❛Taehyung elmosolyodott azzal a gyönyörű, csilligó, mégis szelíd mosolyával, majd Jeongguk fölé hajolt, s édesen megnyalta a másik fiú ajkait, hogy aztán barackvirág ízű csókba hívhassa azokat.❜
Vajon hogy férhet el az egész világegyetem egyetlen sö...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Jeongguk meg tudta érteni, miért marakodott annyit Elzász-Lotaringián a történelem során Német-, és Franciaország. Strasbourg egyszerűen szép volt. A Rajna völgye; a német fachwerk típusú házak; az utcakövek; a katedrálisok - Jeongguk mindent lefényképezett és lejegyzett. Tudta, hogy arra kellene gondolnia, mint amire minden hasonló helyzet alkalmával; hogy az álmát éli, és nincs nála szerencsésebb ember a földön. Jeongguk már évek óta utazó újságíró és fényképész volt egy híres folyóiratnál, amelynek jelenleg a "Nyugat Európa legszebb helyei" című cikk-sorozatához gyűjtött anyagot. Tegnap Párizs, ma már Strasbourg, holnapután Stuttgart volt terítéken - és Jeongguk mégis Dél-Koreára gondolt. Dél-Koreára, amit egyedül a szülei meséiből, meg a nagynénjénél töltött borzalmas vakációkból ismert. Igazából, sosem tanult meg rendesen az "anyanyelvén". Jeongguk Ottawában született, majd gyerekkora nagy részét az Egyesült Államok meg Kanada közötti ingázással töltötte. Aztán a családjával Európa felé vették az irányt: Edinburgh, Moszkva, Firenze, meg ezek között még néhány rövid életű állomás. Végül a szülei felhagytak a vállalkozásukkal, mely miatt folyamatosan utazniuk kellett, s San Francisco környékén telepedtek le. Eszükbe sem jutott, hogy hazanenjenek Koreába, és Jeongguk még sosem gondolkodott rajta, hogy miért. (Valószínűleg, a helyzet csupán annyi volt, hogy szülei valódi hazájuknak magát a Föld nevű bolygót tekintették, ahogy mostanra már a fiuk is.) Jeongguk mindig is végtelen szabadságot, és végtelen gyönyört érzett minden új hely iránt, ahol csak megfordult, s úgy gondolta, ez már mindörökké így lesz. Csakhogy, most mégis Dél-Koreára gondolt. Valójában, leginkább arra, ahogy Taehyung beszélt az országról. Arról az országról, ami Jeongguk számára csak egy volt a sok közül - és mégcsak nem is sorolta a kedvencei közé -, Taehyungnak viszont maga volt a megtestesült otthon. A fiú úgy beszélt a kicsiny országról, mint ahogy más beszél az édesanyjáról vagy a szerelméről, s Jeonggukban ez nagyon is elindított valamit. Valójában, kételkedett benne, hogy itt igazán Koreáról van szó. Itt nem a képviselt eszme volt a lényeg, hanem a képviselő, meg az, ahogy képviselt.
Taehyung, Taehyung, Taehyung.
Jeonggukot már nem is érdekelte annyira a Rajna, meg a fachwerk házak. El akart menni. Aztán eszébe jutott, hogy másfél nap múlva már úgyis máshol lesz, de ez egyáltalán nem nyújtott neki vígaszt. Igazából, Korea sem érdekelte. Nem értette az egészet. Sajgott a szíve, mint ahogy - Otto Rank pszichoanalízise szeint - a csecsemőnek sajog, ha elszakítják az anyja méhének kényelmes sötétségétől.
A fiú leült egy padra, valami orbitális méretű, cikk-cakkos temolom tövében, s fényképezőgépét a kezében tartva, a semmibe révedt. Aztán, egyszer csak rájött, hogy mit érez. Szinte észre sem vette, hogy elengedte a fényképezőgép zsinórját, és az eszköz hangos csattanással ért véget a földön.
✨💫✨💫✨💫✨💫✨💫✨💫✨
Hideg volt az éjjel, amikor meghaltam.
Jeongguknak ez a mondat csengett az agyában, ahogy a Therapy? Diane című feldolgozását hallgatva kinézett a repülőgép ablakán az egyre távolodó, sötét városra, melynek apró fényei, mint könnyed szentjánosbogarak csücsültek a talajon.
Die-, Diane, Die-, Diane, Diane.
Az éjjel, amikor Jeongguk először találkozott Taehyunggal, valóban hideg volt. Jeongguk sosem tagadta meg magától a mulatozást utazásai alatt, így hát nem csoda, hogy londoni állomása során is ellátogatott néhány helyre; köztük abba a pubba is, ahol életében először látott angyalt. Legalább is, részegen igazán úgy vélte, hogy angyalt lát. Az angyal pedig a kocsma pultjánál ült egy szintén nagyon szép, ezüst hajú fiú mellett, aki koreaiul magyarázott neki valami olyasmit, hogy egyszer végre igazán elmehetne vele bulizni, meg hogy az adott szórakozóhely csak pár tömbnyire van. Jeongguk nem értette teljesen, de valójában pontosan ezért figyelt fel a két fiúra - még sosem hallott koreai beszédet az országon kívül -, s mikor a beszélők irányába kapta a fejét, megpillantotta az angyalt. A körülötte forgó, zsongó, mégis tompa világ egy pillanatra megállt és elhallgatott. Lehunyta a szemét, majd ismét kinyitotta. Tisztában volt vele, hogy részeg, s hogy a részegek márpedig általában hülységeket csinálnak. Mindegy volt. Úgy gondolta, igazából nem azért hülye, mert részeg, hanem azért részeg, mert hülye, s ez a légből kapott eszme felbátorította annyira, hogy megközelítse az angyalt. Aztán, minden nagyon hiretelen történt: Jeongguk mondott pár borzalmasan hibás mondatot koreaiul, meg számos viccet arról, hogy hat nyelven beszél és mindegyiket rosszul, majd az angyal barátja - akit mint kiderült, Park Jiminnek hívnak - rámosolygott, és egyszerűen eltűnt.
A következő kép, amire Jeongguk emlékezett, hogy kint, a hideg utcán sétál Taehyunggal, s a lehullott, sárguló faleveleket rugdosva szavalja neki Verlaine-től az Őszi chansont franciául (Taehyung nem hitte el neki, hogy tényleg hat nyelven beszél).
„Et je m'en vais au vent mauvais."
Sokat nevettek. Aztán közösen felmentek Jeongguk szállodai szobájába, hogy a fiú felfedezhesse az angyal testének minden apró kis részletét; anyajegyeit a szeme, az orra, meg a szája alatt; alsó ajka közepén átívelő finomvonalú, függőleges bemélyedést; vállának és kulccsontjának egyedi ívét; szegy-, és csípőcsontja törékenységét. Taehyung túlságosan elpirult, mikor társa véigigcsókolta a combjait, ezért Jeongguk rámosolygott, és inkább csak lefeküdt mellé az ágyra, hogy még több verset szavalhasson neki.
Aztán a másnapot is együtt töltötték. Meg a harmadikat, és a negyediket is. Taehyung megmutatta neki egész Londont, sőt még az északi tenger egy partszakaszát is bejárták. Jeongguk még sosem készített olyan gyönyörű képeket, mint akkor, ám a leggyönyörűbbeket csupán magának tartogathatta. Arra gondolt, hogy a vallásos anyja biztosan meglepődne, ha elmondaná neki, hogy sikerült lefényképeznie egy angyalt.
Aztán Jeongguk elment. Elment, mert hát hogy is tehetett volna másképp? Egész életében csak érkezett, és ment - sosem maradt. Soha, de soha.
Most Jeongguk mély lélegzetet vett, majd szorosan lehunyta a szemeit.
Die-, Diane, Die-, Diane, Diane.
_________________________________
dupla rész yee
Tudom, hogy ez a történet nem egy tipikus fanfiction, alapból is csak ilyen soft, elmélkedős izének szántam BUT I hope you still like it 💞 Még 2 rész van hátra (mondtam, hogy nem lesz hosszú) AZTÁN sksksksk olyan sztorit találtam ki --- OKE NO SPOILER
Nagyon szépen köszönöm az eddigi csillagokat/kommenteket, nagyon aranyosak vagytok!! My heart went like: 💔🥺💔🥺💔 Legyen csodálatos napotok/estéket!
