Lucifer lánya (Átírás alatt)

18. Fejezet

2 nap volt a bállig. Hihetetlenül ideges voltam, mert ha ma nem találom meg a ruhát, akkor nekem löttek és nem fogok tudni miben menni. Arról nem is beszélve, hogy már a harmadik üzletben keresgélünk, de nekem valahogy egyik sem felel meg, persze Mira azonnal megtalálta a tökéletest és próbált rávenni, hogy válaszam én is azt csak másik színben, de nem vett rá a lélek, hogy egyenrucink legyen. Különlegest akartam. Habár bálszezonban 2 nappal előtte ez hatalmas, mérce, mert nagyából az elsővel ki kellene egyezni, nincs idő totojázni. Mira nagy szatyorral a kezében mögöttem nagyban kutat a ruhák közt ahogy én is. Istenért nincs egy olyan darab amiben nem látszik ki a hátam. Na igen ez a baj az összes ruhával a háta, hiszen azok a hégel nagyon, nagyok és csúnyák, senki se látta, csak apa és a húgóm, anya se tud róla, de ha tudná biztos, hogy apa az egy életre megemlegetné. Tuti egy hétig szenteltvízzel mosna fel, nem mintha túl sokat érne.
3 ruhát választottunk ki eddig, de igazából egyik sem tetszik, milyen ciki már bemenni egy űzletbe felpróbálni majdnem az összes ruhát, majd üres kézzel távozni.
Telefon csörgés zaja ráz ki a gondolataimból. Mira már túrja ki a böhöm táskájából a készüléket, majd habozás nélkül felveszi.
- Mit szeretnél? - szól bele. - Persze, persze, neked is szia! Ruha vadászaton vagyunk, gyorsan mondd! - forgatja a szemét. - Miért is? - húzza fel a szemöldökét kérdőn, pont ugyanúgy gesztikulál, mintha személyesen beszélgetne. - Jó rendben, de... Na jó szia! - nyomja ki.
- Ki volt az? - nevetek, a fújtatásán.
- Csak egy srác, napok ott a bállal piszkál és szerintem nem fog békénhagyni amíg nem mondok igent.
- Kicsoda?
- Nem fontos - von vállat, visszafordul a ruhákhoz és tovább kutatódik. - Itt nincs egy jó darab se, az eddigiek is csak ilyen... ehh, menjünk át máshova. - grimaszol.
- Azért nem olyan rosszak - húzom végig az ujjam egy szép darabon.
- Nekem nem tetszenek, szóval megyünk - rángat ki az ajtón.
A pláza folyosóján, sétálunk és már vagy 4-5 ruhaszalon előtt mentünk el, de Mira mintha célirányosan, menne előre. Rémisztő az elszántsága.
- Hova megyünk? - próbálók vele lépést tartani. Sportcipőben, nem vagyok olyan gyors mint ő ebben a magassarkú bakancsban, ami vagy fél kiloval többet nyom egy igazi, kényelmes cipőnél.
- Valahova. Tudom, hol van a tökéletes ruha, vagyis remélem.
- Ilyesztő vagy!
- Tudom - kacag, továbbra is gyorsan lépdel.
Egy méregdrága űzletbe megyünk be amit, biztos, hogy nem engedhetünk meg magunknak.
- Nem hisszen, hogy jó ötlet itt nézelődni.
- Luke a lelkemre kötötte, hogy csakis a tökéletes ruhát vehetjük meg, akkor is ha 2000 fontot költünk.
- Már pedig én nem fogok annyit költeni, sőt nem vagyok hajlandó, az ő pénzét költeni.
- A szülei gazdagok, fel se fog tűnni nekik.
- Az apja gazdag, az anya nem is velük él, hanem Magyarországon egy másik fasszival.
- De az anyának is van pénze dögivel. Szóval fogd be azt a csodás kis szád és nézelődjünk - megy bentebb.
- Akkaratos fruska - indulok utána.
Mira vidáman bolyong a hatalmas csilli-villi üzletben, amit nem is engedhetnénk meg magunknak, de ő úgy meg előre mintha tudná mit keres. Én pedig mint eltévedt kiskutya követem.
- Van elképzelésed milyen ruhát szeretnél? - fordult felém.
- Ezt vagy egy millioszor kérdezted és a válaszom még mindig nem.
- Rendben, akkor nézek valamit.
- De a...
- A hátára ügyeljek, hogy ne legyen kint. Tudom és sajnálom ami történt.
- Nem a te hibád volt.
- Ezt már mondtad, de akkor is, tudod milyen csőkönyös vagyok és ha aznap otthon lettem volna...
- Akkor a következő alkalommal lett volna ez a bűntetésem.
- Pont ez az! Nekem kellet volna lemennem! Mindig magadra vállalod azt ami nekem jár és...
- Segíthetek valamiben? - jön oda egy eladó félbeszakitva Mirát. Egyszer fordulunk felé és válaszolunk
-Nem
- Igen. Igen - mosolyog bájosan a hugom -, örülénk neki. - nyomatékositja a szavait szigorú szemmel ram nézve.
- Mit keresenek? - kérdezi a lány, nem lehet nálunk sokkal idősebb, talán egyetemista lehet, mézszőke haja fel van nyirva, olyanra amit még néhány férfi is megirigyelne, hogy milyen jól áll neki.
- A nővérem báli ruhát keres olyat amiben nincs kint a háta. Tudja kicsit szégyenlős - súgja oda az utolso mondatot viccesen Mira, ami jot nevet az eladó.
- Ez nem igaz, csak kisgyerekként megégettem a hátam és nem szeretném, hogy lássák.
- Nem kell magyarazkodnia, de nekem valami nagyon fura.
- Micsoda? - nézek rá értetlenű.
- Hogy egy veletek egykorú srác járt itt, úgyanilyen ruhát keresve.
- Ez tényleg az. - Mirára aki mindefelé néz csak rám nem.
- Ez tényleg bizar, de hát vannak véletlen egybe esések nem, de lehetne, hogy csevegés helyet megmutatja nekünk azt az világoskék ruhát, amit az úr választot? - néz rá az eladóra.
- Persze, kövesenek.
- Szóval Luke mondta, hogy jöjjünk ide?
- Igen. Ne hari.
- Úgye tudod, hogy azért se ezt a ruhát fogom választani.
- De azért nézzük meg. Érdekel, hogy milyen az ízlése.
- Ime ez lenne az. - mutatt az eladó egy égszínkék darabot. Az ujja garng alakú,  hosszan log le, körübelül a szoknya aljáig, de könyöknél szét van vágva, hogy tudjam haszálni a kezem, a szoknyája ceruza szabasú  combközépig felsliccelve, a dekoltáza, kissé mély, de nem annyira, hogy zavarjon vagy kényelmetlen legyen, a háta bepedig teljesen zárt. Álomszép, de a tudat, hogy ha ezt választom akkor nem lephetem meg Lukeot. Ez kikészít.
- Ez... - makogok. Megtaláltam a tökéletes ruhát.
- Ez lesz a ruha! - vigyorog rám Mira. - De nem ezt akarod válsztani, úgye?
- Nem lehet.
- Most melyik zavar jobban az ár vagy hogy Luke válsztotta?
- Mindkettő.
- Akkor csak az én kedvemért próbáld fel.
- És ha mégjobban beleszeretek?
- Akkor muszaly leszel megvenni - veszi ki a hölgy kezéből a ruhát, majd a próbafülkek felé húzz. Felakasztja a fogasra belök a fülkébe, majd becsukja az ajtót mielőtt tiltakozhatnék. - Megyek beszélek Lukeal. Elméletileg a szemközti üzletben van.
- Hol? - Nyitom ki az ajtót, de a hugom már nincs ott. - Hát ez király!
Ha már egyedül maradtam elkezdem felvenni a ruhát. A hátulján cipzár van és annak a vegén egy gomb, gondolom azért, hogy ha lecsuszik a cipzár akkor se essen le róla a ruha. Belebujók nagy nehezen összegombolom felül, de a cipzárt nem érem el. Kilesek a fülkéből és megláttom a hölgyet aki segített eddig.
- Gondolotam, hogy kell majd plusz két kéz - emeli fel a két kezét viccesen.
- El kellene... - mosolygok szégyelősen.
Közelebb lép kinyitja az ajtó, majd rám szól, hogy forduljak meg. Pár pillanat múlva, hallom ahogy húzza fel a cipzárt.
- Kész. Gyere kijebb, hogy meg tudd nézni. - lép ki, majd egy nagy egész alakos tűkör felé mutat. - Nagyon sok hölgy próbálta fel ezt a ruhát, de senkinek sem ált olyan jól, mint neked. - bólogat olyan büszkeséggel, mintha a lánya lennék.
- Imádom. - nézek végig a tükörképemen. Mindenhol jól áll, sehol sem túl bő vagy szűk. Mintha rám öntőtték volna.
- Nahát Kira! Ez ám a ruci. - vigyorog ram gunyosan Livi. - Csak egy baj van, hogy ez az enyém.
- Még jó, hogy nem - mordul fel Mira. - Ugyanis ez a ruhát, Luke vette Kirának, szóval, ha valami bajod van, azt az exeddel beszéld meg.
- Lukeal? Annyira hülye volt, hogy lecserélt rá - grimaszol felem intve -, viszont Charl - változik negédesé a hangja - ő tudja mi a jó, mert végre dobot téged es engem választott. - őnelégült arcal néz farkasszemet Mirával akin latszik, hogy nem sokáig tudja visszafolytan az ördögi arcát.
- Elég legyen! - lépek közéjük. - Ez a ruha az enyém és nem a tiéd, Livia, szóval tűnj el. Te pedig fogd vissza magad - szólok a húgomra, mély levegőt vesz, majd nyugottan bólint.
- Gyere, segítek levenni, hogy kifizethesűk. - mosolyog rám.
- Ribancok - fordul el Livi tőlünl és mint még pipább lenne ránk azért, mert figyelmen kivűl hagytuk.
Leveszem a ruhám, majd a pézntarnál, Mira, mimt ahogy azt sejtettem Luke kártyájával, kifizeti a ruhát. Belrakják egy ruhazsákba. Amit boldogan cippelek, bármilyen nehéz is. Luke a üzlet közelében levő ki kavézoban ül és minket vár. Odamegyünk hozzá és mi is leülünk.
- Mi a véleményed? - kérdezi tőlem, kiváncsian.
- Nem rossz amit választottál, de... - kezdek bele, na ná, hogy szivni fogom a vérét.
- Nem azt választottad?
- Azt hogy mit válsztottam az meglepetés.
- Arról kaptam sms-t, hogy ott vetettek ruhát, és ugyananyiért, mint amit én választottam.
- Majdnem mindnek annyi volt az ára.
- De nem voltatok bent túl sokat.
- Gyorsam megtaláltam azt amit akarok.
- Megmutatod?
- Meglepetés. - vágom rá pimaszul
- Akkor csak a szinét áruld el.
- Isten örizen! Dehogy! - szörnyülködöm.
Mira nevetve hozza a kávéinkat.
- Mit két öt éves.
- Te se vagy jobb. - szidjuk meg egyszerre.
- Igaz. - leül melém.
- Szóval Dave végre elhívott a bálba? - somolyog Luke Mirára.
- Honnan tudod? - kerekedik ki a szeme.
- A legjobb haverom. Azóta rólad áradozik, mióta szakitottál azzal a tahoval.
- Tényleg.
- Az örületbe kergetett.
- Lassitsatok lemaradtam! - szólk rájuk, mindketten nevetnek.
- Amúgy Dave cuki és ha nem lett volna Charl akkor lehet hogy vell jöttem volna össze.
- Dolgok amiket nem tudok rólad - fordulok felé. - Folytasd legyél szíves.
- Jó ezt senkinek sem tudja, csak anya, de nem Charl volt az első.
- Mi van? - nézek rá ledöbenve.
- Én tudtam, megint csak Dave miatt.
- Hogyan?
- 2. után nyáron, hetekig minden nap jártam bulizni és magyon sokszor találkoztunk, egyik este mikor még jó állapotba voltunk megcsókolt, majd a következő esten is és azután és vegül minden este egy kicsivel többet adtunk a másiknak. Majd végül bumm, megtörtént.
- Dave élete legjobb estéje volt.
- Nekem is. De utána kezdődöt a suli és ugy tett mintha nem történ volna semmi köztünk ily hát mivel ott volt Charl, ezért nala kerestem menedéket.
- És azért nem feküdtél le, csak egyszer Charlal...
- Mert vele nem volt olyan, oké?
- Igaz szerelem?
- Nem, dehogy is! - ellenkezik Mira.
- Persze és a piros hó se létezik.
- Hagyatok! Inkább vegyünk neked cipőt! - áll fel, engem is felhűz, majd a ruhas zsákal és a szatyrával a kezében, elindul kifelé.
- Ne haragudj. - fordulok Luke felé.
- Dehogy is! - áll fel, elém lép, megfogja a derekem és egy lágy csókot ad a számra. - Menj, ezt elintézem.
- Biztos?
- Tűnes.
Adok az arcara meg egy puszit, majd Mira után sietek.
- Amondo vagyok, hogy mivel a ruhán is ezüst színű a diszités, szereznünk kell ezüst ékszereket neked, mert csak aranyod van.
- De neked van, az nem kérhetem kölcsön?
- "Elhagytad" a kedvenc füllimet, szóval nem!
- Véletlen volt.
- Véletlenű mindkét felét elhagytad, utána meg egy hét múlva Vilu füllében láttam?
- Jól van na! Kölcsön adtam neki egy randira és utána vissza is kaptad.
- Szóltál volna inkább.
- Jó akkor milyen ékszerek lesznek?
- Egy logós fülbevaló és egy vékony nyaklánc.
- Ennyi?
- Ha több ékszert veszel fel az izléstelen lenne már, látszik, hogy nem értesz a divathoz - csoválja rosszaloan a fejét.
- És a cipő, meg a táska?
- Láttam egy hasonló színű cipő az üzlet felé menet, meg egy cuki kis táskát, de az ezüst kövekkel van telrakva.
- Ha te mondod, de nem fogok óriási sarkakon parádézni!
- Nem nagy max 10 centi.
- Az már bokatőrö magasság.
- Ne játszd a hatyúk halálát, mert nem az. Ahhoz képest, hogy az enyém 17 centi.
- Mert neked valami nincs rendben a fejedben.
- Én legalább nem az utolsó pillanatban veszek meg mindent, az, hogy bevettek nekem a ruhából az más, de már egy hónapja megvan.
- Jól van na. Felfogtam.
- Helyes - bólint, majd belép egy cipő üzletbe. Egy eladó felé megy és azzonal a kirakatban lévő égkék cipőről kezdenek beszélni, odavezet minket a nő, ahol vannak  leemel egyet a méretemből, majd a kezembe adja egy pár bokaharisnyával, hogy felpróbálhassam, le ülök egy székre, átcserélem a zoknim, majd felveszem a hamúpipőke cipőt.
- Ez lesz. - vigyorog Mira.
- Várj egy kicsit, azt se tudjuk, hogy tudok e menni benne.
- Majd otthon ebbe fogsz malászkálni a következő két napban.
- Felálhatok eldönteni, hogy kényelmes vagy nem.
- Csak azért, hogy tudjuk jó e a méret.
- Szóval nincs válsztasi lehetőségem?
- Persze, hogy van, csak nem most.
- Ribi.
- Hát most mit mondjak? Szívesen?
Morgolodom egy sort az orrom alatt felállok es teszek benne egy kört. A mérettel semmi baj nincs. Pont jó, csak a tüsarkával van próbléma, de a húgomat ez nem hatja meg, amíg én vissza rakom a dobozába, addig keres egy táskát. A pénztárhoz megyek ahol a húgom áll a táskámal a kezében, meglepő módom ez nem kék hanem ezüst színű, de úgy az egész, nagyon kicsi, csak a telefonom, az irataim, és a kulcsom fér bele, de hihetetlenűl aranyos.
- Már csak az ékszerek és végetünk.
- Figyelj, úgy is te választód, majd ki nem lehet, hogy addig én elviszem a kocsiba a csomagokat.
- Rendben. Akkor te elviszed a szatyrokat, én veszek neked ékszereket és a kocsinál találkozunk.
- Köszönöm. - tapsikolok vidáman.