3 Rész

307 18 0
                                    

Na erre most igen rá basztam..

Na jó első részt még kell nyugodnom hisz csak nem vettem fel nem történt akkora nagy dolog de félek, hogy ő nem így gondolja!
Nem akarom a második napomon a íróasztalán  végezni! Gyere le jó istenem  és segíts ezen a balfaszon, aki konkrétan most(tegnap) írta meg a halálos ítéletét köszönöm, hogy meghallgatad kívánságokat most pedig pánikoljunk tovább :)!
Fiam? Minden rendben? - kérdezte édesapám felhúzott szemöldökkel. Persze minden rendben - motyogta neki vissza aha persze minden a legnagyobb rendben  csak éppen a főnököm most jelentette ki, hogy meg akar dugni áh semmi baj sincs mi a frász történhetne?! 

Egy jó negyed óra múlva meg is érkeztünk nagy nehezen kiszálltam a Mercedesből majd a hatalmas épülettel farkas szemet nézve megszabadultam ez eddig féltve őrzött büszkeségemtől, majd lassan elindultunk a épület belsejébe. Fiam biztos minden rendben? - kérdezte meg apám ismét én meg nagy nehezen bólintottam. Mi közben haladtunk nem tudtam nem észre venni, ahogy mindegyik kamera az épületben követe a mozgásunkat kissé para volt  na jó  fostam ezerrel  szó szerint remegtem és szerintem a kamera eléggé szépen rögzítette. Még egy emelet és a főnök irodája fog következni mostmár tényleg úgy remegtem, mint a kocsonya.

Végül elérkeztünk ahhoz a szinthez ahol az ördög lakik MAGA LUCIFER! Apám  előre ment és a főnök ajtaja ellőt megállva bevárt engem és a oda súgta - Figyelj rám, ha nem akarod ezt a munkát akkor inkább szembe nézek a főnök haragjával - jelentette ki de viszont láttam rajta , hogy fél tőle  bármennyire is titkolja ismerem az apámat és most határozottan látom, hogy fél és már nem akarok neki több gondot okozni. Így csak rá mosolyogtam és mondtam neki, hogy nem lesz semmi és, hogy ne aggódjon bár tudtam, hogy nem szüzen fogok azon az ajtón majd kijönni de hátha már elfelejtette bár azt erősen kétlem de hátha mindig pozitívan! Még egy utolsót apura mosolyogtam, aki csak  egy büszke mosolyt villantot, majd elkezdet cammogni az irodája felé a bordó folyosón. Kopogtam az ajtaján, ami egy nagy ajtón a kopogásom hatalmas zajt csapott mivel csak én álltam egyedül a folyosón, majd ennyit hallok, hogy   " Gyere be". A  mély hangjától kirázott a hideg majd az őrülten lüktető szívemet próbálom le nyugtatni nagy  levegő vételekkel, ami nem igazán akar sikerül.  

Lassan nyelek egyet majd kihúzom magam és ráteszem a kilincsre  a kezem  lassan lenyomom. Benyitva látom, hogy feszülten gépel valamit de a hangra felemeli a fejét és rám néz egyenesen a szemembe, ami kissé feszülté teszi ezt a helyzetet. Nocsak kit látnak szemeim?- mosolyodik el, majd a papírjait rendezve az asztalán lassan hátradőlt a méregdrága székében  majd egy biztató mosolyt küld felém. Jó reggelt Mr. jeon - üdvözlöm őt kellően lassan oda sétálok az asztalához és leteszem elé a dokumentumot amit kényszerített, hogy írjak alá. Látom alá írta a dokumentumot- vizslatta a dossziét azokkal a mogyoró majdnem fekete szemeivel majd lassan felemeli a szemét és rám néz majd folytatja a monológját- Nagyon örülök neki, hogy elfogadtad az ajánlatomat őszintén én keményebb küzdelemre számítottam  de ez is megfelel -tette hozzá elégedetten, ó csak azt hiszed, hogy ilyen könnyen ment de ne aggódj teszek róla, hogy ne legyen egyszerű dolgod velem ezt csakis az apám miatt tettem mert, ha nem írom alá azt a szart kirugja és elveszít mindent, amit nagy nehezen felépített és ezt nem  engedhetem. - Ne aggódj az apádnak  nem lesz semmi baja addig ameddig te tartod magad megállapodásunkhoz.  Én csak elégedetten bólogatok, hogy egyetértek vele de ő folyamatosan rajtam legelteti a szemét végig mér és beleharap az ajkába  majd lassan a szék karfájába markol és feláll és a asztalra támaszkodik és ellöki magát az íróasztalától felém kezd sétálni. Baszki ez a pali kétszer akkora, mint én!! Én meg persze ezerrel hátrálok de mire már az ajtót csuknám be ő kirántja az ajtót, amire én kissé megugrom és az egyik  hatalmas keze engem elkapva magához húz sőt szorít az ajtót a szabad kezével bevágta engem meg az ajtónak nekilökve néz egyenesen a szemembe, majd ráhajol a számra lassan kezdi csókolgatni és én meg visszacsókoltam.....igen...nem tudom mi ütött belém de élvezem túlságosan is. Belemosolyodik a csókba  felemel engem és lassan sétál a kanapé felé közbe a nyakam a számat csókolgatja folyamatosan....amire én meg remegek, mint a nyárfa levél a kezem a nyaka köré tekeredik  ösztönösen, amin kissé meglepődők de mire odaérnék, hogy eltoljam  már lök is le a kanapéra.

Babah megőríteszh-fújtat nagyokat majd felém hajolva két hatalmas kezét belemélyeszti a  bőr kanapéba engem teljesen bezárva még a menekülés gondolatára se tudtam gondolni, mivel ahogy néz  engem teljesen kiráz a hideg. Megpróbáltam magam kicsit feljebb tornázni, ami sikerült csak ennek következtében teljes rálátást nyert a  nyakamra, amivel élt is ez a perverz úgy rám vetette magát, hogy még egy hatalmas nyögés is kiszaladt a számon, amire ez a pedofil csak még inkább szélesebre húzta a démoni vigyorát esküszöm nem hiszem el, hogy ennyire élvezi! Imádom, amikor úgy teszel mintha nem tetszene -súgta a fülembe, majd az egyik kezét a derekamra téve magához szorított a másik kezével meg megtámasztotta magát és engem, hogy ne boruljunk mindketten a kanapéra.- Az istenért engedj el! - keltem ki magamból, majd megpróbáltam ütögetni, rúgni mindent de az a pali kész szikla semmi se hat rajta de bezzeg röhögni azt tud a szenvedésemen.

Aranyos vagy de nézd meg, hogy mit csináltál- akkorát lökött a csípőjével, hogy azt hittem fel köhögőm a májam  de viszont éreztem a fenekemnél valami keményet na ne ez a pali komolyan?! Te most Felizgultál..?!- sikkantottam, mint egy 12 éves kislány ő meg egyszerű válaszként a kemény szerszámát oda dörzsölte a fenekemhez, na jó ha nem lépek meg leszek baszva ez már világos.-Ne!-emeltem fel a hangom na jó yoongie ennél valamit többet vártam volna el pl: Há nem takarodsz el eskü egyé teszlek a betonnal ! Vagy  valami ilyesmi beszolás kéne nem ilyen  Ne! Komolyan mondom mint egy tízen éves kislány a szüzessége elvesztése előtt de legalább ez felhívta az emberünk  figyelmét mivel rám emelte a szemét, ami már egy biztató jel!-Nyugi nem most tervezlek magamévá tenni-mondta majd egy puszit hintett a homlokomra majd felegyenesedett és végig mért, amint én ellőtte fetrengek kipirult arccal.

De ettől függetlenül a büntetésed nem marad el ebből tanulni fogsz majd!-morogta majd laza mozdulatokkal elkezdte  kicsatolni az övét én meg figyelemmel kisértem minden mozdulatát....

Sziasztok
Remélem tetszett, ha helyesírási hibát találtok benne azért elnézést kérek.
Köszönöm, hogy el olvastátok ❤️😊
Ha minden összejön mostanában jobban jönnek a részek mind a két  könyvből is.!!



A főnököm vagy a szeretőmWhere stories live. Discover now