Házasságra ítélve

Kilencedik

Allison

– Na mit gondolsz? – kérdezte Rowan, majd lehuppant a mellettem lévő székre.

– Nagyon jók voltatok. Miért nem meséltél nekem erről sosem Ashton?

– Nem szeretnék erről beszélni, kevés embernek mondom ezt el.

– Igyunk inkább!

– Állj, állj! – szóltam közbe. – Te nem vezetni fogsz? – mutattam Ashtonra.

– Rowan vezet, ő sosem iszik alkoholt. – Felemelte a fejét, majd egy erőltetett mosolyt felém eresztett.

– Minden rendben? – kérdeztem, óvatosan a vállára helyeztem a kezemet, de ő lelökte róla. – Nagyon furák vagytok. Mellesleg Ashton. Mikor elindultunk a homlokodat masszíroztad. Nem vagy rosszul? A házasságunk óta többször is láttam ezt nálad.

– Nyugi. Örülök, hogy megszabadultam anyámtól, és az őrült elméleteitől. Azt hiszi halálos beteg vagyok. – Rowan felemelte a fejét és szúrós tekintettel nézett Ashtonra. Feszültséget éreztem köztük.

– Srácok, nyugi. Nem kell válaszolni, csak gondoltam megkérdezem, mert láttam nem vagytok jó passzban.

Éreztem, hogy titkolnak előlem valamit, de nem vártam el tőlük, hogy pár hét leforgása alatt minden titkot eláruljanak magukról. Így is örültem, hogy elvittek abba a bárba és megosztották velem azt az oldalukat. Ashton rendelt magának néhány kör italt, viszont mi Rowannal inkább a sós mogyorónál maradtunk. Az este folyamán több előadó is megfordult a színpadon, voltak énekesek, versmondók és a legjobb része hajnalban érkezett, a komédisták. Sorban váltották egymást a színpadon, mind a hárman élveztük, de a legjobban Ashton szórakozott. Hajnali négy körül, Rowannal úgy döntöttünk ideje hazamenni, de Ashton nem akart.

– Gyere haver, hazaviszlek titeket. – Ashtont felhúzta a székről és elhagytuk a klubot.

– Sokszor csinál ilyen "ereszd el a hajam" nevezetű estéket? – kérdeztem miközben utat csináltam magunknak.

– Félévente maximum kétszer. De ha elkezd inni akkor a sárga földig. Ahogy a nászutatokon is, habár akkor még szerencséd volt. Általában rosszabb. Emiatt ha nem baj a kanapén alszok.

– Gondját tudom viselni, a főiskolán volt egy-két barátom akik nálam kerestek menedéket. – Elvettem Rowantól a kocsikulcsot és besegítettem Ashtont a hátsó ülésre.

– Ez teljesen más, és én is nyugodtabbnak érzem magam, hogyha ott vagyok.

– Te és Emma igazán összeillenétek, ő is ilyen gondoskodó. – Rámosolyogtam, de ő nem viszonozta, inkább megvakarta a tarkóját, majd miután Ashtont bekötötte megközelítette a vezetői oldalt.

– Ülj be! – Beültem, és vártam hátha válaszol. – Mond? – kérdezte, miközben elkezdett tolatni.

– Nem válaszoltál a kérdésemre.

– Azért mert nem tettél fel egyetlen egy kérdést sem! Egyszerűen kijelentetted, hogy illenék a barátnődhöz, akinek alapból van barátja.

– Samuel nem számít, utálom őt. Össze fogja törni egyszer Emma szívét.

– Szerinted én nem tenném ugyanezt?

– Nem, mert te egy jó ember vagy, kedves, törődsz a barátaiddal és hazaviszed őket, hogyha részegek.

– Nem is vagyok részeg! – szólt közbe Ashton majd eldőlt az ülésen.

– Várj, félre állok egy pillanatra – lehúzódott az útról, majd amint megbizonyosodott róla, hogy kinyithassa az ajtót kiszállt és hátra ment Ashtonhoz. Visszatolta ülő helyzetbe, majd újra elfoglalta a volán mögötti helyet. – Válaszom pedig a feltélezésedre annyi, hogy nem ismersz!