén ült és a telefonját nyomogatta.

– Gondoltam kellhet egy takaró, tessék. – Átnyújtottam neki és már fordultam is vissza a szobámhoz, de megragadta a csuklómat, sőt inkább gyengéden megfogta.

– Allison, sajnálom, hogy ezt az énemet kellett látnod, de igazam van, hogy nem ismered azokat az időket. Nekem és Ashtonnak is nehéz róla beszélni. Vannak dolgok amikről nem tudsz továbbra sem, és amíg nem jön el az ideje nem is tudhatsz róla, mindekinek jobb így!